Tengerszem ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

19.rész

Kezdem úgy érezni Mason csak azért akarta, hogy itt legyek nála, hogy minél több dolgot megtudjon Pandora szelencéjéről. Szinte semmit nem haladtam a fordítással. Amint elővettem a régi, bőrkötésű könyvet, azonnal kivette a kezemből. Már reggel tisztában voltam vele, hogy semmit nem fogok ma haladni ha itt maradok nála. Bár őszinte leszek, nem éppen erre gondoltam akkor. Nem panaszkodom, már ez is örömmel tölt el, hogy egyáltalán velem akar lenni. Az meg csak plusz, hogy a munkám is érdekli, vagy inkább a történelem, ami a munkámmal jár. Úgy nézegeti azt a könyvet mintha értené mi áll benne. Lassan visszalépdel hozzám és lerakja elém.
-Ez hihetetlen, hogy egy ilyen könyv van nálad. Biztos rengeteget ér. Az eszmei értékéről ne is beszéljünk.-ebben igaza.
-És elmeséled mit ír? Azt már mondtad, hogy Zeusz teremtette, eddig képben vagyok.-helyet foglal mellettem és türelmesen vár. Mintha az iskolában lenne, olyan édes ilyenkor.
-Prométheusz ellopta a tüzet a mennyországból, Zeusz elhatározta, hogy Pandoran keresztül áll bosszút Prométheusz testvérén, Epimethuszon. Zeusz egy szelencét ajándékozott Pandorának azzal az utasítással, hogy semmilyen körülmények között ne nyissa ki, de ő az istenek után kapta kíváncsiságát, mely végül felülkerekedett rajta és kinyitotta a dobozkát. Amint Pandora kinyitotta a szelencét, az abban rejtőző minden gonosz kiszabadult és hódító útjára indult a Földön. Pandora gyorsan visszazárta a szelence tetejét, ám késő volt, hiszen annak tartalma már elhagyta a dobozkát, azonban egyetlen dolog mégis maradt annak alján, melyet Elpisnek, azaz a reménység szellemének nevezünk. Pandorát rettegett Zeusz haragjával szembe kerülni, mivel félt a büntetéstől. Meglepetésére azonban Zeusz nem büntette meg, hiszen a főisten előre tudta, hogy Pandora nem fog tudni megálljt parancsolni a kíváncsiságának. Így büntette meg Zeusz az embereket, amiért elfogadták a tüzet Prométheusz kezéből.

Csodálatos történet és mindenki tanulhatna belőle. A könyv még megemlíti Pandora és Epimétheusz lányát is, de még nem értem teljesen a végére.
-Valahol azt olvastam, az ami kiszabadult a szelencéből az a fáradság, betegség és az öregség volt. Azóta sújtja az emberiséget, ezek a kórságok. És nem maradt más a szelencében, csak a remény.-hihetetlen ez a férfi. Napról napra egyre jobban meglep.
-Jól olvastad. Pontosan ez Pandora szelencéjének története.-a könyvet lapozgatom magam előtt, nézem a betűket amit egyszer valaki papírra vetett. Pontosan ezért csinálom ezt én is. Kitudja 100 vagy 1000 év múlva egyszer majd az én fordításaimat olvassa majd valaki. Ez boldogsággal tölt el, hogy hagyhatok valamit az utókorra.
-A következő projekt is meg van? Kaptál új munkát?
-Igazából elég sok múzeummal tartom a kapcsolatot, de még egyikre se bólintottam rá. Előbb ezt befejezem, aztán majd meglátom.-bólint, majd feláll mellőlem és a konyhába megy. Két üveg vízzel tér vissza. Az egyiket a kezembe adja.
-Mit gondolsz, mikor végzel?-felnevetek.
-Soha! Amióta itt vagyok nálad szinte el se engedted ezt a könyvet. Jobb ha ezt ma elengedem, majd holnap dolgozok és befejezem.
-Hé, nem az én hibám!-kérdőn nézek rá.
-Nem? Akkor talán az enyém? Igazad van, ki kellett volna szednem a kezedből. Máskor nem vétek ilyen hibát.-most én nevetem el magam. Látnia kéne az arcát. Morgolódik valamit a bajsza alatt, de nem értem mit mond.
-Menjünk le a partra! Van kedved?-jól esne egy kis friss levegő.
-Persze mehetünk, szörfözöl is? Ha igen, akkor viszek egy könyvet magammal.-elindulok, hogy felvegyem a cipőm, de ő megállít.  Visszahúz magához és megcsókol.
-Örülök, hogy itt vagy velem.-rá mosolygok.
-Én is örülök, most úgyse látsz vasárnapig.-felsóhajt, a nyakamhoz hajol.
-Ne is emlékeztess rá. Legszívesebben visszamondtam volna ezt a túrát.-azért ez megdobogtatja a szívem. Muszáj témát váltanom.
-Szóval, hogy készüljek? Vigyek könyvet?-kinéz az ablakon. Csodás időnk van ma is, és ez elég ritka felénk.
-Nem bánnád?-megrázom a fejem. Attól, hogy én nem megyek be a vízbe, neki nem kell kint maradnia.
-Dehogy, olvasok, meg majd nézlek. Menjünk mielőtt ránk esteledik.

Amint kilépünk a házból Mason megfogja a kezem. Apró gesztus, de már ez mosolyt csal az arcomra. Nem tudom mi van köztünk és, hogy merre tartunk, de nem is igazán akarok most erre gondolni. Élvezni akarom a vele töltött napokat. Aztán majd ha ő is úgy érzi beszélünk róla. A partra érve elég sokan vannak. A hétvégén indul a bajnokság, gondolom ez miatt vannak ennyien.
-Leülök egy kicsit feljebb. Menj nyugodtan.-csókot nyom a számra. Meglepődök hiszen ezt mindenki láthatja. Nem mintha minket néznének.
-Nemsokára jövök!-megfogja a deszkát és elindul a víz felé. Magamhoz veszem a könyvet és már olvasnék is, mikor valaki rám köszön.
-Szia! Elárulod mért ücsörög egy ilyen gyönyörű nő egymaga?-ez meg ki a fene?