Örökké veled

Kezdődjön a játék

Sophie

Kész lettem a főzéssel, így tehát úgy döntök, leülök borozni. Kezd kicsit beborulni odakint. Ahogy leülnék a kanapéra valaki csönget. Odakapom a fejem az ajtóhoz, de senkit nem látok ott.

Kilépek az ajtón és látom, hogy egy újabb fekete boríték, de most piros a szalag rajta.

Beérve a lakásba egyből feltépem a levelet.

"Angyalom.

"Mint távoli nap vakít a szívem, árnyéka vagyunk valamennyien."

Én szeretek a te árnyékod lenni Mia. Remélem egyszer észreveszel."

De ki az Istent kéne észre vennem? Lehet valós volt az érzésem, hogy érzem magamon mindig valaki tekintetét?

Blake

Ez az Istenverte nő fog engem a sírba tenni. Innen látni, ahogy csillog a szeme és ez teljesen megőrjít. Melegség járja át a testem ettől, hogy szeret félni és szereti a leveleket, aminek nem tudja a feladóját.

Hazamegyek. Ma már eleget láttam belőle. Felemészt a tudat, hogy ilyen közel volt hozzám ismét és megint nem értem hozzá. Pedig, ha tudná miket tennék vele. Majd meg fogja tudni a kis ártatlan Mia.

Sophie

Meg kell tudnom, ki követ. De hogy találjam meg, ha egy nevet sem tudok?

Támadt egy ötletem.

Blake

3 nappal később egy csokor tulipánt helyezek az ajtaja elé, míg ő már valószínűleg alszik. Ekkor megpillantom, hogy az ajtajára van ragasztva a fekete borítékom az utóbbi szöveggel: Kedves Ismeretlen, vidd magaddal.

Az én Angyalom válaszlevelet küld? Alig várom, hogy lássam.

Ahogy hazaérek, le sem veszem a cipőm, de már a levelet bontom. Ahogy kihúzom belőle a papírt, sokkot kapok.

"Kedves Ismeretlen!

Ne zaklass és baszódj meg a leveleiddel.

Puszil az Angyalkád."

Ez igen Soph, igazán kitettél magadért. Ő még nem tudja, de sosem fogom békén hagyni, amíg az enyém nem lesz. Most kezdődik csak a játék, de úgy igazán.