Mély Szerelem [JiKook] ✔️

24.

Utoljára gyerekkoromban sírtam ki anyunak a lelkemet is, amikor az első lázam volt és ciki volt a specialistának megnyílni.
Most azért sírtam, mert lehet életem legnagyobb hibáját követtem el három évvel ezelőtt, ezzel megfosztva minden közelállót a gyerek vagy unoka jelenlététől.

A sírásommal, átáztattam anyu blúzát. Végül, mikor abbahagytam, akkor segített rendbetennem magam és kaptam fagyit is.
- Biztos ne vigyelek haza? - kérdezi aggódva már harmadjára.
- Biztos. Kiszellőztetem a fejem és Bam-nak is jót tesz a séta. - válaszolom anyunak, miközben Bam megkapja a pórázt. - Nem lakunk annyira messze.
- Jól van. - sóhajt egy nagyot anyu, majd egy öleléssel köszönök el tőle. - Én itt vagyok, ha kellek.
- Tudom anyu. A legjobb anya vagy! - megpuszilom, majd intek egyet és Bam-mal együtt hazasétálunk.
Bam végig az oldalam mellett baktat, a járda szélén. Olyan peckesen megy, mintha versenyre vinném, ami megmosolyogtat.

A lifttel megyünk fel, majd a bejárati ajtón beengedem Bam-ot, aki farokcsóválva fut a vízhez és mohón falja, mintha nem kapott volna inni. Lecsatolom róla a pórázt és felakasztom a helyére.
- Mit együnk? - kérdezem a kutyust. - Jó lenne valamit főzni, de lusta vagyok. - sóhajtok egy kicsit. - Hiányoznak a random vacsorák.
Még egy kicsit hümmögök a hűtő előtt, mire kitalálom, hogy sütök húst.
Kinyitom az ablakot, hogy ne füstözzek mindent össze. Suttyomban Bam is kap pár szelet húst, majd megsimogatom egy kicsikét.
- Lehet apa sokáig dolgozik ma is, addig elleszünk ketten? - kérdezem Bam-ot, bár nem tud válaszolni, hanem kérdőn néz rám. - Ezt egy igennek veszem.
Rakok be zenét, hogy ne a nagy csendbe főzöcskézzek, néha megállok egy pillanatra és egy kisebb koncertet tartok Bam-nak.
Végül sikerül a vacsorát is megcsinálni és elfogyasztani, majd nekilátok mosogatni.

Zuhanyzás után lekapcsolom a villanyokat, még a konyhában hagyok egy üzenetet Jungkook-nak, hogy egyen mielőtt lefekszik. Bam-mal az oldalamon megyek a hálószobába, bekapcsolom a tévét és felmászom az ágyra. Bam követ, de az ágy szélén marad, az én felemen, míg oldalamra fekszem és a tévét nézve simogatom a hátát.

Nyöszörögve fordulnék át a másik oldalamra, de Bam olyan nehéz, hogy nem megy.
- Bam, szállj le rólam. - mondom a kutyának, de meg sem mozdul. - Bam kérlek. - kinyitom a szemeimet, a sötétben kiveszem Jungkook sziluettjét rajtam, Bam valahol máshol kell legyen.
Visszahunyom a szemeimet és Jungkook hajába nyomok egy puszit. Fél karral ölelem át, amennyire ő hagyja nekem, majd visszaalszom.

Reggel nagyot nyújtózkodom, amikor kikelek az ágyból, amit Bam félbeszakít, ahogy nekem ugrik.
- Komolyan Bam, ha még nagyobbra nőssz, akkor feldöntesz. - megfogom az első mancsait és leveszem rólam. - Mindjárt megsétál... Áh!
Hátrálok pár lépést, ahogy Jungkook miatt megijedek. Sikerül rálépnem Bam mancsára, mire felnyüszít és félreugrik, Jungkook pedig a derekamra fog, hogy ne essek el.
- Minden oké? - kérdezi az alfa, mire bólogatok egy keveset.
- Hát te? - nézek rá csodálkozva, vizes a felsőteste. - Miért járkálsz félmeztelenül?
- Tusoltam. - mondja értelemszerűen. - Megijesztettelek?
- Egy kicsit, nem számítottam rá, hogy itthon leszel. - mondom őszintén.
- Hétvége van. - néz a szemeimbe, hétvégén sose dolgozik.
- Vacsoráztál este? - kérdezem tőle.
- Igen, köszönöm. És az üzenetet is!
- Szívesen. - elmosolyodom. - Reggelit?
- Csinálom én. - válaszolja. - Elugrottam az üzletbe, hoztam pár dolgot.
- Oké, de besegítek. - nézek a szemeibe.
- Jól van. - egyezik bele, boldogan nézek rá. - Utána elmegyünk sétálni.

