Tudatlanság

Chapter Eleven

- Evans kisasszony! Megtenné, hogy odafigyel az órámra? - hallottam meg Mr. Ross hangját, aminek hatására gyorsan felkapva a fejemet a padról kezdtem újból az órára figyelni. Bár, nem is csodálkozom, hogy a fejemben kavargó emlékek magasabb prioritást élveztek, mint a mai matek óra anyaga. Gondolataim akaratlanul is a ma reggelem eseményire terelődtek vissza, bármennyire is szerettem volna rendes tanuló módjára koncentrálni. A csengő éles hangja azonban látszólag megszánva engem, percre pontosan szakította meg az órát és ezzel együtt a szenvedésemet is. Miután sikeresen lejegyeztem a házi feladatot, a tanárúr példáját követve angolosan távoztam és egészen a szekrényemig meg sem álltam.
- Helló. – köszöntem oda Cora-nak, aki kissé feszengve sétált irányomba.
- Szia. Mit tervezel mára? - kérdezte, én pedig elgondolkodva kérdésén döntöttem hátra fejemet.
- Arra gondoltam, hogy ideje lenne meglátogatni a falkát. Nem ártana beszámolnom nekik a történésekről, tekintve, hogy a jövőben sokkal több gondra kell számítanunk a vendégeink miatt. – avattam be terveimbe.
- Jó ötlet. - mondta ajkait rágcsálva, a hátam mögött erősen bámulva valamire. Hátra pillantva rögtön meg is találtam érdeklődésének középpontját.
- Miért nem mész oda hozzá? - utaltam vidáman Ashton-ra, mire szemei kikerekedtek.
- Ugyan, biztosan csak zavarnám. - közölte zaklatottan, mire én vállat vontam és megfordulva elindultam a férfi felé. Mások zavarása a legkiválóbb képességem. Ráadásul hirtelen kedvem támadt egy bizonyos vámpírt zavarni.
- Hé! Várj már! Mit csinálsz? - rántott vissza a kezemet megragadva. Idegesen a hátam mögé pillantva gyorsan leellenőrizte, hogy nem-e észrevettek minket, de valószínűleg nem, mert egy pillanatra rá egy sóhajt eleresztve engedte el magát.
- Azt mondtad, hogy nem akarsz oda menni hozzá, ugye? – kérdeztem mélyen szemeibe nézve, ő pedig bólintott egyet válaszul.
- Na, én viszont, ha megengeded, oda szeretnék menni. - mondtam egy angyali mosollyal arcomon. Cora döbbenten engedett szabadjára, majd kínjában felnevetve inkább felzárkózott távolodó alakom mellé.
- Helló, Sarah vagyok! - nyújtottam kezem Ashton felé, aki amint megpillantott elkerekedtek szemei.
- Szia. – mosolyodott el kedvesen, összeszedve magát. – Helló, Cora. Hogy vagy? – fordult rögtön utána barátnőm felé. Önkéntelenül is egy apró grimasz futott végig arcomon cselekedetére, de aztán optimistán szemlélve a helyzetet inkább elengedtem a dolgot. Cora fülig pirulva sütötte le a szemeit, miközben viszonozta a férfi köszönését. Újból az előttem állóra néztem, aki ellágyulva mérte végig a fülig pirult lányt. Nincs hiány a rózsaszín ködből körülöttük. Bár mondjuk valahogy nem tűnt olyannak a kettejük kapcsolata. Hmm...
- Jól vagyok, köszönöm. Na és te? – pillantott fel érdeklődőn. Viszont a csengő újból megszólalt, jelezve, hogy az utolsó óra is kezdetét vette.
- Megvagyok. – válaszolt kérdésére, figyelmen kívül hagyva a csengőt.
- Az klassz. – reagálta le félénken Cora.
- Igen. Örülök, hogy egymásba botlottunk, viszont most mennem kell. Szóval, sziasztok! – mondta kedvesen, majd az őt szólongató barátai felé sietett. Egy hatalmas vigyorral arcomon meglöktem egy kicsit a ledermedt Cora-t, majd nevetve figyeltem, ahogy távolodó alakja fülig vörösen kezd szidni. Magamhoz térve én is elsiettem a következő órám terme felé, karomban egy adag könyvvel.

Vidáman lépdeltem a folyosón Cora-val az oldalamon miután vége lett az utolsó óránknak is. Szerencsére egyszerre végeztünk az óráinkkal a mai napon.
- Akkor a falka? – kérdezte, miután mindketten összeszedelőzködtünk.
- Igen, csak előtte még meg akarok állni, lepakolni otthon. - vázoltam fel a tervem. – Te is jönni akarsz?
- Nem igazán. Ha nem gond, akkor inkább hagynálak is egyedül menni.
- Rendben, majd átadom azért az üdvözleted nekik. – húztam egy félmosolyra számat.
- Lekötelezel. - horkantott fel kijelentésem hatására.

A hazáig vezető út alatt végig beszélgetve tárgyaltunk meg mindenféle hétköznapi témát, meg persze, hogy "hogyan gondoltam én azt, amikor odamentem Ashton-hoz beszélgetni?". Mondhat akármit, szerintem megérte. Utána közölte, hogy büntetésként el kell neki magyaráznom a matek házi feladatát, amit egyáltalán nem értettem, tekintve, hogy anélkül is megtenném. Amint hazaértünk egy gyors nasi felfedező hadjáratot követően felmentünk a szobába és el is magyaráztam neki az anyagot még mielőtt elmentem volna a falkához.
- Na akkor végeztünk is! - mondtam, majd tologatni kezdtem kifelé, hiszen nekem is rengeteg dolgom volt még. Viszont a csengő hangja megszakított minket. A levegőbe szippantva Ashton illatát éreztem meg a miénk mellett, így rögtön a kezeim közt lévő lányra kaptam tekintetem.
- Cora kinyitnád, kérlek az ajtót? - kérdeztem egy ördögi vigyort villantva felé, mire összehúzott szemekkel küldött felém egy gyilkos pillantás, majd elindult lefelé. Gyors becsuktam az ajtómat és egy „Jaj, de szép is a szerelem!" sóhajt követően, nekifogtam a tanulni valómnak.