Mosolyogva ébredtem fel. Mondjuk, ki az, aki nem ébredne így, egy ilyen álom után. Viszont hiába volt élvezetes ez az enyhén bódult állapot, amit ajándékul hagyott reggelre, ideje volt visszatérnem a valóságba, ahol jelenleg is szükség volt rám. Oldalra fordítva fejem, vezettem tekintetem a mellettem kicsit sem békésen alvó Cora-ra, aki a takarót markolászva motyogott magában mindenféle értelmetlenséget. Felpattanva odasiettem hozzá és a jobb híján, kénytelen voltam az elméjébe hatolni, hogy kiderítsem mi a baj.
/Cora fejében/
Az enyhe nyugodtság, amelyet éreztem idejöttömet megelőzően a semmivál vált egyenlővé, abban a minutumban, hogy megérkeztem. A testemet egy jókora adag félelem vonta béklyója alá és a levegőt is mintha nehezebb lett volna a szervezetembe juttattni. Körbenézve egy koszos pincében találtam magam, ahol nem messze ott ült Cora is, előre-hátra dülöngélve, akár egy erősen traumatizált beteg és megállás nélkül motyogott valamit az orra alatt. Remélve, hogy nem ijesztem meg léptem kicsit közelebb hozzá, hogy segíthessek rajta, azonban ennek hatására az eddig halk szavakból, rémült kiálltás lett.
- Nem bírom tovább! Meg akarok halni!
Ijedten toppantam meg az éles váltás hatására, majd kikerekedett szemekkel figyeltem őt, ahogy szavai eljutottak az agyamig. Mégis mit műveltek vele?! A düh és a félelem keveredve folyt az ereimben, egyszerre biztatva és visszafogva testem, azonban az akaratom sokkalta erősebb volt holmi beültetett érzelmeknél, így nagy léptekkel odasiettem hozzá, majd kezeit megfogva kényszerítettem, hogy pillantson rám. Szemei fakóak, szinte élettelenek voltak, ahogy rám tekintett és a szívem szakadt meg érte, de most koncentrálnom kellett.
- Cora, figyelj rám, kérlek! Nem hagyom, hogy bárki is ártson neked, érted? Ez nem a valóság? - mondandómra, mintha egy pillanatra élet csillant volna a szemében, azonban rögtön el is illant, amint berontott egy dühös nő a helység ajtaján. Egyből ugrásra készen álltam fel azonban az illető, mintha csak ott sem lettem volna nézett rajtam keresztül egyenesen a mögöttem kuporgó lányra.
- Meg ne merj szólalni vagy zajt csapni mostantól kezdve addig, amíg érted nem jövök, mert különben az erdőben végzed, akárcsak az az ostoba barátnőd! Megértetted? - ordította kegyetlenül, hogy még én is a betonra fagytam ijedtemben. A francba, kezdem egyre jobban átvenni az érzelmeit.
- Megértettem. - suttogta halálra rémülten Cora, majd amint elhagyta a nő a helységet, keserves sírás tört elő belőle. Ó, anyám, most segíts, ha hallasz! Ahogy visszanyertem testem felett az irányítást, hátrafordultam és újból próbálkozni kezdtem.
- Cora? - fogtam meg vállát, mire kisírt szemeivel rám nézett.
- Tűnj el innen! Meg fog ölni! Úgy mint Leila-t is! Bántani fog! El kell menned, most! - suttogta kétségbeesetten.
- Miattam ne aggódj, nem tud bántani engem. Ez csak egy álom. Szóval most fel kell, hogy ébredj! - mondtam neki nyomatékosítva az összes szavamat, remélve, hogy elérem a kellő hatást. Kezdünk kifogyni az időből.
- Hogy micsoda? Mégis hogyan? - nézett rám tehetetlenül.
- Ürítsd ki az elméd, szabadulj meg a negatív érzésektől, mondjuk gondolj valami szépre, vagy aranyosra. - fogtam meg a kezét, próbálva támaszt nyújtani számára, majd vártam.
- Nem tudom! Nem megy! Képtelen vagyok rá. - pillantott rám kétségbeesetten.
- Hé, hé! Nyugalom! Nincsen semmi gond, nem is gondoltam volna, hogy rögtön sikerülne itt ebben a sötét pincében. A barátnőd, Leila, ugye? - kérdeztem rá, habár tudtam, hogy ennek a sztorinak sem a legszebb a vége, de talán az eleje vagx bármelyik pontja az. Arca fájdalmas fintorba húzódott, de nem volt más választásom.
- Sosem érdemeltem meg őt. Láthatod mi lett a vége. Meghalt és ráadásul miattam. - suttogta szenvedéssel teli hangon.
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz. Ha bármi is történt vele, akkor arról csak is a bántalmazói tehetnek. Viszont most nem ez a lényeg. Voltak szép emlékeitek is, nem?
- De, valóban voltak. Több, mint azt valaha merni hittem volna.
- Nos, akkor koncentrálj ezekre az emlékekre! Hagyd, hogy segítsenek! - bátorítottam kedvesen, azonban belül tudtam, hogy ha nem siet, itt kell, hogy hagyjam. Lehunyta a szemét, majd be és kifújta a levegőt. Egy kis idő után megéreztem, ahogy kitisztult az elméje így fogtam magam és kicsit megcsíptem. Persze ezzel együtt természetfeletti mivoltomat is felhasználtam.
YOU ARE READING
Tudatlanság
Fantasy,,Minden ember életében van egy pont, ami mindent megváltoztat. Nem csak simán a személyiséged, a szobád vagy a körülményeid. Nem, amiről én beszélek az mindent megváltoztat. Mikor megtudtam, hogy mire vagyok képes, hogy az mivel jár, az szinte az e...
