Örökké veled

Surranás

"A szeretet olyan, mint maga az élet: nem egy kényelmes és nyugodt állapot, hanem egy nagy és csodálatos kaland."

Sophie

Nyílik az ajtó, nagyon megijedek. Nem látom ki az. Egyre közelebb jön, de még mindig nem tudom ki ez. Csak akkor látom, hogy Blake az, mikor felkapcsolja az éjjeli lámpát.

-Szia, nem keltettelek fel?

Nem tudok, beszélni még mindig és a táblát ledobtam a földre. Jelzem Blake-nek, ő pedig egyből érti mit akarok és már át is jött a másik oldalra, hogy odanyújtsa a táblát meg a filcet.

Már írom is, hogy nem keltett fel, nem tudtam aludni.

-Én se tudtam, azért szöktem át. Olivia úgy horkol, mint egy vaddisznó. Nem tud tőle aludni az ember.

Nagyon nevetnék, ha tudnék.

"Tudom, ezért nem alszik soha velem. Mindig a nappaliba tanácsolom, ha nálam van."

Blake nevet. Szeretem a nevetését. Remélem még nem akar elmenni egy darabig. Megfogja a kezem és felém fordítja a fotelt. Így már legalább szemben vagyunk egymással. Illetve én a bal oldalán fekszek és felé van fordítva a fejem.

-Van itt egy orvos, aki elég ijesztő. Dr. Ana-nak hívják, ő engedett be.

"Milyen kedves."

-Igen, sokat mesélt. Kicsit be is szaratott a nő, de nem akarlak megijeszteni, ha már tudsz beszélni elmesélem.

"Mondd már."

-Türelmetlen... Azt mesélte, hogy ő amúgy nem ezen a szinten dolgozik, amit nem értettem, így rákérdeztem. Azt mondta a férje 2 évvel ezelőtt itt halt meg, ebben a szobában.

Megrémülök.

-Nyugi, azért 2 év alatt csak kitakarítottak...

Mindig felvidít. Meg amúgy is, sokan halhattak meg itt, meg az egész kórházban is. Amúgy sem hiszek a szellemekben.

Blake

Örülök, hogy át osontam ide. Sokkal komfortosabb itt. Jobban érzem magam. Sophie elég jól néz már ki, kezd színe lenni. Sophie kicsit kezd elpilledni, így már nem szólok hozzá, hátha elalszik.

Nekem nem kéne elaludnom, mert 10-re ide kell jönnöm és ezt Dr. Thiago szerintem nem díjazná, hogy itt aludtam, úgy hogy nem is szabadna itt lennem.

Végül elalszok, Sophie-val kéz a kézben. Olyan kényelmes ez a fotel. 

Reggel...

Blake

Riadtan kelek.

-Baszki, bassza meg. -Sziszegem, mert Soph még alszik.

9.45 van. Szerencsére még van annyi időm, hogy visszaosonjak és felöltözzek. Halkan kimegyek a szobából és átmegyek a szobánkba. Szerencsére senki nincs most a folyosón.

Oli az ágy szélén ül, úgy tűnik ő már kész van. Felnéz és vizsgál.

-Te hol a picsában voltál? -Felhúzott szemöldökkel néz rám.

-Sophie-nál aludtam véletlenül.

-Véletlenül?

-Átosontam éjjel, mert te úgy horkoltál, mint egy állat és nem bírtam aludni. Aztán véletlenül elaludtam Soph mellett a fotelban.

Sértettséget szimulál, mint aki nem kapott csokit a boltból.

-Felkelthettél volna.

-Ébren se vagy jobb egy vaddisznónál.

Röhög.

-Te szemét!

9.55 van szóval elindulunk.