Tengerszem ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

8.rész

Most igazán meglepett. Nem úgy viselkedik mint mindenki más, mikor meglátja a lábam. Nem borzadt el a látványtól és nem is faggat róla. Talán nem is érdekli! Nem, az biztos nem, mindenkit érdekel. Látom az arcán, hogy kérdezne, de mégsem teszi. Lehet nekem kéne nyitnom felé?! De mégis hogyan?

-Csodálatos ez a hely! Köszönöm, hogy megmutattad.-egy apró mosoly a jutalmam. Elégnek kéne lennie, de mégis többet akarok.
-Mesélsz róla?-nem erre számított, azt gondolta majd én mesélek, de kell egy kis idő.
Először rám néz, majd a tóra.
-A barlangról nem sokat tudok, én is csak nem rég fedeztem fel. Ahogy azt már te is tudod dagálykor nem lehet bejönni mert a tenger ellepi. Bár szerintem idáig nem ér el a víz. A kövek és a föld nem olyan nedvesek itt, mint a bejáratnál és utána. Az egyik apálynál jöttem le ide először, akkor találtam rá erre az apró kis tóra. Csodálatos természeti jelenség. A vízben elő mikroorganizmusok miatt fénylik ilyen világoskék, zöldes színben. A világításnak számos, a túlélést segítő szerepe van, többek közt a táplálék csalogatása, és a támadók elijesztése. A páratlan látvány, nagyon ritka természeti jelenség. Nem gondoltam volna, hogy erre is látni ilyesmit.-igaza van tényleg lenyűgöző. Képeken már láttam ilyent, de élőben még soha.
-Köszönöm, hogy megmutattad. Meg van az új kedvenc helyem! És azt is köszönöm, hogy az előbb segítettél.-tudom, hogy már megköszöntem, mégis ki kívánkoztak belőlem a szavak.
-Nem kell megköszönöd.-könnyek csípik a szemem. Nehéz erről beszélnem.
-És azt is köszönöm, hogy nem faggatsz. Utálom, hogy az emberek a városban megállítanak és kérdezősködnek. Hogy vagy? Mi van veled? Szörnyű ami veled történt, de legalább élsz! Falra tudnék mászni tőle. Nem akarok mást csak elfelejteni, de az állandó kérdésekkel pont az ellenkezőjét érik el. Ezért nem megyek szinte sehova, bezárkóztam, elbújtam és ez nekem tökéletesen megfelel.-nem szól semmit, ezért folytatom.-Egy évvel ezelőtt a barátaimmal hajókázni mentünk. Az egyik közeli sziget volt a cél. Sokszor jártunk oda bulizni, fürdeni vagy csak úgy. De nem értünk el odáig. Az egyik kabinban mentem átöltözni. A mai napig nem tudni mi történt, de tűz ütött ki. Elég gyorsan terjedt és mire észbe kaptam már mindent füst borított. A lángok elérték az ajtót, nem tudtam kimenni. Hiába kiabáltam, senki nem hallotta meg. A lábammal próbáltam rugdosni az ajtót, hát rossz ötlet volt. Kétségbe voltam esve, a füst egyre elviselhetetlenebb lett, muszáj volt valamit tennem. A lábam megégett, ahogy azt te is láttad. Végül Jeremy volt az aki visszajött értem és segített kimenni. Addigra már a többiek segítséget hívtak és mindenkit kimentettek. Hónapokon keresztül kórházban voltam a fertőzés veszély miatt. Számos műtéten estem át. Egy helyen az égés olyan mély volt, hogy a csontom is sérült, ezért nem bírok órákig gyalogolni vagy futni. De a legrosszabb az egészben talán nem is ez volt. A barátaim, legalábbis akiket barátoknak hittem, mind eltűntek. Jeremy az egyedüli aki végig mellettem volt.-ennyi mese épp elég volt mára. Nem tudok erről többet beszélni most. Az ujjaimat tördelem az ölemben. Ideges vagyok és feszengek, nem igazán szoktam megnyílni egy idegennek. Mason a kezemért nyúl és megfogja. Az ujjainkat egymásba kulcsolja.
-Köszönöm, hogy elmesélted. Nehéz lehetett, de semmi szégyellni való nincs ezen. Még takargatnod sem kéne. A barátaid meg elmehetnek a picsába, már bocs. Gyönyörű vagy és engem rohadtul nem érdekel a lábad, ha csak nem a derekam köré kulcsolod éppen.-a nevetése visszhangzik a barlangban. Elképesztő ez a pasi. Oldalba bököm.
-Hé! Csak az igazat mondtam!-már én is vele nevetek.
-Pimasz vagy!-megszorítja a kezem.
-Nem, csak őszinte. Mikor először láttalak már akkor megfogtál.-érzem, hogy elpirulok, nem sűrűn mondtak nekem ilyet. Tényleg hihetek neki? A földet nézem a lábamnál, túlságosan jól esnek a szavai. Az állam alá nyúl és felemeli a fejem. Csak egy pillanat alatt történik az egész. Megcsókol. Az ajka az ajkamon ami mámorító, édes és puha. Tiltakoznom kéne, de nem megy. A nyelvét végig húzza az alsó ajkamon, majd beleharap. Finoman húzza maga felé. A hajamba túr. Ebben a férfiban minden csábít, de megálljt kell parancsolnom. Elhúzódok tőle.
-Nem kell a szánalmad, nincs rá szükségem.-idegesen csattanok fel és talán meg se érdemli.
-Ezt nem szánalomból tettem. Ha egy kicsit is figyeltél volna láthattad volna mennyire érdekelsz.-a keze még mindig a tarkómon pihen. A szája újra megindul felém, egyre közelebb és közelebb jön. Nem tudom én mozdulok előbb vagy ő, de nem is érdekel. Újra megakarom csókolni, még akkor is, ha ez csak a mostnak szól. Újra érezni akarok!