Shadows | fordítás

You Can't Be Kind Of Gay Death Boy

Sziasztok! Itt is van az új rész, bár ez most nem lett olyan hosszú, mint az előző. Ha tetszett küldj csillagot vagy írj kommentet! Jó olvasást! ^^

* * *

-Nico?- vonja fel fél szemöldökét Will, majd államat megfogva emeli meg a fejemet, hogy végre ránézzek.

-Nos...öhm...én...kicsit- dadogom, miközben a fejemet újra lehajtom és a gyűrűmmel kezdek játszadozni.

Will kuncogni kezd, mire várakozóan kezdek bámulni rá, bármilyen másfajta reakció jelei után kutatva rajta.

-Nem lehetsz kicsit meleg, Death Boy- mondja Will és újaival lassan végigsimít az arcomon.

Nyelek egyet, ahogy egyre közelebb hajol hozzám. Forró leheletét megérzem a nyakamon, amitől kellemes bizsergés fut végig rajtam.

-Szóval, az vagy?- suttogja csábítóan fülembe, én pedig csak bólintani tudok, nem bízva a hangomban.

-Akkor, nem lesz probléma, ha ezt csinálom, ugye?- kérdezi, majd arrébb csúszik, hogy ismét rám tudjon nézni.

-Mit akarsz csin...- Will a száját az enyémre nyomta, így akadályozva meg, hogy befejezzem a mondatomat. Várj, mi? Will Solace épp most csókol meg engem. Nem tudok mozdulni se, csak teljesen lefagyva ülök ott. Will. Solace. Épp. Most. Csókol. Meg. Engem.

Érzem, ahogy ajkait lassan mozgatni kezdi enyémeken, de én még mindig képtelen vagyok bárhogyan is reagáljak rá. De, nem azért, mert nem akarok, hanem, mert nem tudom, hogy mit csináljak. Ez az első csókom.

-Bassza meg- húzódik el Will, és idegesen túr bele a hajába- Nagyon sajnálom Death Boy. Nem csinálok ilyet többet. Megígérem. Csak azt hittem, hogy talán én is bejövök neked, nem csak fordítva, és talán elmehetnénk valamerre együtt vagy valami. Kérlek, ne haragudj rám- hadarja el egy levegővel az egészet. Nevetve rakom kezemet a szájára, így hallgattatva el őt.

-Én is kedvellek, Sunshine- suttogom. Will szemei a kétszeresükre nőnek meg.

-Tényleg?- kérdezi hitetlenkedve, de hangját alig hallom, ezért elhúzom a kezemet a szája elől.

-Igen- vonok vállat, ő meg összeráncolt szemöldökkel mered rám, mint, aki nem képes felfogni, hogy mit is hallott az előbb.

-Akkor miért nem...- kezd bele- Óh! Ez volt az első csókod ugye?- szégyenkezve hajtom le a fejemet.

-Hé, nincs semmi baj, Death Boy. Csak nyugi- fogja meg az arcomat mindkét kezével, ezzel elérve, hogy ismét rá nézzek- Szabad?- kérdezi. Lassan bólintok egyet.

Közelebb hajol hozzám, majd óvatosan hozzáérinti az ajkait az enyémekhez. Teljesem lefagyok.

-Nyugalom- suttogja ajkaimra. Lassan viszonozni kezdem az ő példáját követve.

Olyan érzés, mintha megállt volna az idő. Az egyetlen dolog amire gondolni tudok jelenleg, az Will. Mintha az összes félelmem és szomorúságom egyszeriben eltűnt volna, hála neki.

Nyaka köré fonom a karjaimat és közelebb húzom magamhoz, úgy csókolva tovább. Egy idő után lihegve válunk el egymástól.

Will egész arca piros a levegő hiány miatt. Én pedig biztosan elég idiótán festhetek, ahogy csak ülök az ágyon, arcomra egy vigyorral ragadva. Felemelem a kezemet, és lassan végighúzom az újaimat az ajkaimon. Wow. Soha nem hittem, hogy valaki képes lesz ennyire elvarázsolni egyetlen cselekedetével.

-Will, szükségünk van rád. Most- hallom kívülről egy lány hangját. Will csak lemondóan sóhajt egyet.

-Később még visszajövök, Death Boy- mondja, majd az arcomra nyom egy puszit és kisétál a szobából.

Nem az ő hibája, hogy annyi mindent kell itt csinálni. Néha azt kívánom, bárcsak kevesebbet kéne dolgoznia. Ez a hajtás egyáltalán nem egészséges.

Hátradőlök az ágyamon, és a plafont kezdem el bámulni, fejemben ezerszer visszajátszva a történteket. A csókunkat.

Will

Will Solace

Apolló fia

Ez a fiú teljesen ledöntötte a falaimat. Remélem a szívemet nem fogja összetörni.