Mély Szerelem [JiKook] ✔️

Speciál - 4.

Jungkook-nak sose volt velem könnyű dolga, amikor terhes vagyok. Minden kell, de mégse kell semmi, ugyan úgy minden bajom van, de hagyjon békén. Jihyun sincs nagyon sok segítségünkre, hiszen nemrég kezdett el mászkálni és Bam segítségével követ is minket rendszeresen. De azért én is segítek neki, hisz már csak egy kevés és járni fog.

Szerencsére megtaláltuk a tökéletes lakást számunkra, amibe át kell költözni. Sajnos ez az időpont elhúzódott a keresés miatt, így hét hónapos terhesen, amikor már alig tudok mozogni, nehezen megy a pakolás és az utazás is nekem.
- Jimin, te csak ülj, ne csinálj semmit. - mondja sokadszorra Jungkook, türelmetlenül sóhajtok egy nagyot.
- De pakolni akarok én is! - nézek fel az alfára.
- Tudom drága, de neked vigyáznod kell magatokra. Még két hónapig bent kell legyenek a picik. - ajkaimra puszil és átadja a kezében lévő dobozt a költöztetőnek. - Nem akarunk hamarabb menni a kórházba.
- Pedig a doki mondta, hogy lehet hamarabb kell mennünk. - mondom Jungkook-nak, nagy a valószinűsége, hogy koraszülöttek lesznek az ikrek.
- Épp ezért, neked az a feladatod, hogy pihenj. - gyengéden fogja meg a kezemet. - Vagy irányíthatod az embereket is, de nem vagy az a főnökösködő ember.
- Akkor pihenek. - sóhajtok egy nagyot. - Legalább Bam itt lehetne! Vagy Jihyun.
- Nem tudnánk haladni velük, ezért vannak anyánál. - homlokomra puszil Jungkook. - Ott akartál volna maradni?
- Nem, pakolni akartam, hogy hasznos legyek, de így útban vagyok. - felszusszantok egy nagyot. - Mindegy, támogatlak.
- Köszönöm drága!

Mire sikerült átcuccolni, addig minden bajom volt. Nem voltam nagy segítség senkinek és egy adott pillanatban érzékeltem Jungkook türelmetlenségét is, így igyekeztem sokkal türhetőbb lenni neki. Anyu besegített a kipakolásnál nekem, míg Kihyun Jungkook-kal mozgatták a bútorokat, az elképzeléseink alapján. Nagyon tetszett a végeredmény nekem, főleg a kanapén terpeszkedve és sütiket fogyasztva.
- Ugh! - felnyögök egy kicsit, ahogy az egyik kicsilány megrúg. Hasamra simítok. - Legyetek jók és maradjatok még bent apa kedvéért!
- Rúgnak? - kérdezi anyu, amikor lerak mellém egy dobozt. - Ezek hova?
- Ezek arra a polcra. - válaszolom anyunak. - Nagyon mozgékonyak mostanában, főleg éjjel, nem tudok aludni miattuk.
- Még sokáig nem fogsz aludni Jimin. - emlékeztet. - Az ikrekkel sok a dolog, de szívesen besegítek nektek.
- Az nagy segítség. - sóhajtok egy nagyot. - Jihyun is kihívás sokszor, de megkönnyíted a dolgunkat. Tényleg! - jut eszembe valami. - Kihyun tervezi megkérni a kezed?
- Nem tudom, az ilyen terveibe nem avat be. - válaszolja anyu. - De vágyok rá! Tudod, apád nem volt a legjobb társ és Kihyun pont az ellenkezője.
- Apám, nem is volt a rendes apám. - motyogom és finoman simogatom a pocakomat. - Nem is emlékszem rá, mintha sose lett volna az életem része.
- Még pici voltál, amikor elhagyott. - anyu kiveszi az egyik képet és felrakja a polcra. - Három-négy hónapos lehettél, én sem voltam a toppon akkor, mert nagyon igényes baba voltál. Aztán, egyik pillanatról a másikra apád fogta a cuccát és lelépett. - felsóhajt anyu. - Egy levelet sem hagyott, csak a kulcsát a lakáshoz.
- Miért nem kerestél hamarabb társat magadnak? - kérdezem anyutól.
- Veled voltam elfoglalva Jimin, aztán jött a munka. - válaszolja anyu. - Így is nagyon sokszor kellett Byulék vigyázzanak rád, mert dolgoznom kellett. Tudod, hogy a nagyiék messze laknak és nem kértem a segítségüket.
- Tudom. - bólogatok. Anyut ismerve, nem akart nagyiéknál lakni, mert nagyi mindig zavarta a beszólásaival. Távolról jól kijönnek, de pár napig nem bírják ki már.
- Sokszor gondoltam azt, hogy hiányzik neked az apafigura, de ahogy láttam, hogy kijöttök Jungkook-kal egymással és Sungju is figyel rátok, megnyugodtam. - felsóhajt anyu. - Lehet, hogy már késő az apaszerepet Kihyun-ra osztani, de kedvel téged és igazán élvezi Jihyun társaságát is. Örül, hogy unokázhat.
- De a legjobban ti ketten Byul-lal örültök. - elmosolyodom anyun. - Kellett idő, míg összejött nekünk.
- Tudom, hogy sokat áldozol fel, de ha a munka elhív téged, akkor számíthatsz ránk. - anyu a hajamba puszil. Tovább pakol a saját belátása szerint, míg én mosolyogva figyelem őt. A legjobb anyukám nekem van és ezt nagyon ritkán hallhatja tőlem.

