Shadows | fordítás

Don't Give Up, Death Boy

Egy farmon át vezet az utam. Hol a Hádészban vagyok? Az utolsó dolog amire emlékszek, hogy San Franciscóba árnyék utazok. Lehet valami az utamba került és azért kötöttem itt ki.

Észrevehetetlenül próbálok átjutni a tehenek között, de még így is néhányan felemelik a fejüket és gyilkos pillantásokkal méregetnek. Tudnak egyáltalán a tehenek valakit méregetni? Mert biztos vagyok benne, hogy ezek tudnak. Lehajtom a fejemet és egyre gyorsabban szedem a lábaimat. Minél előbb ki kell jutnom innen, van valami nyugtalanító ebben a farban.

Hangos lépteket hallok mögülem, ezért futni kezdek.

- Hé, hé, fiú! Mégis mit képzelsz, mit csinálsz a farmomon? - kapja el egy öreg, szakállas ember a pólómat. Először azt hiszem, hogy Dionüszosz az, mert nagyon hasonlít rá, de mégse ő az.

- Sajnálom, uram. Biztos rossz irányba jöttem. Meg tudná mondani, hogy hol is vagyunk? - kérdezem udvariasan, ahogy elengedi pólómat.

- Jól van, fiú. Ez itt Kelet-Saskatchewan, Kanada - válaszol, szemeim pedig elkerekednek. Kanadában lennék?

- Be szeretnél jönni, fiú? Enned kéne valamit, mert elég sápadtnak tűnsz - megrázom a fejemet.

- Köszönöm, uram. De azt hiszem, jól vagyok. Meg tudná mondani hogyan juthatok vissza az útra?- kérdezem.

- Ó, attól tartok, nem tudom neked elmondani, fiú - mondja miközben arcára egy vigyor kerül, majd elkezd növekedni és vonásai is megváltoznak. Egy óriás. Előrántom a kardomat és magam előtt tartom. A küklopsz hangos nevetésben tör ki.

- Félisten! Hádész fia, hát senki nem tanította meg, hogy vendégségben nem illik semmit se visszautasítani? - és ezzel egy időben a tehenek, amik eddig minket néztek, oroszlánokká változnak és körbevesznek, így ellehetetlenítve, hogy kijussak. Megpróbálok egyet megölni, de a kardom nem jut át a bőrén. Olyan mintha fémből lenne.

- Lám, lám! Soha nem hittem volna, hogy Nico di Angelo valaha a vendégem lesz! Nagyon jó munkát végeztél, testvérem - hallok meg egy másik hangot, amitől megborzongok. Oh, istenek! Csak őket ne!

- Talán játszadozhatnák vele egy kicsit, mielőtt megennénk? - javasolja az első óriás.

- Jól hangzik - válaszol a másik, majd tapsol egyet és a tehenek közelebb jönnek hozzánk. Szemük szinte áthatol a bőrömön ahogy közelednek.

Figyelmeztetés nélkül ugranak rám. A forró, fémes bőrük égeti az enyémet és husomba vágnak. Az egyikük a jobb karomba harap. Fájdalmamban felordítok, de a kardomat nem engedem el.

Azt hiszem, ez az. Talán ez az, ahogy az életem véget ér. Talán már soha nem fogom hetüket látni. Nem fogom látni a húgomat. Willt se. Azt hiszem néhány ember egyszerűen csak nem lehet boldog, nem élhet hosszú életet vagy találhatja meg az igaz szerelmét. És én is egy vagyok közülük.

Ne add fel, Death Boy.

Hallok meg egy hangot, amikor az oroszlánok rám támadnak. Ezek a szavak adnak bátorságot, hogy megpróbáljak mégis életben maradni. Talán csak azért, mert Will hangját hallottam. De nem érdekel. Ahogy az utolsó oroszlán is rám ugrik behunyom a szememet és hagyom, hogy az árnyékok elvigyenek innen.