Miután rájön az ember hogy a családja igazából nem is a családja bepánikol. Az első dolog ami az eszébe jut hogy miért és hogyan a második pedig az hogy meg kell találnia az igazi családját. Sajnos ez velem is megtörtént, természetesen nagy bonyodal...
Hát nem nézett ki valami jól...Csak halkan szuszogott, nem mozdult meg. Odamentem hozzá és leültem. Nem szóltam semmit csak néztem. Megsimogattam a karját mire megmozdult. Összerezzentem ilyedtemben, ő meg kinyitotta a szemét és rám mosolygott. -Hogy vagy?-kérdezte Jacob. -Hát, tűrhetően. De hogy festek?-nézett rám vigyorogva. -Nagyon jól!-nevettem el magam. -Legalább a sármom megmaradt! -Ahogy a humorod is, nincs ennek a kis hülyének semmi baja-röhögött fel Nash. -Ezt hogy érted?! Haldoklom.-színészkedett kicsit tuljatszva a szerepét. Mi nagyban viccelodtünk amikor bejött az orvos. -Nos-mosolygott-úgy latom a betegünk is jol van. -Miért mondja ezt mindenki?-tettetett felháborodást. -Hat ha nem szeretne hazamenni... -Kutya bajom!-ült volna fel hirtelen ha tudott volna, de a fájdalom visszatartotta. -Ha minden rendben lesz 2 nap múlva hazamehet. De lassan kérem fáradjanak ki a látogatási ido mindjárt lejár! -Csak egy pillanatot kérünk.-biccentett Nash. Elköszöntünk Danieltől és haza mentünk. Tudva hogy hamarosan kiengedik nyugodtan aludtam el....
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
