Holdfogyatkozás

Novella

Sziasztok! A napokban néztem át a régi számítógépet és erre a "novellára" bukkantam azokból az időkből amikor még a Holdfogyatozás című történetemet írtam. Nem ígérem, hogy hibamentesen, de sítlusban és hangulatban passzol az akkor megírt történethez. Egy kis betekintés a szereplők életébe még a történet kezdete előttről. Remélem érdekesnek fogjátok találni. Vámpírnaplók rajongók előnyben. Ebbe inkább nem bonyolódnék bele jobban (meg abban hogy miért is lett Kol annak idején Salvatore, biszots jobban passzolt oda az energiája). Jó olasást! Puszi: Alli

Találkozás a Salvatore testvérekkel

Kibámultam a repülőgép ablakán. Két hét után újra vissza Mistik Falls-ba. Beszéltem Corával új pasija van. A neve Kol Salvatore. Pont ma este megyünk hozzá és a testvéreihez. Pontosabban csak Cora és én megyünk. A reptéren Lora már várt. Otthon az ikrek veszekedésére érkeztem haza. Hogy ez a két gyerek min bír ennyit veszekedni! Három óra múlva már indultunk is a Salvatore panzió felé. Időközben megtudtam, hogy Kol és testvérei vámpírok. Remek. A nővérem leparkolt egy fákkal szegélyezett gyönyörű házhoz. A ház ajtaja kivágódott és egy kb. 20 éves barna hajú, barna szemű srác lépett ki rajta. Minden valószínűség szerint Kol. Ez a gyanúm abban a pillanatban beigazolódott, mikor a nővérem a nyakába ugrott és megcsókolta.

· Niki, a barátom Kol Salvatore, Kol ő itt ő a legkisebb testvérem Niki Hale. – mutatott be minket egymásnak Cora.

· Szia, Niki!

· Szia, Kol! – köszöntem.

· Gyertek már! Vagy gyökeret vertek? – kérdezet, egy gúnyos hang az ajtó felől. Az ajtóban egy fekete hajú kék szemű vámpír srác állt.

· Pofa legyen Damon! Cora, Niki ő a bátyám Damon. Damon te meg tartsd magad a megbeszéltekhez!

· Hát persze öcskös! – és ráhúzott a kezében tartott whiskys üvegre. Mire Kol hangosan fújtatva beterelt minket a nappaliba. A nappaliban egy barna hajú barna szemű vámpír ült.

· Lányok, ő Stefan! Stef, ők Cora és Niki. – a srác csak bólintott. – Ja, és Stef vedd el Damontól a whiskys üveget, nem hiányzik, hogy pont ma este legyen totál káros! – a nappaliban ülve a Damon gyerek elterült a kanapén. Így sacra totálkáros. Szegény Kol egy ilyen részeges testvérrel együtt lakni!

· Kol! Kol! Öcsi! – Kiabált. Mire Kol bejött. - Amúgy az ordasaknak miért kell nálunk lebzselni?

· Hah! – méltatlankodtam. – Még te beszélsz?

· Meg se szólalj ordaska!

· Hogy minek neveztél te... te pióca? – a kezem már remegett a dühtől.

· Pióca?! – méltatlankodott.

· Ha én ordaska vagyok, akkor te pióca! – kezdett vörösödni a feje a méregtől. Éljen!

· Hú, de felvágták a nyelved ordas!

· Hú, de bunkó vagy pióca!

· ELÉG VOLT! – üvöltött ránk Stefan. Biztos ő a jó testvér. Mint nálunk Lora.

· Miért is? – kérdeztem egyszerre Damonnal.

· Niki! – a francba Cora meghallotta.

· Igen, nővérkém? – kérdeztem gúnyosan.

· Pofa be!

· Már miért? – húztam az agyát. Erre Damonból kitört a röhögés. – Te meg min röhögsz? – kérdezem gúnytól csöpögős hangon.