Nem messze, egy parkban sétálunk, Bam póráza Jungkook kezében van, míg Bam ide-oda szaglászik. Nem messze van egy kutyafuttató, oda tartunk.
- Merre voltál tegnap? - kérdezi, felé nézek. - Éreztem rajtad egy kis epret.
- Anyunál. - válaszolom. - Fusztrált voltam otthon, kicsit kiszakadtam. Bam-ot is vittem magammal, sétáltunk egy nagyot.
- Tudtál vele beszélni? - érdeklődik.
- Hát, ami azt illeti - elhúzom a számat, de őszintének kell lennem Jungkook-kal. - elsírtam neki a bánatom. És tud róla.
- Tud? Elmondtad neki?
- Igen. - sóhajtok egy nagyot. - El kellett neki mondanom és szerintem ráébredt arra, hogy nem erőltetheti a gyerek témát. - mondom lágyan. - Utána sírtam el magam.
- Szeretnél beszélni róla?
- Nem szeretnék, de kell. - válaszolom. - Észre vettem Jungkook, hogy az utóbbi hetekben kerültél és furcsán fáj a mellkasom, ha mégis beszélgetünk egymással egy kicsit. - mondom. - Ezek a te érzéseid Kook, azt érzem, amit te. Szóval valami baj van a te részedről és e miatt érzem magam rosszul. - magyarázom, megszorítom a kezét. - Anyunak is elmondtam, hogy féltem magunkat és máskép viselkedsz velem. Szerinte a baleset miatt van, nem tudod, hogyan közelíts meg, hogy ne essen bajom, pedig jól vagyok.
- Anyukádnak igaza van. - sóhajt egy nagyot Jungkook, a lehellete is látszik, mikor hűlt le ennyire az idő? - Nem tudom, hogy közelítsek. Emlékszel, amikor hazajöttünk és megemeltelek, fájlaltad a bordáidat.
- Vissza akarták vinni a kórházba. - bólintok, kicsit túlreagáltuk a dolgot. - Akkor akartunk összebújni egy kicsit.
- Igen. - átveszem tőle a póráz végét, hogy Bam az én oldalamon is szaglászhasson. - Éjjel nem bírtam ki, ezért valamennyire rajtad aludtam, de az nem volt annyira pihentető. - vallja be nekem. - Minden mozdulatodra odafigyeltem.
- Ez nem igaz. - ellenkezek vele. - Éjjel megébredtem, azt hittem Bam fekszik rajtam, de te voltál. Alfa létedre tudhatnád, hogy nehezebb vagy, mint én, de nem történt semmi baj. - mondom neki. - Ezért kerültél? Ezért nem akartál beszélni velem?
- Igen. - mondja szégyenlősen.
- Oh Kook! - felé fordulok. - Én meg azt hittem, hogy a gyerek miatt.
- Sajnálom Jimin. - néz a szemeimbe. - Nem a miatt volt, csak úgy éreztem tér kell neked, hogy megemészd a történteket.
- Jungkook, már rég tisztában vagyok a dolgokkal. - megpaskolom karját, kicsit meghúzom Bam pórázát.
- Tudom, hogy tisztában vagy vele, csak azzal is tisztában vagyok, hogy magadat okolod. - meglepődve nézek rá. - Én is érzem az érzéseidet, nem csak te az enyémeket. Miért jutottál arra, hogy saját magad okold?
- Anyunak is elmondtam az elsőt, ahogy mondtam neked. - leguggolok Bam-hoz és megsimogatom a kutya fejét. - Azon a ponton vagyok, hogy megbántam a beavatkozást. Lehetett volna más lehetőségem is, mint az orvosi beavatkozás, például örökbeadás vagy felneveltem volna a picit. Helyette pedig választottam és lehet, hogy az egész jövőnket elcsesztem egy rohadt döntés miatt, ami az én felelősségem! - emelem fel a hangom, kissé köhögök és Bam nyakába fúrom a fejem. - Nem tudok beletörődni abba a ténybe, hogy nem lehetek teljes értékű omega, aki egy életet sem tud kihordani.
Elengedem Bam-ot, majd felállok és Jungkook-ra nézek, érzi a fájdalmamat, ami tüköződik az arcán.
- Menjünk, hogy fusson egyet. - megfogom a kezét és meghúzom egy kicsit.