Tudatlanság

Chapter Twenty-one

/Sarah/

Aprókat kortyolgatva a forró csokimból meredtem magam elé, mélyen a gondolataimba merülve. Ahogy az elmúlt nap történésein gondolkodtam eszembe jutottak a többiek, akik otthon várnak és hirtelen olyan volt, mintha egy másik világból származtak volna. Mosolyogva hajoltam közelebb a bögrébe, ahogy eszembe juttattam magamat, hogy ez a két világ hamarosan eggyé fog válni, hiszen anya velem fog jönni. Erről azonban az is eszembe jutott, hogy nem ártana leellenőrizni, hogy hogy vannak az ottaniak, így a bögrémet félretéve összpontosítani kezdtem Cora elméjére. Viszont hiába kerestem őt, nem találtam egy darab gondolatszálat sem, holott még ha álmodik is éreznem kellene. Hirtelen baljós érzésem lett és önkéntelenül is elkapott a pánik. Jobb ötlet híján a farkasfalka felé fordultam inkább és bár nem tudtam teljesen betolakodni, még így is éreztem a belőlük áradó negatív érzések tömkelegét. Káosz. Sietség. Félelem. Éreztem, ahogy az agyam kezd elborulni és az utolsó szál józanságom is nekiáll szakadozni. Azonban ekkor beugrott, hogy van telefonom, és abban a pillanatban meg is éreztem egy hangos koppanást az előttem elhelyezkedő asztal falapján. Totál lesokkolódva meredtem az előttem pihenő kiszülékre, majd nyeltem egyet és inkább ignorálva a történteket, megragadtam és egy gyors tárcsázás után a fülemhez is emeltem. Ujjaimmal idegesen doboltam a combomon amíg vártam, hogy felvegye a kapott telefonszámot.
- Haló? - hallottam meg egy valószínűleg az álmosságtól rekedt hangot. Ryan? Szívem nagyot dobbant, viszont mielőtt bármit is bemagyarázhatnék magamnak a dologgal kapcsolatban gyorsan megráztam a fejemet.
- Mi folyik ott nálatok? - kérdeztem rá, annak ellenére, hogy biztos voltam, abban, hogy ő az.
- Sarah? Miért hívtál fel? - értetlenkedett.
- Mi történt? - vágtam bele a közepébe, mire halkan felhorkantott, majd pár perc csend következett. Gondolom a falka gondolati kapcsolatán keresztül társalgott egyet.
- Ez nem telefon téma. Sőt a legjobb az lenne, ha most rögtön idejönnél, mert elég nagy gáz van. - közölte, mire, ha lehet még jobban bepánikoltam. Mi az istenért nem lehet válaszolni? Azonban rögtön fel is adtam, hogy erre választ kapjak most.
- De ugye jól van? - kérdeztem halkan, félve, hogy nemleges választ kapok.
- Túléli. – válaszolta semleges hangon, mire határozottan éreztem, hogy kifutott az összes vér az arcomból. Tehát valami baja esett. Nem hiszem el. Ezt egyszerűen nem akarom elhinni. Nem szabadott volna távol maradnom ennyi időre.
- Sarah. Nem tudom kit látogattál most meg, de hozd őket vissza magaddal, ha nem akarod, hogy bajuk legyen. - figyelmeztetett, majd köszönés nélkül le is tette a telefont. Teljesen megdermedve meredtem magam elé, majd utolsó mentsváramként fogtam és megpofoztam magam.
- Térj már észhez! Fogd a cuccod, meg anyáét, és siess vissza. Aztán rendet raksz, bemutatod a kedves és szép édesanyádat mindenkinek, elszállásolod valahol, addig kitalálod, és kideríted, hogy mégis ki a franc mert veled szarakodni!

Miután kedvesen helyretettem saját magamat, felpattantam és anya szobához siettem, hogy felébresszem. Azonban meglepetten torpantam meg, ahogy amint odaértem anya éber alakja fogadott engem, kezében egy kisebb bőrönddel.
- Mehetünk. – szólalt meg mosolyogva, mire, bár semmit sem értettem, bólintottam egyet. Kivettem kezéből a bőröndöt, majd kisiettem vele a házból ahol megállva halkan, orrom alatt kántálni kezdtem és egy búbájos burkot emeltem a ház köré. Ezután édesanyám felé fordultam és egy nagy levegőt vettem.
- Anya. Tudod, meséltem, hogy vannak a barátaim ott, ahol eddig laktam. - kezdtem bele, ő pedig csak bólintott egyet.
- Reggel felhívott az egyikük, hogy megtámadták az egyiküket. Nem tudom a részleteket még én sem, de elméletileg sikerült megmenekülnie, viszont jobb, ha minél előbb visszamegyek. – magyaráztam el a helyzetet egy gyors levegővétellel.
- Nos, hogyan tovább? – kérdezte, bár látszott rajta, hogy lenne ehhez pár hozzászólása. Hálásan rámosolyogtam, majd az erdőre mutattam.
- Farkasháton.