· Srácok, bírom a csajt! Visszaszól, gúnyolódik! Asszem haverok leszünk! – karolta át a vállam. Pfújj. Pofon vágott a pia szag. Pfújj.

· Légyszi távolabb! – toltam el fintorogva.

· Mi a baj szivi, nem bírod a szagom?

· Rohadtul pia szagod van öreg! – léptem fintorogva arrébb.

· Nem bírod a pia szagot? – kérdezte felvont szemöldökkel.

· Na, jó! – sóhajtottam. És szembe álltam vele. – Pofa be!

· Vagy különben?

· Eltöröm a fejeden a whiskys üveget!

· MI? Ne pazarold a whiskyt! – és kivette a kezemből az üveget. Visszavettem az üveget és ráhúztam.

· Piálsz mi? – vonogatta a szemöldökét.

· Ja-ja! – bólogattam.

· Nem, nem piál! – kapta ki a kezemből az üveget Cora és ráhúzott.

· Oh, te azt csak hiszed! – vigyorogtam idétlenül.

· Szerintem te ne igyál többet ez az egy korty is megártott! – vette ki a kezéből az üveget Damon.

· Piás banda! – vette el tőlünk az üveget Stefan.

· Ne szólj bele vámpírka! – mondtam egyszerre Damonnal. Összenéztem Corával és mind kettőnkből kitört a röhögés. Kol csak a fejét rázta, Damon velünk röhögött. De annyira, hogy leesett a lépcső tetejéről. Én is padlót fogtam a röhögéstől. Damon, hogy lehet ennyire balfék. Bár lehet, hogy csak a pia teszi. Részeg Pfújj.

· Na, jó vége a gyereknapnak! – mondta Stefan. Aztán összeszedett engem, majd Damont.

· Ünneprontó. – morogtam az orrom alatt.

· Mit mondasz? – kérdezett vissza. A francba a vámpírhallással.

· ÜN-NEP-RON-TÓ! – tagoltam, hogy jól értse.

· Mi van? – kérdezte kigúvadó szemekkel. Ennyire értetlen nem lehet.

· Ünneprontó vagy öcsi! Nem érted? – kérdezte Damon. Lehet, hogy mégis bírni fogom a részeges vámpírt.

· Na, jó! Nyugi mindenki! Szú szá! - Cora szavaira, mint végszóra kitört belőlem és Damonból a röhögés. – Nyugi! - nevetett Cora.

· Aha! – röhögtem tovább. A nővérem csak a fejét rázta, biztos szégyent hozok a fejére a nagy pofámmal.

· Csak ismételni tudom magam. Bírom a csajt! – karolta megint át a vállam. Még mindig nagyon pia szaga van.

· Pfújj már Damon! 3 méter távolság! Ok?

· A piát bírod, de a szagát nem? Hmm? Szivi.

· NE PO-FÁZZ! – löktem meg, úgy hogy elesett. – Béna! – röhögtem. Cora csúnyán nézett rám. – Mi van Cora? – kérdezte tőlem.

· Az hogy megint hülye vagy! – morogta.

· Jó, nyugi Car nem kell magad minden apróságon felhúzni! Oké? Szú szá! Nyugodj meg! Nehogy bundás legyél!

· Niki kérhet valamit?

· Aha

· PO-FA BE! – és leültetet az egyik kanapéra, Damont pedig a másikra. – Jobb, ha ti ketten távol vagytok egymástól!

Még két órát voltunk aSalvatore panzióban. Mit adott a külön ültetés. Damonnal egész idő alatt anővéremet, Kolt és Stefant piszkáltuk. Amit nem élveztek és nem is értékeltek.Utána sajnos elköszöntünk. És hazamentünk. A nővérem elpanaszolta mindenkinek,hogy én és Damon kiidegeltük. A fiuk azt mondták idézem: „Csak így tovább"!Holnap Micaelsonékhoz megyünk. legalább is úgy volt. De a mai viselkedésem utánlehet, hogy megúszom. Szóltam Damonnak hogy holnap odamegyünk. Azt mondta „otttalálkozunk"!