Mély Szerelem [JiKook] ✔️

8.

Nagyon jól telik az egész esküvő, amit összehoztunk. Anyu és Byul beszédet mondanak, amivel nem csak saját magukat síratják meg, hanem engem is.
Aztán beindul a buli.
Kő kövön nem marad, annyira tombol a násznép, mintha valamelyik klubban lennénk.

A hajnal beköszöntével azonban szállingózni kezdenek az emberek, ameddig véget nem ér az egész. Jungkook a számlát intézi, amit ketten fizetünk, míg én az utolsó családtagtól is elköszönök, majd a zenekart is kifizetem.
Felveszem magamra az öltönyömet és Jungkook-ét is a karomra dobom. Még elveszem az utolsó sütit a tányérról és befalom.
- Mit eszel? - megugrok egy kicsit a hangja hallatán.
- Sütit. - mondom tele szájjal. - Az utolsó volt, ne keresd. - szólok neki, a tekintetét az asztalon jártatva. - Mehetünk?
- Igen, a taxi kint vár. - bólint egyet, a szemén látom, hogy fáradt, de én is az vagyok. - Ne aludj be.
- Te se. - megfogom a két kisebb ujját és az autóhoz sétálunk kettesben.

Pár percre hunytam le a szemem, de máris oldalba bökött Jungkook. Amint ő hunyta le hosszabb ideig a szemét, én is beleböktem oldalába. Oda-vissza játszottuk ezt, ameddig haza nem értünk.
Szerencsére, hogy van lift a több emeletes tömbházba, bár így is szenvedtem a folyosón, ameddig az ajtóhoz értünk.
- Mit csinálsz? - kérdezem, ahogy egy kicsit leguggol és hátranéz a válla felett a helyett, hogy bemenne a lakásba.
- Beviszlek. - mondja a nyilvánvalót. Nagyot sóhajtok.
- Azt nem a karjaidban kellene? - kérdezem, Jungkook feláll, majd egyszerűen az ölébe kap.
- Így megfelel? - kérdezi felvont szemöldökkel, miközben nyakában kapaszkodok meg.
- Ha leejtesz, megverlek!
- Ahhoz izmok kellenének a karjaidra. - megforgatom a szemeimet, kicsit behúzom a lábaimat, hogy ne üssem be őket, de Jungkook elfordul velem, hogy mindketten kényelmesen elférhessünk az ajtóban.
Még tesz velem pár lépést, majd a lábaimra rak le és becsukja a bejárati ajtót, amit be is zár.

Lehúzzuk a cipőinket és az öltönytől is megszabadulunk. Mindketten a saját szobáinkba megyünk.
Leveszem magamról a nadrágot és az inget is, majd a zoknitól is megszabadulok és bedőlök az ágybamba. Málna illata van. Betakarom magam, de nem jön álom a szememre, hiába vagyok fáradt. Hallom, ahogy Jungkook motoszkál az ajtón túl, ameddig csendesség nem lesz. A szobámban levő órát figyelem, ahogy minden másodperccel elmozdul a mutató.
Ismét motoszkálást hallok, az ajtóra kapom a fejem, amikor kinyílik. Hasonlóan hozzám, Jungkook is levetkőzött, de rajta van egy rövidujjú is.
- Nem tudsz aludni? - kérdezem tőle egy halvány mosoly kíséretében.
- Te sem? - kérdez vissza, mindketten tudjuk a választ.
- Nálad vagy nálam? - kérdezem tőle, egy kicsit megmozdulok, de a testem elérte a fáradság miatti hullámot.
- Nálam. - válaszolja. Felülök, majd felállok, Jungkook derekát fogva és őt követve sétálok be a szobájába. Elengedem derekát, majd bemászom a takarója alá és elnyúlok az ágyon. Miért érzem sokkal kényelmesebbnek?
- Csússz arrább egy kicsit. - mormogja mögülem, eleget teszek a kérésének és az ágy közepe felé kúszok testemmel.
Nagy ágya van, de mégis közel fekszik mellettem. Orrát nyakamnak nyomja, hasamnál fogva húz magához közelebb. Nem szólok rá.
Pár másodpercen belül elalszom.

