Perverz állat!

19

Az előítéleteket elkerülve tisztázni szeretném, hogy ez az egész Liam hibája.

Ha hajnalok hajnalán nem hívott volna fel, csak azért mert bal lábbal kelt és unatkozott, akkor most nem lennék ilyen szituációban, ahol még magamat is lekurváznám. De hogy mindenkinek világos legyen, elmagyarázom.

Mivel legjobb barátom sikeresen felkeltett, képtelen voltam visszaaludni. Így-miután kedvességből felkeltettem Harry-t is, hogy ne egyedül szenvedjek-ki szerettük volna használni a hajnali órák előnyeit és beültünk egy sarki kávézóba. Mivel mindketten okos nagyfiúk vagyunk, biztonsági őrök nélkül. Harry már ott az idegeimre ment a kis zöld italnak csúfolt trutyijával, ami állítása szerint finom, szerintem undorító és azóta próbál rávenni, hogy próbáljam ki. De engem nem olyan fából faragtak, aki csak úgy megkóstol új dolgokat. Főleg ha valami zöld... nem is tudom miről van szó.

- Ha csak megkóstolnád... - kezdte ismét, de kegyetlenül belé fojtottam a szót.

- Nem.

- Ugyan már Lou..

- De ez undorítóan néz ki! - hisztiztem keresztbe tett karral. Harry a körasztal túlsó végén nevetve rázta a fejét, kezdett ő is rájönni, hogy ez veszett harc. De azért folytatta.

- Ne ítélj, míg ki nem próbáltad. - okoskodott, mint valami Dalai Láma.

- De ebben vagyok a legjobb. - ötévesnek mondható viselkedéssel húztam fel az orromat vigyorogva. Ő csak sóhajtott. Sajnálom Styles, de te döntöttél úgy, hogy egy nagy gyereket molesztálj. Régi szép idők...

- Egy korty. - emelte felém a bögrét. Mintha valami ultimátumot adna nekem.

- Legyen. - engedtem a nyomásnak és a kezembe vettem a bögrét, amiből a lötty vigyorgott rám, mint egy zöld szörnyeteg. Nagy levegőt véve ajkaimhoz emeltem az italt, és egy soványat kortyoltam belőle. Az eredmény nem lepett meg, ugyanolyan undorító, mint amilyennek kinézett. Kész kínzás volt, ahogy a számban lévő kortyot lenyelve végig megy a nyelőcsövemen. Mégsem vághattam olyan undorodó pofát, mert Harry vigyorogva figyelte ahogy nyelek egyet.

- Megmondtam.

- Ez gusztustalan. - cáfoltam rá, mielőtt még elbízná magát.

- Hé! - sértődött arcot vágva vette el a kezemből az italát, majd az enyémre bökött. - Mintha a tiéd jobb lenne.

- Jobb is. - feleltem önelégülten.

- Igen? - húzta fel a szemöldökét, majd ő is belekortyolt az én kávémba. Pár másodperc ízlelgetés után fintorogva rakta le az asztalra. - Jézusom, ezzel tálcán kínálják a diabéteszt.

- Ki fogom bírni. - bólogattam. Igaz, kicsit túltoltam a cukrot benne, de nem fogom azzal aláásni az önbecsülésemet, hogy igazat adjak neki. Még tovább folytatta az érvelését, miszerint ez a matcha latte vagy mi egészségesebb mint az én cukros, koffeines kávém, amikor hirtelen elhallgatott. Ráemeltem a tekintetemet, de hiába kerestem vele a szemkontaktust, íriszei kitartóan bámultak a kávézó egyik pontjára, pillantásában ugyanaz a gyilkos fény, mint amit akkor láttam, amikor féltékeny volt Luke-ra. - Harry? - szólítottam, mire rám kapta a fejét. - Baj van?

- Menjünk lassan. - felállt a székéből, én pedig bár nem értettem, minek akar ilyen hamar lelépni, nem vitatkoztam vele. Aztán meghallottam az ijesztően ismerős tömegzajt és a fényképezőgépek kattogását. Oda se kellett nézzek, pontosan tudtam: újságírók vannak a hátam mögött. - Basszus.

Harry csak ennyit mondott, engem már ezzel is kikészített. Hátrapillantottam, és akkor tudatosult bennem, hogy ezek a paparazzik már nem az üvegen keresztül fotóznak minket, hanem felbátorodva bejöttek a kávézóba és egyenesen felénk tartanak.