***

A lányok két héttel hamarabb születtek meg. Napközben éreztem a nyomást a pocakomban és jobban leereszkedett a hasam is, szóltam Jungkook-nak és ő elvitt a kórházba Jihyun-nal együtt. Míg az autóban utaztunk, addig riasztottam a nagyszülőket is, hiszen ők fognak figyeltek Jihyun-ra.
Jungkook egy adott pillanatban szinte elájult mellettem, így össze kellett kapnia magát, de a támogatásával megszülettek a gyerekek.
Bár Mina és Minhee ikrek, a hasonlóság nem látszik rajtuk, de azért a biztonság esetére úgy öltöztetjük őket, hogy meg tudjuk különböztetni őket.
Komplikáció nem lépett fel a szülés közben, így elég hamar hagyhattuk el a kórházat, immár öten.

Hazaérve Bam már otthon várt. Jungkook felkészített, hogy otthon vár minket a kutyánk. Mina-t le kellett rakjam és megszeretgessem Bam-ot, mert pont felszökött rám.
- Igen, igen, nekem is hiányoztál! - simogatom amennyire csak tudom Bam-ot. - Jól van, jól van!
- Bam, ül! - szól rá Jungkook, Bam pedig farkát lóbálva ül le elénk, míg elrendezzük a gyerekeket.
Mina és Minhee nyugodtan alszik, amikor bevisszük őket a nappaliba és lerakjuk őket a földre. Leülök hozzájuk, majd magamhoz hívom Bam-ot, meg kell ismerkednie a kicsikkel.
- Ő Minhee. - mondom Bam-nak, aki a kisbabát szagolgassa óvatosan. Látom, ahogy topog a tappancsaival örömében, de nem vonyít, hogy ne keltse fel a kislányt. - Gyere! - megpaskolom kicsit Mina hordozóját, Bam megszagolgatja Mina-t is. - Ő pedig Mina! Vigyázz rájuk, mint Jihyun-ra!
Bam farokcsóválva szagolgassa felválltva a két kislányt, majd Jihyun-t is megszagolgassa, akit meg is nyalint. Végül én is kapok puszit a kutyánktól. Felnézek Jungkook-ra, aki mosolyogva rakja el a telefonját, biztos videóra vette a találkozást.

Az alfa leül mellém és magához húz, míg figyeljuk a kis családunkat, ami alig pár év alatt született meg. Sokat kell még rajta dolgozni, lesznek pillanatok, amikor nem lesz könnyű a helyzet, főleg három kislánnyal, de biztos vagyok benne, hogy ketten megoldjuk. Mert szeretjük annyira egymást, hogy együtt essünk neki a dolgoknak és nem külön.

Vége