Tengerszem ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

25.rész

Még mindig Chadet nézem. Tudom, hogy a válaszomra vár. Őszinte akarok lenni, megakarom mondani, hogy már nem vagyok szerelmes belé. Ez valami más amit érzek, magam se tudom megmagyarázni. Kiveszem a kezem a kezéből és próbálok egy kicsit arrébb ülni, de a nyakamba éles fájdalom sugárzik. A rohadt életbe már! Felszisszenek.
-Mi történt? A lábad?-felé kapom a fejem. Tényleg a lábam után érdeklődött?
-Honnan tudsz róla? Ki mondta el?-bosszús vagyok, Jer azt mondta, ő nem mondott neki semmit.
-Bogyókám, kis város ez. Találkoztam a barátainkkal és ők mesélték. Mért nem hívtál fel, vagy írtál? Azért mert már nem itt éltem, még ugyanúgy fontos maradtál nekem.
-A barátaink??- csattanok fel.-Szép kis barátok mit ne mondjak. Nem elég, hogy ott hagytak egy égő kabinban, de még csak meg se látogattak a kórházban. Azóta meg úgy kerülnek mintha pestises lennék. Ha ilyen egy barát, hát én nem kérek belőle. És azért nem hívtalak fel mert már nem voltunk együtt, rémlik? Itt hagytál, eldobtál mint valami szemetet. Az előbb azt kérdezted, hogy én érzek-e még valamit. Igen, érzek. Dühöt, csalódottságot, magányos voltam, a szüleimen és Jeremyn kívül senki nem volt mellettem. Rohadtul fájt amiért mindenki magamra hagyott. Én mindig ott voltam mindannyitok mellett. Amikor Lora nem jutott be az egyetemre, egész éjjel mellette voltam. Tedd mellett mikor szakított a menyasszonya vele és melletted is mikor az apukád meghalt. Ti hol voltatok? Elmondom sehol! Új életet kezdtem. Most végre olyan férfi van mellettem aki figyel rám és törődik velem. Nem akarok a múltban élni tovább. Elég volt.-most legszívesebben felállnék és elmennék. De nem akarom itt hagyni az egyetlen barátomat, számít rám. Chad még mindig csak bámul, nem szól egy rohadt szót se. Helyes. Végül meggondolja magát és pár perc múlva megszólal.
-Sajnálom bogyó! Én...
-Ne hívj így!-bólint és folytatja.
-Én, tudom, hogy mennyire megbántottalak. Még mindig emészt a bűntudat, hogy elmentem és itt hagytalak. Egy esélyt szeretnék, hogy bebizonyítsam neked, hogy még mindig szeretlek. Nem megyek sehova!-szép szavak, de mindig értett hozzá, hogy mit mondjon.
-Előre akarok tekinteni, ezért megbocsájtok. De Masonnel vagyok. Régen barátok voltunk, az ellen nem zárkózok el, de más nem lehet köztünk!-megrázza a fejét, a tenger felé fordul, majd újra rám néz.
-Szóval barát? Legyen, még az is jobb mintha egyáltalán nem beszélnénk.-elkezdődik a verseny, így többet nem beszélünk csak ülünk egymás mellett.

Délután 2-kor véget ér az első kör. Jer szerencsésen tovább jutott. Rettentően ügyes volt, komoly esélye van nyerni. Chaddel is viszonylag elég jól elbeszélgettünk közben. Mesélt Londonról és én is megosztottam vele ezt azt.
Nem akarok köszönés nélkül elmenni, ezért megvárom Jert.
-Jeremy és én, meg még páran elmegyünk enni valamit. Lenne kedved csatlakozni?-igazság szerint lenne, de nem is tudom jó ötlet-e?! Felállok és újra érzem a fájdalmat a nyakamnál. Odakapok a kezemmel és próbálom masszírozni, de nem sokat segít. Chad is azonnal feláll és mögém lép.
-Elég ebből, mutasd a nyakad!-már nyúlna a vállamhoz, de ellépek.
-Hagyd, csak elfeküdtem.-de mielőtt bármi mást mondhattam volna, a kezével kezdi masszírozni azt a részt amit az előbb én is. Neki sokkal erősebb a keze és nem tagadom elég jó érzés. Nem az, hogy hozzám ér. Ez nem szól másról csak arról, hogy megpróbál segíteni.
-Jobb?-szinte a fülembe suttogja a szavakat. Bólintok. Nem hagyja abba. Behunyom a szemem, próbálok lazítani hátha a görcs így könnyebben eltűnik. Hirtelen megérzem a száját a nyakamnál. Azonnal lépek egyet előre. Ezt mégis, hogy gondolta?
-Mit csinálsz? Elment az eszed? Most beszéltük meg, hogy barátok leszünk.-ideges vagyok és mérges. Nem tartotta a szavát és ez felbosszant.
-Ivy, te is tudod, hogy nehéz tartanom magam a közeledben. Képtelen vagyok nem hozzád érni.-nem mondhat nekem ilyet.
-Most haza megyek! Jobb ha többet nem találkozunk.-elindulok a homokban, de megfogja a kezem és visszahúz magához. A csuklómat szorítja, egyre jobban fáj. Ennek biztos nyoma marad.
-Engedj el Chad! Ez fáj.-de mint aki nem hallja, vagy nem akarja hallani. Az egyik kezével még mindig a kezemet fogja, a másikkal a derekamat. Közelebb hajol, megakar csókolni. A fejemet rángatom ide-oda, de nem sok sikerrel. Erősebb nálam, nem tudok kiszabadulni. A derekamon lévő kezét az arcomhoz emeli. Majd a száját az enyémnek nyomja. Lefagyok. Mikor megérzem a nyelvét a számon, akkor térek magamhoz. Én nem akarom ezt, nagyon nem. Egy percig nem gondolkodok, már lendítem is a lábam. Ágyékon rúgom, ő pedig a térdére rogy.
El kell innen tűnnöm, futok amíg bírok a lábammal. A könnyeim elerednek. Minél előbb haza kell érnem.