Egynyári Szerelem

17.Rész

Amikor ihletet kapok... Akkor nem tudok leállni az írással... Még nem volt rá példa hogy egymás után jöjjenek részek. De úgy tűnik ennek is eljött az ideje... Puszi nektek 🥰🥰💖💖

Itt van a zene ami ihletet adott hozzá imádom hallgassatok közben hátha tetszik valakinek 💗💗💗🥰🥰🥰
Csak mondom nem tudok angolul de a zene megfogott... Imádom.

Egyszer... Csak egyetlen egyszer próbálok őszinte lenni valakihez, és még ezt is elbaszom! Kibaszottul elbaszom! Végig sem hallgatott, csak azt halotta meg amit akart, amivel kimászhat a tény alól hogy akar. De ha végig hallgat. Ha megtudta volna az igazságot... Hogy hogyan kezdtem érezni Steph felé, hogy az életben először kezdtem bízni valakiben... És az a valaki kurvára átbaszott, akkor nem így reagált volna. De a nők már csak ilyenek... Bezzeg ha ők mondanak valamit azt mindig végig kell hallgatni, és igazat kell adni nekik. De soha nem foglalkoznak azzal amit egy férfi érez! A nők mindig csak magukra gondolnak! És engem hív önzőnek? Én vagyok az önző. Ha nem akart volna tőlem semmit... Akkor miért kezdett közeledni felém?  Nem értem az egészet.

– Aaron? – toppan be a szobába Steph.

– Jó estét Hamupipőke! – bólintok miközben az ágyon fekszek. – Elmúlt az éjfél és a varázs lehullt. Ugye?

– Most mi bajod? – vonja fel szemöldökét, miközben fél kézzel megtámaszkodik az ajtón, és leveszi cipőjét. – Tara-ékkal voltam. Ha te kiszellőztetheted a fejed akkor én is drágám! – veszi le nadrágját.

– Beszélnünk kellene...

– Miről? Héj valami baj van? – ül az ágyra hirtelen, majd megfogja a kezem. – Mi van? Apád már megint nem hagy békén? Esküszöm ha zaklatni merészel rá küldöm a zsarukat!

– Semmi ilyesmi... Tényleg. De... Kérdezhetek valamit?

– Persze.

– Miért? Miért vagy mellettem?

– Aaron... – sóhajt, majd végig húzza tenyerét arcomon– Kérlek ne kezd megint.

– Miért döntöttél úgy hogy mellettem maradsz? – nézek szemeibe mire értetlenül néz vissza.

– Nem értelek bébi... – fogja meg arcom. – Természetesen azért mert a barátom voltál. Én is támaszkodhattam rád, és te is rám... Azután pedig... Azért mert többet éreztem mint barátság – mosolyog.

– Megérdemlem szerinted? Megérdemlem hogy mellettem maradj? 

– Ahh drágám! – húz magához majd átölel. Folytogató érzés költözik a torkomba. Régóta... Nagyon régóta nem sírtam már. – Nem a te hibád hogy így alakult az életed – simogatja tarkóm. – Nem tehetsz róla hogy anyukáddal az történt... hogy apád úgy viselkedett veled. Nézz csak magadra Aaron! – tol el magától egy pillanatra. – Az élet szépen sziklákat dobott eléd... Nem engedte hogy járni tanulj, de...– mosolyog rám bíztatóan. – Te képes voltál keresztül törni rajtuk! Sőt... Te magad lettél a szikla. Egyedül sikerül mindent véghez vinned. Még is ki az aki neked ártani tudna?

– Talán én magam leszek!

– Nem hagyom... Megígértem hogy melletted leszek mindig.

– Tényleg?

– Hát persze – mosolyog.

– Akkor... Miért feküdtél le Dante-val? – kérdezem. Szemei elkerekednek.

– Aaron... – rándul meg szája.

– Miért csaltál meg a legjobb barátommal?

– Miről beszélsz bébi? – fogná meg újra arcom ha de elhúzódom tőle.