Örökké veled

Kóma

"Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo."* 

*"Ha nem sikerül megindítanom az isteneket, a poklot is mozgásba hozom."

Blake

Sophie gyönyörű képeket küldött, volt köztük egy kép magáról is. Gyönyörű, mint mindig, de mintha nem lenne jól, biztos a hosszú utazás. Most már megnyugodtam, hogy oda értek.

Én is befejeztem közben a munkát, úgy döntök lefekszek aludni. Bár nem vagyok fáradt, de rám fér az alvás. Sophie-val még az alvás is jó. Oda bújni hozzá, érezni, ahogy a teste hozzám simul. Csak rá gondolok és a testem szinte életre kel. Most is jelez, hogy érzi Sophie hiányát, de most nem foglalkozok vele, aludni szeretnék, nem magamhoz nyúlni.

Sophie

Hallom a gépek csipogását, de nem tudok mozogni, se beszélni, se egyedül levegőt venni. Itt vagyok. Kiabálni akarok, hogy tudják, de nem megy. Mikor térek vissza? Sírni akarok, de képtelen vagyok bármire is. Mintha a lelkem elhagyta volna a testem és csak egy élettelen tárgyként hevernék az ágyon. Hogy fogok visszajutni? Oli, Blake? Segítsetek!

Blake

Nem tudom mennyi az idő, de csörög a telefonom és Sophie nevét jelzi. Felveszem, de Oli szól bele. Sír.

-Mi történt?

-Én...Én nem tudom, Mia összeesett tusolás közben, most bent vagyunk a helyi kórházban, kómában van, de senki nem mond semmit.

-Azonnal indulok.

Leteszem a telefont, nem gondolkozok, csak cselekszek. Próbálok erős maradni, de nehezen megy. Félek, rettegek, mi lesz Mia-val.

Foglalok jegyet a leghamarabbi repülőre, szerencsére gyorsan oda fogok érni. Reszketek. 

Pár óra múlva már a kórházban keresem Olivia-t. Megkérdezem az összes létező orvost, de senki nem tudja merre vannak. Körülbelül két ember maradt, aki segíteni tud, de az egyik megszólít, mert látja, hogy kétségbeesett vagyok.

-Sophia Mia Clark, fent van a 3. emeleten a 428-as szobában. Nem tudom, hogy bemehet-e már a fent dolgozókat kell megkérdeznie.

-Köszönöm!

Már rohanok is a lifthez, ami nyilván most van tele, úgyhogy a lépcsőt választom. Kettesével szedem a lépcsőfokokat. Izzadok, de nem állít meg semmi. Kivéve egy félre nézett lépcsőfok. Akkorát esek, hogy szinte csoda, hogy nem remeg be a talaj.

-Faszom!

-Uram, jól van?

-Persze.

Nem foglalkozok vele, felállok és megyek tovább, amíg el nem érek a szobához. Oli ott ül előtte, épp egy orvossal beszél. Oli zokog.