Egynyári Szerelem

14.Rész

Sziasztok babócák! A meglepetésnek remélem örülni fogtok. Talán az a név majd segít rájönni mindenkinek.

Jó olvasást, és szép álmokat nektek 🥰🥰🥰

Aaron

Az édesanyám kábé öt éves koromban halt meg a szemem előtt, drog túladagolásban. A nappaliban esett össze, és bár próbáltam segíteni de nem ment. Nem tudtam hogyan lehetne valakit újjá éleszteni, hogyan kell szívmasszázst elvégezni. Semmit. Így, vagy úgy de még az orvosok sem tudták megmenteni őt. Az apám elvette őt tőlem. Ő kergette bele ebbe a halálba, azzal hogy folyton veszekedtek, hogy folyton megverte őt, amikor részegen állított haza az éjszaka kellős közepén. Még persze azzal, hogy megcsalta őt.  Nem igazán emlékszem rá... Csak a mosolyára... A nevetésére, az érintésére. De úgy igazán hogy ki is volt ő igazán, amikor nem ismerte az apámat, azt már soha nem fogom megtudni. Csak azért tudom hogy néz ki mert van egy nyavadt fotóm róla. Biztos vagyok benne hogy az apámmal ellentétben ő igazán jó ember lehetett, mert az apám... Nos nála rosszabb emberrel eddig soha nem találkoztam. Amióta anya meghalt, és amióta tudom az eszem, csak a pia, és a kurvák éltetik már csak. Változhatott volna, legalábbis azt hittem fog anya halála után, és akkor nem kellett volna olyan sokszor megverni kicsiként. Nem kellett volna egyedül hagynia, minden éjszaka, hogy bulizhasson. Megdícsérhetett volna ha jó jegyet kaptam a suliban. Lehetett volna normális szülinapom, ahol ajándékot kapok, nem újabb lila, és kékes zöld foltokat. El vihetett volna a játszótérre, és lehetett volna igazi apa. Szerethetett volna... Szerethettem volna. De végülis Köszönettel tartozom neki, hiszen megtanultam egyedül írni,  olvasni, és számolni. Megtanultam megvédeni magam a nagyokkal szemben. Megtanultam, hogy senkiben sem szabad bízni. Megtanultam szétverni mások arcát, anélkül hogy bűntudatom lenne. 

Ezek ellenére is egyetlenegy célom van... Hogy soha többet ne kelljen egyetlen olyan emberrel sem találkoznom... Akinek nem tudom megmenti az életét. Akkor éjszaka, amikor az anyám életét vesztette, megígértem magamnak, hogy orvos leszek. 

Nem volt aki szeretetre tanítson. Nem emlékszem milyen volt szeretve lenni, és szeretni. Nem emlékszem milyen volt anyát szeretni. Steph pedig...

– Aaron... Aaron... – szólal meg elgyengülve Aria a karomban ezzel vissza hozva a valóságba, ami most egyáltalán nem tetszik.

– Tarts ki kérlek! Minden rendben lesz – rohanok vele tovább, amikor egy szarvas maszkos alak, kezében egy baltával megáll előttünk.  Azonnal leveszi a maszkot, majd hozzánk siet.

– Mi történt vele? – néz rám kiadva a fiatal srác.

– Valami kiugrott a falból, ami megvágta a bokáját! Nagyon sok vért veszített! – rohanunk mostmár ketten.

– Azonnal kórházba kell vinni! – szólal meg újra. Ha nem mondod is tudom.

– Igen, csak juttas ki innen végre! 

– Hát persze! – bólogat hevesen, és perceken belül egy kijárathoz vezet, ahol egy vörös függönyön keresztül lehet kijutni. Mindenki sikeresen kijutott, és mindenki sikeresen meghökken a látványtól.

– Istenem mi történt vele? – rohan hozzánk Steph, miközben leteszem az elgyengült Ariat a földre. 

– Valami nem stimmelt oda bent! Csak úgy a semmiből kiugrott a falból egy éles dolog ami megvágta a bokáját! Nagyon sok vért veszített.

– Aria! – térdel elé Nathan.

– Ez miattad van! – bukik ki belőlemn

– Hogy mondod? – néz rám értetlenül.