Kiderült, hogy miért volt hiányérzetem. Elfelejtettük a nászútat megszervezni.
Azonban, a munka miatt nem tudtam elszakadni. Túl sokáig voltam távol a médiából, így be kellett hoznom a lemaradásomat.
A nyár kezdetén, pedig egy divatbemutató lesz az egyik hazai divattervező jóvoltából és felkértek engem is.
- Áu. - jajdulok fel, ahogy egy újabb gombostű szúr meg az oldalamon.
- Bocsánat! - néz rám az egyik varrónő, aki minden igyekezete ellenére, már sokadjára szúr meg. Remeg a keze.
- Semmi baj. - mondom mosolyogva. A tükörbe nézem meg a kissé absztrakt ruházatot, nem tetszik, de ezt nem mondhatom el. - Kang-shi nem fog csatlakozni?
- A mesterem hamarosan itt lesz. - remegő hanggal tájékoztat a varrónő. - Addig meg kell igazítsam a ruhát! - hallom a hangjában a pánikot.
- Sikerülni fog, csak lélegezzen mélyeket. - tanácsolom. - Seoyoon, igaz? - nézek rá, bólintást kapok válaszul. - Gondolom volt már nehezebb dolga a modelekkel, mint a tükör előtt eligazítani az anyagot. Meséljen, mi volt a legrosszabb alkalma?
- Oh, hát - elgondolkozik. - A mester felkért egy külföldi hölgyet az egyik bemutató alkalmával. Fhuu. - megcsóválja a fejét. - Nem értettük egymást, akkoriban az angolom gyatra volt, csak a két mondatot ha tudtam. - összeráncolja a homlokát. - Hogy finoman fogalmazzak elküldött melegebb éghajlatokra a mester jelenlétében, mert nem bírt ki öt percet a próbánál. Azóta egy alkalommal se láttam őt itt.
- A kiállhatatlan modeleket nem hívják vissza a tervezők. - mondom el a tapasztalatomat. - Akkor mutatkozik meg igazán az igazi én, ha komfortosabban vagyunk. - magyarázom meg. - Én mindig vigyázok a benyomásokra, de minden embernek én sem lehetek a kedvence. - legyintek egyet a kezemmel. - Ezt itt elmozdíthatom? Kezd nagyon szúrni.
- Hagyja csak, áthelyezem. - Seoyoon átszúrja ismét az anyagot úgy, hogy kényelmesebb legyen. - Tudja miért csodálom a munkásságát? - megrázom a fejem. - Mert a valóságot mutatja. - válaszolja.
- Azért nem mindig. - javítom ki. - Voltak nekem is mély pontjaim.
- Az munkáján is látszott, olyankor a sötét hangulatú munkákat választotta. - Seoyoon igazán belejött, már nem is izgulós a hangja. - Kicsit olyan, mintha színészkedne a kamerák előtt, de mégis a saját igazi énjét mutatja.
- A munkám a hobbim. - mondom. - Ha nem szeretném, hogy fényképezzenek, akkor nem dolgoznék ebbe a szakmába értelemszerűen. - megvonom a vállam. - De ez magáról is elmondható. Esetleg tervei is vannak?
- Vannak ötleteim, de még várok a megugrásra. - válaszolja Seoyoon, majd a vállamnál elrendezi az anyagot. - Fontos a megfelelő időzítés!
- A bátorság is. - teszem hozzá. - Legyen bátor és ugorjon, ha jók az ötletei sikere lesz! - tanácsolom, majd a tükörnek hátat fordítok. - Na?
- Tökéletes lesz! - csapja össze a tenyerét Seoyoon mosolyogva. - Most pedig úgy kell levennie, hogy a tűk a helyén maradjanak.
- Abban már profi vagyok. - mondom büszkén.