Shadows | fordítás

Strong Enough

Behunyom a szememet és hagyom, hogy az árnyak magukkal vigyenek mielőtt az utolsó oroszlán is rám támadhatna. Érzem, ahogy a sötétség egyre jobban körülölel. Talán nem kellett volna annyit árnyék utaznom az elmúlt hónapban, mivel most szinte ketté szakadok és lassan teljesen eltűnök. Ez az. Gondolom magamban. Talán ez az, ahogy mindennek vége lesz.

Hirtelen egy kis fénycsóvát látok meg magam előtt, majd a földre zuhanok. Próbálok talpon maradni a fájdalom ellenére, ami egész testemet kínozza. Elviselhetetlen. Bal kezemet a hasamra szorítom, mivel a jobbat mozgatni se tudom. Lüktet a fejem és minden forog körülöttem. Nem tudok koncentrálni és fogalmam sincs, hogy hol is vagyok pontosan. Mi lesz, ha megint rám támadnak? Hogy leszek képes harcolni?

Látok egy alakot felém közelíteni. Próbálok rájönni, hogy ki lehet az, de minél jobban erőlködök, annál gyengébbnek érzem magam.

- Nico? - hallom meg és azonnal felismerem, hogy ki is az.

- W-Wii - próbálom kimondani a nevét segítségért hívva, de nem megy. Becsukom a szemeim, mert már nincs erőm, hogy nyitva tartsam őket és a föld felé zuhanok. Várom, hogy mikor találkozok már a földel és jön a fájdalom, de valami vagy valaki még a levegőben elkap. Will karjai szorosan szorítanak magukhoz.

- Hé, hé, Death Boy! Ne aggódj, itt vagyok! - suttogja és kisöpri a hajamat az arcomból.

- Will? - nyitom ki kissé szemeimet, majd abban a pillanatban csukom is vissza őket, amint meglátom Will arcát. Sötét táskák éktelenkednek szemi alatt és látni lehet az arccsontját is, mert annyira sovány lett. Hagyom, hogy egy könnycsepp végigfolyjon az arcomon, mivel rettentően fáj így látnom Őt, ennyi fájdalommal és szomorúsággal a szemében.

- Annyira nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, baby - mondja halkan és letörli a könnyemet az arcomról.

- É-én - meg akarom neki, hogy mennyire sajnálom, hogy itt hagytam. Hogy sajnálom, hogy mennyi mindenen kellett átmennie miattam. Hogy mennyire hiányzott, de a hangom ismét cserben hagy, miközben már nem hallok és nem látok semmit se. Próbálok küzdeni ellene, próbálok éber maradni és Willre nézni, de úgy tűnik semmi sem segít. Egy ideig még próbálkozok, de már többre nem vagyok képes. Nem vagyok hozzá elég erős.

- Segíteni fogok rajtad, Nico. Meg foglak gyógyítani - ezek voltak az utolsó szavak mielőtt az árnyak elemésztettek volna. És most békében érzem magam, a zsibbasztó érzés némileg megnyugtatóbb mint az a fájdalom, amit előtte éreztem. Nem érzek semmit, nem tudok mozogni és nem látok semmit. Azonban ez megnyugtat. Ezt érzik vajon a haldoklók is?  Kérdezem magamtól, majd fokozatosan vesztem el az eszméletemet.