Shadows | fordítás

You Are No Brother Of Mine

Fuldoklok.

Sötétség ölel körbe, teljesen ellehetetlenítve, hogy bármit is lássak magam körül. Érzem, ahogy egyre mélyebbre zuhanok. Kétségbeesetten tapogatózok a sötétben, hogy találjak bármit, amiben megkapaszkodhatnék, de nem találok semmit, ami megfelelne erre a célra. Tüdőm egyből megtelik kénnel amint kinyitom a számat, hogy ordítsak. Belülről kezdi el égetni az egész testemet. Nyakam köré fonom az újaimat és fuldokolva próbálok megszabadulni az égető érzéstől. Próbálok újra levegőt venni, de olyan mintha az összes oxigén eltűnt volna és nem maradt más a helyén csak az üresség.

Hirtelen egy kis pontban fény jelenik meg a szemeim előtt. Próbálom elérni, de már nem tudok mozogni se. A fény idővel egyre világosabb lesz és nekem be kell hunynom félig a szememet miatta. Aztán teljesen elvakít, majd váratlanul kialszik és én pedig újra zuhanni kezdek.

Hirtelen ébredek fel és végre képes vagyok levegőt venni annak ellenére, hogy a szobában rekkenő hőség van. Körbenézek és rájövök, már nem Tartaroszban vagyok.

Egy sóhaj kíséretében indulok el véletlenszerűen valamerre.

Már a második alkalommal élem át ezt az egészet, és megint teljesen egyedül. Lehet sokkal egyszerűbb lett volna, ha velem is lett volna valaki, akivel törődhetek. Mint, ahogy Annabeth és Percy is ott voltak egymásnak.

De neked végzet szerűen egyedül kell lenned.

Egy hangot hallok, mire körbe nézek, de nincs itt semmi. Talán csak a fejem játszadozik velem. Vállat vonok és folytatom az utamat.

Soha senki nem akar majd veled lenni.

Megtorpanok, amint megint meghallom. Ismerem ezt a hangot. Hazel.

Igaz, ki szeretne egy olyan őrültet, mint ő.

Egy másik hang. Reyna. Csöndbe maradok és megyek tovább előre. El kell tűnnöm innen minél hamarabb.

Alig pár száz métert tehettem meg, amikor két alak jelenik meg előttem. Felemelem a fejemet és látom, hogy milyen undorodó arckifejezéssel bámulnak.

-Hazel, te a testvérem vagy, mégis miért csinálod ezt?- kérdezem remegő hanggal. Hazel az egyetlen ember akit szeretek ebben a világban. Nem engedhetem meg, hogy őt is elveszítsem.

-Én nem vagyok a testvére egy olyan kis buzinak mint te- mondja. Szavai úgy hatnak rám, mintha ezer kést szúrt volna belém. Lábaim már nem képesek megtartani a súlyom, ezért hagyom, hogy a földre essek.

-Hazel- suttogni is alig van erőm, majd meghallom Reyna nevetését.

-Szánalmas- köpi a szavakat megalázóan.

-Hé lányok. Mit csináltok?- kérdezi Jászon mögülem, talán ő tud segíteni nekem.

-Csak szórakozunk....ezzel- válaszol neki Reyna, mire Jászon csak nevetve forgatja meg a szemét.

-Miért is vesztegetnénk rá az időnket? Hagyjuk egyszerűen meghalni szomorúan és teljesen egyedül. Sokkal jobb dolgunk is akadna. Vaaaaaaagy, érezzük jól magunkat és nézzük végig hogyan jön rá milyen használhatatlan darab szar is ő- soha nem hittem volna, hogy Jászon szájából valaha is ilyesmit fogok hallani. Ismerem magam és egyáltalán nem hiányzik, hogy még ők is emlékeztessenek erre.

-És még azt hitte, hogy Solace lehet, hogy egy nap viszont fogja szeretni- folytatja Hazel, mire a többiek nevetni kezdenek.

-Talán ide hozhatnánk őt is- javasolja Reyna, a többiek meg beleegyezően bólogatni kezdenek.

-Hé Death Boy- a hang irányába fordulok, és látom, hogy Will áll ott fülig érő vigyorral az arcán. Pont olyan jól néz ki, mint mindig.

Kezében tartva valamit indul el felém. Az a valami nem más, mint egy kard. Nem nem nem nem nem.

-NE!- kiáltom olyan hangosan ahogy csak kitelik tőlem, mire a többiek hangos nevetésben törnek ki.

-WILL NE!- ordítom még egyszer.

Death Boy

-NE NE NE NE- kiáltom újra.

Gyerünk Death Boy.

Minden rendben. Itt vagyok.

Kinyitom a szememet és érzem, ahogy valaki erőteljesen rázza meg a testemet. Will.

Jeges verítékben úszok, és érzem ahogy a könnyeim végigfolynak az arcomon.

-Istenek! Jól vagy?- enged el ahogy felülök. Csak bólintok neki.

-Mennyi ideig aludtam?- kérdezem, mivel számomra egy örökkévalóságnak tűnt.

-Majdnem 15 órát. Nem akartalak felkelteni, de aztán láttam, hogy mennyire remegsz és kiabálsz...- hagyja abba. Csodás, most biztos azt hiszi, hogy valami nincs rendben velem. Sóhajtok, majd az államat a tenyerem ejtem és úgy pihentetem a fejemet.

-Miről álmodtál?- kérdezi Will, én pedig felnézek rá. Úgy döntöttem elmondom neki az igazat,

-Én-én megint Tartaroszban voltam- kezdem dadogva az elején.

Elmeséltem neki az egészet. Még azt a részt is amikor Hazel buzinak hívott és azt mondta, hogy nem vagyunk testvérek. Nem, egyáltalán nem sírtam. Az egész történetet kifejezéstelen arccal mondtam el. Így is túl sokat látott ma az érzéseimből, és nem hagyom, hogy ez újra megtörténjen.

-Én nagyon sajnálom, Death Boy- karjai közé zár, és úgy kezd el ringatni. Fejemet a mellkasába temetem.

-Én soha nem fogom ezt tenni veled, ahogy Hazel, Jászon és Reyna sem- a hajammal kezd el játszadozni.

-Tudom Sunshine- suttogom. Őszintén, soha többé nem akarok erre gondolni. Csak élvezni szeretném ezt a pillanatot, itt, Will karjai között. Most minden olyan békés.

-Death Boy- kezd el beszélni Will egy idő után, felnézek rá és látom, hogy kérdő tekintettel mered rám- te meleg vagy?- kérdi érzelem mentes hangon. Pánikolni kezdek.

Elmondjam neki az igazat? Elmeséltem neki, hogy Hazel buzinak hívott álmomban, szóval lehet csak arra vár, hogy megerősítsem ezt. El fogom neki mondani. A legrosszabb ami történhet, az az, hogy megundorodik tőlem és utálni fog. De úgyis elhagyom a Félvér Tábort, vagyis nem is igazán számít mit gondol majd. Egyébkéntis már Annabethnek és Percynek is elmondtam, szóval mit számít már ha neki is elmondom?

Ekkor jöttem rá, hogy még mindig a válaszomat várja...