Tengerszem ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

5.rész

Így is elég feszült vagyok, mért kellett Jeremynek még rátenni egy lapáttal. Meg lett volna Mason segítsége nélkül is. Bár én még nem hallottam róla, de ez nem meglepő, nem vagyok a sportok szerelmese. Jer egyből tudta kicsoda. Szóval nem innen való. Ezt mondjuk gondolhattam volna. Nem olyan nagy város ez, hogy ne akadtunk volna össze. Mason igazán szemrevaló jelenség, ahogy körbe nézek minden lány rajta legelteti a szemét, de engem nem ez vett le a lábamról. Ő is ugyanolyan szenvedéllyel beszél a régi letűnt kor darabkáiról, ahogy én, és ez tetszik, nem tagadom.

Lejjebb sétálok a homokon, de figyelek arra, hogy véletlenül se érjen víz. Szeretnék közelebb lenni és jobban látni Jeremy trükkjeit, hiszen miatta vagyok itt. A tenger ma különösen háborog. Nem a szokásos kék színében pompázik, inkább mondanám feketének. Vihar közelít, már a szél hozza is az első cseppeket. Nincs sok időnk, nemsokára ideér. Kezdek aggódni, a fiúk még mindig a nyílt vízen vannak. Fél alá mászkálok a part mentén, ideges és feszült vagyok. Már mindenki elment és az időjárás nem viccel. Hatalmas hullám indul meg a part felé, félelmetes, de egyszer csak meglátom őket. A deszkába kapaszkodnak. Pár lépést hátra lépek, mert túl közel a víz. Jeremy az első akit partra sodort az ár, liheg, köhög, de jól van. Újra a tengerre nézek és várok. Aztán megpillantom Masont is, semmi baja, jól van. Megkönnyebbülést érzek, de mért? Ha csak Jerről lenne szó, oké, de ő egy idegen, nem ismerem. Amint kijönnek a vízből, megindultak felém. A szél egyre erősebben fúj, csípős hideget hozva magával. Bár van rajtam elég ruha mégis fázni kezdek. A fiúk oda érnek hozzám, de mielőtt bármit mondhatnék, Mason megfogja a kezem és húzni kezd.
-Mennünk kell, egyre durvább lesz, nem ácsoroghatsz itt a parthoz ilyen közel. Még csak az hiányozna, hogy egy hullám behúz téged is.-nem kezdek vele vitába szállni, teszem amit mond. Amint távolabb érünk megállok, nem bírom a tempót, legalábbis a lábam nem.
-Én arra lakok.-mutatok az ellentétes irányba.
-Gyere, kocsival vagyok, hazaviszlek.-legszívesebben most megölelném a barátomat. A homokból kezd sár lenni, egyre nehezebb benne lépkedni.-Mason? Elvigyünk?-de ő csak megrázza a fejét.
-Megleszek, vidd csak haza a barátnődet!-kérdőn pillantok Jeremyre, mi az ördögöt mondott ez neki?!
-Nem vagyunk együtt!-csattanok fel, mire mindkét fiú azonnal rám mered. Nem akartam ilyen hangos lenni. Mason mosolyogni kezd.
-Itt lakok nem messze, nem lesz gond, menjetek csak.-Jer hátra megy és a deszkáját felteszi a platóra, elindulok a kocsi felé, de Mason elkapja a kezem.
-Találkozzunk itt holnap reggel!-nem kérdésnek szánta, kijelentette. Már nyitnám a szám, de ő futni kezd, deszkával a kezében.
-Gyere, Ivy, ez egyre rosszabb lesz.-azonnal beülök az autóba. Talán csak pár percet vesz igénybe mire hazaérünk. Én se lakok túl messze. De mielőtt kiszállhatnék muszáj megkérdeznem Jert mit tud erről a srácról.
-Szóval te ismered Masont?-felhúzott szemöldökkel mered rám.
-Most mi van?
-Tetszik neked!-ez nevetséges, már kérdezni se szabad? A kilincsért nyúlok, de a hangja megállít.
-Várj, Ivy!-visszadőlök az ülésre.-Személy szerint őt nem ismerem, csak a nevét. A nyugati parton rengeteg versenyt megnyert már. A szörfben nagy legenda, de ha jól tudom már egy ideje itt héderel. Túrákat szervez, van olyan, hogy több naposakat is. Azt ígérte segít felkészülni a versenyre.-Jer csak mosolyog. Tudom, hogy neki fontos ez a verseny és a szörf is, de engem ez nem hoz lázba. Csakis miatta mentem le ma is.
-Hát akkor hajrá! Én támogatlak benne, azt nem ígérem, hogy minden alkalommal ott leszek, de a versenyre elmegyek.-a vihar már a nyakunkon jobb lesz ha bemegyek.
-Köszönöm a fuvart, holnap beszélünk.-kinyitom az ajtót, de mielőtt kiszállnék még mond valamit.
-Tudod, hogy nem tilos ismerkedni! A baleset óta alig mozdulsz ki. Hétvégén Amberék bulit szerveznek, gyere el velem.-mérgesnek kéne lennem rá. Megbeszéltük, hogy nem beszélünk a balesetről többet, de tudom, hogy csak jót akar, mint, ahogy mindenki más. Nem olyan egyszerű ez nekem. Válasz nélkül szállok ki az autóból és a ház felé rohanok. Pontosan tudom, hogy Jer még vagy százszor megfogja kérdezni, hogy elmegyek-e a buliba. És a válaszom minden egyes alkalommal ugyanaz lesz, nem! Nincs kedvem az emberekhez, nem akarok beszélni se a balesetről, sem a lábamról, de arról se, hogy vagyok. Pontosan ezért nem megyek el holnap se. Senki szánalmára nem vagyok kíváncsi. Senkire nincs szükségem, csak a könyveimre. Ott legalább eltudok menekülni a valóság elől és ez nekem tökéletesen megfelel.