Tengerszem ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

32.rész

Borzalmas éjszakám volt. Forgolódtam össze vissza, végig az járt a fejemben amit Jeremy mondott. Talán hibát követek el? Nem hinném, pontosan tudom mennyire menni akar és mekkora lehetőség ez neki. Csak még magának se vallja be. Mindketten hazudunk magunknak.

Erőt veszek magamon és kitámolygok a konyhába. Olyan a fejem mintha másnapos lennék, pedig egy kortyot sem ittam tegnap este. Muszáj koffeint juttatnom a szervezetembe. Új munka után kell néznem, le kell kötnöm magam valamivel. Bár ez azt jelenti, hogy be kell kapcsolnom a laptopom és a telefonom is. Nem akarom látni az üzeneteit, képtelen lennék elolvasni őket. Talán holnap, vagy holnapután.
Amint bekapcsolom a mobilt, özönlenek az értesítések rá. Pont, ahogy megjósoltam. Egyet se nyitok meg, még Jeremy üzeneteit se nézem meg. Munkát kell néznem, most ez az első. Félóra múlva azt veszem észre, hogy Izland gyönyörű tengerpartját, hegyvidékeit bámulom képeken. Rengeteg monda, mese, legenda fűződik a nevéhez. Jó párat magam is ismerek. Nem sokkal különbözik Skóciától, ugyanolyan szeszélyes az időjárás mint itt. Mi a fenéért nézegetem ezt egyáltalán? Úgysem megyek. Itt van a családom, Jeremy és... Nincs más amit feltudnék sorolni, Mason nem lesz itt. Ideje arra koncentrálnom amiért valóban bekapcsoltam a telefont.

Már írtam egy e-mailt az egyik Londoni múzeumnak, most éppen a következőt fogalmazom mikor kopognak. Az ujjam megáll a billentyűzet felett, levegőt is alig merek venni. Mi van ha Mason az? Mit mondhatnék neki? Két napja nem járt itt, talán már a városban sincs. Újabb kopogás, de én még mindig mozdulatlanul ülök a kanapén.
-Ivy? Én vagyok, engedj be!-Jeremy hangjára azonnal fellélegzek. Az ajtóhoz lépek és kinyitom.
-Fel se öltöztél még?-ezt úgy mondja mintha mennénk valahova.
-Nem. Épp munka után keresgélek. Írtam ma egy Londoni múzeumnak és akarok...-a szavamba vág.
-Mason ma elutazik!-ledermedek. Nem jön ki hang a torkomon. Érzem, ahogy a szívemet lassan valami kitépi a helyéről. A nappalim közepén állok, de az erő kiszáll a lábamból és térdre rogyok. A könnyem megered, felzokogok.
-Basszus csajszi! Gyere segítek. Támaszkodj rám.-Jer segít elvánszorogni a kanapéig. Tudtam, hogy elmegy, de, hogy ilyen hamar? Képtelen vagyok abba hagyni a sírást. Jeremy leül mellém és átölel.
-Biztos jól döntöttél? Még megállíthatod! Szeret téged, ezt a szíved mélyén te is tudod. Ne hagyd elmenni, beszélj vele. Ő nem, Chad! Soha nem volt az, és nem is lesz az. Bíznod kell benne. Magadra hagylak, de kérlek gondold át. Ma reggel eljött hozzám és hagyott nálam egy levelet. Neked szól. Itt hagyom az asztalon. Hívj ha bármire szükséged lenne. Szeretlek.-nem mondok semmit, a levelet bámulom. Az én nevem áll rajta. Mikor felnézek a szoba már üres, Jer elment. A kezembe veszem a borítékot és forgatni kezdem az ujjaim közt. Talán nem kéne most elolvasnom. Csak még jobban összetörne. Visszateszem az asztalra és felállok. Fel alá mászkálok a szobában, a szememet nem veszem le a borítékról. Majd hirtelen felkapom és kinyitom. Tudni akarom mi áll benne.

Drága Ivym!
Nem így kellene ennek történnie, ezt te is pontosan tudod. Itt kéne lenned neked is, velem. Megakartam veled osztani, hogy együtt fedezzük fel Izland csodás tájait. Annyi kalandban lehetett volna részünk. De ez mind nem számít már, nem vagy itt és elég nyilvánvalóvá tetted, nem is leszel. Szeretném ha tudnád, nekem nem Izland volt az álmom, hanem, Te. Amióta megismertelek te ragyogod be a napom. Nem itt és nem így akartam elmondani, de szerelmes vagyok beléd. Annyira szeretlek, hogy nincsenek rá szavak, de tiszteletben tartom a döntésed, bár nem értek vele egyet. Ma elutazom, nem tudok tovább itt maradni a közeledben. Fájna nap mint nap látni. Tudva azt, hogy nem értetek hozzád, az még rosszabb lenne. Vigyázz magadra!
Szeretlek!

A könnyeim átáztatták a papírt, amit még mindig a kezemben tartok. Szeret engem és most elmegy! Nem mehet el úgy, hogy ne tudná meg, én is szeretem. A szobába rohanok és felöltözöm. Megkeresem a kulcsom, a telefont a zsebembe teszem és rohanok az autóig. Talán még nem késő. Odaérhetek időben. Jert hívom. Nem finomkodok, egyből a lényegre térek amint felveszi.
-Ivy?
-Mikor indul a gépe?-ledudálok valakit az útról. Minek jogosítvány az ilyennek ha vezetni se tud.
-Edinburghből indul 2-kor.-remek, akkor még van egy órám. Odafogok érni.
-Várj, te most tényleg utána mész?
-Igen, szóval most lerakom. Később majd hívlak.-azzal már le is rakom.
Sajnos a félórás utat 40 perc alatt sikerült csak megtenni. Nem számoltam ekkora forgalomra. A repülőtér se jobb. Mért most akar mindenki elutazni? Annyian vannak nem látok semmit. A kijelzőre nézek, akkor látom meg a 2-es kapuhoz kell mennem. Tudom, hogy jegy nélkül nem fognak átengedni, de egy próbát megér. Rohanok, de fáj a lábam, ég, nem tudok tovább menni. Nem adhatom fel itt. Erőt veszek magamon és tovább megyek. Nem látok semmit és senkit. Már mindenki beszállt volna? Aztán egy hang bemondja, hogy az Edinburgh-Izlandi járat felszállt. Az órára nézek, már elmúlt 2 óra. Elkéstem. Elment és örökre itt hagyott. Annyira hülye vagyok.
-Szeretlek!-mondom halkan, bár senki nincs itt aki hallaná.
-Ivy?-ez a hang olyan ismerős...