Tengerszem ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

26.rész

Mason

Mondanom se kell mennyire örülök, hogy végre haza mehetek. Furcsa erre gondolnom, hogy haza, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy amióta Ivyvel megismerkedtem és összejöttünk azóta ezt a kis várost én is az otthonomnak nevezhetem. Ő ott van, ettől máris a szívem gyorsabban ver a mellkasomban. Most először érzem, hogy nem akarok elmenni, vele akarok maradni. És erre úgy kellett rájönnöm pont, hogy nem voltam ott, vele. Ma végre megcsókolhatom, érezhetem az illatát, a karomba zárhatom, erre vágyok.
Bár tegnap este mikor felhívtam elég furcsa volt. Azt mondta csak fáradt és elfeküdte a nyakát, mégis úgy érzem valamit nem mond el nekem. Amint odaérek hozzá, kifogom deríteni mi történt.

A túra igazán remekre sikeredett. Egy különleges helyen voltunk. Nem soknak adatik meg eljutni Skócia egyik legeldugottabb helyeire. Egy tengerszemnél jártunk, amit nem is olyan rég fedeztek fel. Káprázatos jelenség, egy hegységben kialakult kis édesvizű tó. Sokan nem tudják, de semmi köze nincs a tengerhez, maximum a tiszta vize és kék színe miatt hozzák vele rokonságba. Még most is hihetetlen, hogy erre felé találni ilyet, hiszen a gleccserek hozzák létre. Mégis igaz, hiszen most láttam a két szememmel és alig várom, hogy Ivynek megmutassam a képeket. Olyan ritka, mint az a nő, akihez épp haza felé tartok.

Izgatott vagyok mikor elérem a North Berwick jelző város táblát. A szívem majd kiugrik a helyéről. Meglepetést akartam, de jobb ha felhívom, lehet nincs is otthon. Jeremy tovább jutott, bár nem meglepő, ügyes gyerek. Talán elmentek ünnepelni. Kihangosítom a hívást és várok. Egy álmos hang fogad.
-Szia!
-Szia gyönyörűm. Már a városban vagyok. Gondoltam felhívlak mielőtt odamennék hátha Jeremyvel ünnepelsz.-sokáig nem is mond semmit, de mikor megszólal, nem éppen erre számítok.
-Itthon vagyok, de ne gyere ide!-mi?? Nem akarja, hogy odamenjek?! Mi a fene történik és mért van ilyen levert hangja?!
-Kicsim, mi történt? Nem akarsz látni?-hallani, ahogy sóhajtozik és szipog. Mi a rosseb történt?
-Persze, hogy látni akarlak, de nem vagyok jól. Tegnap lehet megfáztam, nem akarom, hogy elkapd. Holnap vagy holnaputánra már biztos jobban leszek. Majd írok, ígérem.-azzal lerakja a telefont. Ez most komoly? Csak úgy kinyomott? Valami itt bűzlik. Nem tetszik ez nekem, furcsán viselkedik, már tegnap is az volt. Ha megfázott minek szipog, mintha sírna inkább. Nem szabadul tőlem olyan könnyen amíg el nem mondja mi a fene folyik itt. Ha meg tényleg beteg, akkor meg vigyázni akarok rá és ápolni. Nem törődve azzal amit mondott, hozzá hajtok. Megállok a ház előtt, kiszállok és megindulok az ajtó felé. Az első kopogásra semmi válasz, a másodikkal se értem el a célom. A harmadik már túl hangosra sikeredik. De semmi válasz.
-Ivy? Tudom, hogy bent vagy, engedj be!-csoszogás, orrfújás, szipogás, csak ezt hallom bentről.
-Menj el Mason. Mondtam, hogy ne gyere ide, beteg vagyok.-a hangján nem hallani semmit. Nem tetszik ez nekem.
-Nem megyek sehova, amíg be nem engedsz és én magam nem látom a két szemmel, hogy jól vagy.-mért ilyen makacs? Kezdek ideges lenni és mérges.
-Mason, kérlek. Menj el!-a fenekét beteg, valamit nem mond el. Talán...Chad és ő, újra összejöttek? Ezért nem akar látni, szakítani szeretne?
-Elakarsz hagyni, igaz? Chad telebeszélte a fejed, erről van szó?-hangos zokogást hallok az ajtó túloldaláról. Azt akarom, hogy mondja ki!
-Nem! Nem akarlak el...elhagyni!-most már teljesen össze vagyok zavarodva. Nem értem mi történik. De be kell jutnom hozzá.
-Ha nem nyitod ki, betöröm. Már így is a fél utca engem néz. Engedj be, kérlek.-semmi válasz.
-Mit szólsz ehhez? Beengedsz, megölellek, adok egy csókot, meggyőződök róla, hogy jól vagy és elmegyek. Rendben? Muszáj látnom téged!-semmi válasz, de az ajtó zár kattan és kinyílik az ajtó. Mikor meglátom a kisírt szemét, a rendezetlen haját és azt a bő pulóvert rajta, egyből tudom, hogy baj van. A karomba zárom és olyan szorosan ölelem amennyire csak tudom. Ő is megölel, de remeg a karjaim közt. Felemelem, a lábammal lököm be az ajtót és a kanapé felé megyek vele. Leülök, őt meg az ölembe ültetem. A haját, az arcát, a hátát simogatom. Majd a két kezembe veszem az arcát, lágy csókot lehelek a szájára, de nem engedem el. Azt akarom, hogy a szemembe nézzen.
-Mi történt gyönyörűm? Beszélj hozzám, hagy segítsek.-felakar kelni, de elkapom a csuklóját és vissza húzom. Felkiált, de úgy mint akinek fájt volna az érintésem. Elhúzza a kezét és a csuklóját dörzsöli. Mi a fene történt? Újra a kezéért nyúlok, de most a könyökét ragadom meg. Próbál kiszabadulni, de én erősebb vagyok. Óvatosan elkezdem felhúzni a pulóver szárát a kezénél.
-Ne! Mason ne, engedj el!-nem engedem. Tudni akarom mi folyik itt.
Mikor meglátom a csuklóján lévő kék-zöld foltot, megfagy az ereimben a vér. Olyan mintha megszorították volna.
-Ki tette ezt? Ki ért hozzád??-de ő csak megrázza a fejét és tovább sír. Olyan dühös vagyok, feltudnék robbanni.
Felpattanok és Ivy fölé tornyosulok.
-KI VOLT AZ?-üvöltöm a szavakat. Bárki is volt, ma volt az utolsó napja.