Egynyári Szerelem

30.Rész

Sziasztok drágáim! Tudom kicsit elkéstem, és picurit rövidebb lett ez a rész is de ahogy tudom hozom a kovit.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves kis olvasómnak. Hatalmas puszi nektek 🥰 🥰 🥰 🥰

Aaron

Igen, tudom. Retteg. Fél attól hogy mit műveltek azzal a kis szarházival.
Legszívesebben kitörtem volna ott a nyakát, amiért hozzá mert érni ahhoz, ami enyém. Meg is tettem volna ha Tom nem állít meg. A mai napunk, ami egyébként azt hittem csodás lesz, Zach miatt tönkre ment. Aria enni se bírt, én pedig miatta nem tudtam enni. Elakartam vinni pár helyre de nem akarta. Folyamatosan azon jár a feje mi lesz valaki meglát minket. Hadd lássanak csak! Miért is kell még mindig titkolózni? Hamár szóba jött a titkolózás, természetesen arra is kíváncsi honnan van a sok sok pénz. Elmondtam neki egyértelműen hogy mit csináltam. Nem akartam, de így alakult az apám miatt.

- Gyerünk beszélj! - szólal meg hirtelen. - Azt kérted jöjjünk egy csendesebb helyre... - néz körbe, miközben elhúzza száját. - Mondjuk nem tudom egy bár mióta számít csendesnek, de nem is ez a lényeg. - Hol van Nathan? És ami a legfontosabb mit tett vele az a fickó?

Elkényelmesedem, majd hátra dőlők a kanapén.

- Mondtam már hogy nem halt meg Aria... - nyakammal körözök egyet, és megkönnyebülök amikor kiroppan.

- Ez nem elég... Aaron figyelj! - nyalja meg száját és egyik lábát átteszi a combomon, hogy közelebb kerüljön hozzám. Azonnal ráfogok majd simogatni kezdem. - Befolyásos a családjuk. Nathan bácsikája nyomozó - halvány mosoly kúszik arcomra. Meglepődik rajta. Szinte beleremeg abba ahogy most ránézek.

- Az a kör amiben én mozogtam egy pár napig, nem befolyásos bébi... - hajolok ajkaihoz. Levegőt sem bír venni. Úgy érzem a menten felfalom őt. - Hanem egyenesen veszélyes! - gyönyörű szemei tágra nyílnak. Újabb mosolyra görbül szám. Annyira védtelen amikor így fél.

- De... - kezdi.

- De? - döntöm oldalra fejem.

- Kérlek csak mondd el mit tettél vele.

- Legyen annyi elég hogy életben van.

- Nekem ez nem elég... - hal el hangja.

- Nekem se! - húzom hirtelen az ölembe. Kezei mellkasomra huppannak. - Nem adtam vissza a bugyidat Kicsi! - vigyorgok, mire elkerekednek szemei. A bár sötét csak a led fények világítják be, és a pultnál lévő hideg fény, mi pedig olyan sarokban ülünk ahová sehogy sem látnak be.

- Akkor kérem vissza! - válaszolja szúrósan. Vállára helyezem kezeim, majd végig símitok egész hátán és formás fenekénél fogva magamra húzom.

- Az már az enyém!

- Vicces... - forgatja meg szemeit - De tényleg kérem vissza! - nyújtja ki tenyerét.

- Én pedig tényleg nem adom vissza! - húzom magamhoz tarkójánál fogva, és megcsókolom. Nyelvemmel utat török szájában, ő pedig akkorát sóhajt hogy az egész teste megemelkedik. Felmordulok, mikor apró kezével próbál elnyomni kezével. Szabadon lévő kezemmel össze fogom csuklójait, a másikkal kezemmel pedig nem engedem el tarkóját. Édesen töltöm meg száját a nyelvemmel. Szinte már háború zajlik a nyelvünk közt, amikor alsó ajkamba elég erősen beleharap. Felszisszennek, és így egy pillanatra levegőhöz hagyom jutni. Próbál szabadulni mindkét fogásomból de mindhiába.

- Rossz kislány vagy... Aria? - nevét mélyen dörmögő hangon ejtem ki, mire megfagy köztünk a levegő. Már nem fincákol, de nem is néz a szemeimbe. - Azt kérdeztem... - hajolok füléhez és végig surulok rajta fogaimmal. Halk nyögést hallat. - Rossz kislány vagy?