A néma és a lélektelen - MinSung f.f.

24.rész - A néma és a lélektelen

A történtek után érdekes viselkedés füzér vehető észre. Jisung képtelen elszakadni Minho mellől. Akármerre forog, megy vagy akármit csinál, Jisung követi és szinte szorosan az oldalához tapadva mellette van. Bizonyos szinten aranyosnak tekinthető, ha nem lenne túlzottan aggasztó.

Az eset óta nem hagyták el a lakás kényelmét. Hat napja bent voltak, Minho végezte az apró ház körüli tennivalókat, Jisung pedig egy szó nélkül élvezte a társaságát. Ahogy teltek a napok, úgy lett egyre fullasztóbb a lakás csendje Minho számára. Néha zenét kapcsolt, néha halkan arra kérte Jisungot, hogy beszéljen hozzá, de látszólag teljes egészében visszatért a néma fiú, viszont annak is egy új, szomorúbb változata. Már semmiféle fény nem csillogott a szemeiben. Lassan, ahogy haladt előre az idő, a haja, a bőre is fénytelen lett. Minhonak összeszorult a szíve az aggodalomtól.

-Egyik szülőm sem az az érzelmes típus. Anyukám kedves, dédelget, ha szükség van rá, de ő is jobban örül, ha nincs erre szükség. Gyerekként sokat hallgattam apámtól, hogy legyek férfi, ne késztessem arra anyámat, hogy folyton aggódnia kelljen értem. Elég hamar megtanultam önálló lenni. - Suttogta maga elé halkan, de határozottan hallhatóan. A kanapén, egymáshoz bújva ültek, a tévében egy béna horror filmet játszottak csendesen. Szinte már-már önmaga nyugtatása céljából simogatta Jisung karját, aki csak mozdulatlanul nézett maga elé. Ekkor Minho egy nagyot sóhajtott. - Mi a helyzet nálatok? Milyen a család? - Az idősebb fiú ilyen pillanatoknál próbálta beszédre bírni Jisungot. Mesélt neki magáról, bármiről ami épp eszébe jutott, majd amikor végzett, megkérdezte a fiatalabbat, abban a reményben, hogy most az egyszer végre válaszol. De eddig soha nem válaszolt. - Tudod... nagyon aggódom érted. Van bármi esélye annak, hogy valaha, még egyszer hozzám szólsz? Rám mosolyogsz? Eltűnt belőled minden fény, nem akartam ezt. Ha akarod és attól jobb lesz, bárkit idehívok neked, bármit megteszek, csak kérlek... szólj hozzám.

Jisung óvatosan felemelte a fejét az idősebb válláról. Olyan lassúnak, olyan nehézkesnek tűnt a mozdulat, mintha már ez az apró tevékenység is felemésztette volna az összes erejét.

-Min... teher vagyok számodra? - Minho elkerekedett szemekkel nézett a szőkére. Olyan gyengéden simított annak megviselt arcára, mintha az mindennél finomabb porcelán lenne.

-Hogy gondolhatsz ilyen hülyeséget? Miért?

-Teher az neked, hogy ennyit kell velem foglalkoznod? Akkor is törődnél velem, ha végre elénekelném neked a dalt és az végre kész lenne? Akkor is szeretnél? Vagy már most sem szeretsz úgy, csak a Minhyukhoz kötött érzelmeid visznek előre és vesznek arra rá, hogy foglalkozz velem? - Minho nem tudta maga sem erre a választ. Tudta, hogy mi az a válasz, ami Jisungot megnyugtatná, de nem tudta, hogy igazat felelne e vele.

Túl lennék már rajta? Minhyukon? Annyi minden történt mostanában, hogy már egy ideje nem gondoltam rá. Nem azért akartam Jisung mellett lenni, mert konkrét céljaim voltak, hanem mert meg szerettem volna óvni. Vajon ez azt jelenti, hogy túl vagyok a traumán? Vagy még mindig nem? Ha most gondolkodom a dolgokon... az nem azt jelenti, hogy még nem?

Minho könnyektől csillogó szemekkel nézett Jisung lélektelenjeibe. Az egyikük még reménykedett, a másikuk már tudta a választ, csak, hogy ennek fordítva kellett volna lennie.

-Talán jobban hasonlítunk, mint eleinte gondoltam. - Nézett maga elé üres tekintettel a fiatalabb. - Talán mind a ketten megőrültünk már. Talán nem kellett volna ebbe az egészbe így beleélnem magam. De végül is... mindig ez van. - Kuncogott az orra alatt, míg Minho aggodalmas szemekkel vizslatta őt.

-Jisung, nem... természetesen szeretlek...

-De nem annyira, mint őt vagy a depressziódat, a gyászodat. - Szakította félbe olyan határozott, éles hangon, mint még soha. Lerázta magáról az idősebb kezeit és egy nagyot sóhajtva lábra állt. - Azt szeretném, ha lefeküdnél velem. Használj ki teljesen, tiporj a földbe annyira, hogy ezúttal ne tudjam összeszedni magam, még egy kicsit sem.