Tudatlanság

Chapter Seven

    Az óceán hullámzásának hangja lágyan riasztott fel, sajnos. Igazán gyenge próbálkozás volt tőlem, de a remény hal meg utoljára, nem igaz? Kicsit megerőltetve magam, szálltam ki az ágyamból, az álomkór okozta gyengeség miatt enyhén nyögdécselve. Egy újabb csodás reggel. A fürdőt megcélozva, el is indultam, hogy összekaparjam magamat. Amint beértem, megnyitottam a csapot és egy kis hideg vízzel lemostam az arcomról az álmosságot. Beletelt egy időbe, de legalább mentem vele valamire. A tükörbe pillantva szétzilált hajam is észrevettem, így komótosan magamhoz véve a fésűm helyre raktam a hajamat is. Ezután viszonylag tűrhetőnek ítéltem a kinézetem, úgyhogy lebattyogtam a földszintre, hogy készítsek magamnak egy fincsi citromos teát.
- Jó reggelt. Hogy aludtál? - hallottam meg Cora hangját mögülem, épp miközben nyúltam a teafilterek felé. Mivel túl holdkórosnak ítéltem magam ahhoz, hogy bármi értelmeset reagáljak, így csak egy szimpla hümmögéssel jeleztem felé, hogy mi a véleményem. Egy halk kuncogást hallatva lehuppant a kanapéra.
- Biztosan menni akarsz a falkához? – kérdezte kétkedve.
- Bár mondjuk jobban belegondolva, még oda is illenél, ebben az állapotban. - mondta, felnevetve saját viccén.
- Eszem ágában sincs kimozdulni a házból. - közöltem vele az alvástól erősen rekedt hangon, miközben bekapcsoltam a vízforralót.
- Ez esetben lehetne egy kérésem? - pillantott rám félénken. Jobb szemöldökömet felvonva néztem rá érdeklődve. Mit akarhat? Remélem, nem igényel agyi kapacitást, mert azt nem tudok garantálni még egy jó ideig.
- Miről lenne szó?
- Hát, amíg te aludtál az én fejem tele lett ezerféle kérdéssel és kezdem úgy érezni, hogy ha nem kapok rájuk választ, akkor beleőrülök. - hadarta el gyorsan, majd kérlelően rám nézett.
- Oh, állok szolgálatodra! Csak egy pillanatot kérek, amíg elkészül a teám, aztán kérdezz bátran.
- Köszönöm. El sem hinnéd, milyen borzalmas ez a hatalmas káosz, ami most a fejemben van! - ó, ha tudnád! Azonban nem tudta és szerettem volna a dolgokat, ebben a mederben tartani egyelőre. Beleraktam a szokásos három kanál cukrot a bögrémbe, elővettem egy kis tányért, amire később rárakhatom a teafiltert, ha már nem kell és el is indultam a szoba nappali részébe.
- Kezdhetjük! - huppantam le, vele szemben a kanapéra.
- Oké. - sóhajtott egy nagyot. - Mit jelent halhatatlannak lenni? Úgy összeségében? - tette fel első kérdését, ami valószínűleg jobb nem is lehetett volna, hiszen erre egyben el tudok neki hadarni mindent, ami csak eszembe jut.
- A halhatatlanok, akárcsak az a filmekben szokott lenni, élőholtak. Mivel a halottaknak nincs vérkeringésük, ezért pótolniuk kell ezt. Itt jön képbe a vér. Ahogy arra már te is rájöhettél, ragadozók vagytok, akik a vér segítségével maradnak életképesek. Az érzékeik sokkal fejlettebbek, hogy könnyebben vadászhassanak. Ez alatt a hallás, látás, szaglás lényeges felerősödését kell érteni, valamint szinte mindegyik vámpír kap pluszba egy képességet. A tied még egy ideig nem fog feltűnni, mivel ez akkor jelenik meg, ha már valaki végigment az átváltozás minden szakaszán. Amit még érdemes tudnod az az, hogy nem alszanak, legyengülnek a fényben és erősen az átlag alatti a testhőmérsékletük. Szóval az érintkezést kerüld, amikor csak tudod. - hadartam gyorsan el mindent, ami csak eszembe jutott. Arcán leplezett undorral nézett rám az előző ismeretek hallatán, de egyből rendezte vonásait és fáradtan sóhajtott egyet.
- Mi lesz a sulival? A családommal? Leilával?
- Amíg az elmebeteg nevelőszüleid szabadlábon császkálnak, semmi. Bármennyire is szeretném, azért még én sem vagyok mindenható és könnyűszerrel bajod eshet, – vagy másnak – az pedig nagyon nem hiányzik egyikünknek sem. - magyaráztam el neki. Ekkor hirtelen lefagytam, ahogy rájöttem, hogy holnap után iskola és nem akarok kimaradni, ami azt jelenti, hogy kénytelen leszek magammal vinni őt is.
- Sarah, mi a baj? – kérdezte, szemöldökét összevonva.
- Holnap után iskola.
- Nekem is mennem kell? – ijedt meg.
- Amennyiben szeretnél. – adtam neki szabad kezet. Cora elgondolkodva nézett le kezeire.
- Legyen, menni akarok. – jelentette ki. Valóban nem ártana, ha időben elkezdene hozzászokni az emberek közelségéhez.
- Rendben, akkor személyi adataidat beszéljük meg, mert nem mutathatlak be, mint eltűnt személyt. Mit szólnál, az unokatestvérhez? - kérdeztem érdeklődve.
- Nekem megfelel. Marad a kinézetem? A szüleim? – vette fel egyből a vonalat.
- Szerintem ezen a téren maradhat minden a régi. – vontam vállat. – Nem hiszem, hogy a híred eljutna idáig, de természetesen, ha úgy érzed, hogy szükség van rá, akkor szólj.
- Nekem oké. A személyiségem sem hiszem, hogy egy kicsit is hasonlítana a régire, szóval, ha valaki fel is ismerne, elvetné rögtön a dolgot. – bólintott egyet komoly arccal.
- Szuper! Ez esetben, akkor csak vásárolni kell. – csaptam össze tenyerem. Egy hatalmas vigyorral az arcomon indultam fel a szobámba, hogy összeszedjek néhány dolgot. Iratok, pénztárca, telefon, na meg gyorsan át is öltöztem és már szaladtam is le.
- Mehetünk! Kész vagyok. – kezdtem el lökdösni az előszoba felé. Gyors felvettük a cipőt, majd még egy-egy sálat és már mentünk is.
- Mi a terv? – kérdezett rá, Cora.
- Hát, mivel sok mindenre nincs szükséged, ezért először elmegyünk egy írószerbe, azután pedig jöhet a nagyja része, a ruhák meg ilyenek. Ideje, hogy nekikezdjünk annak a tiszta lapnak. – válaszoltam vidáman. Mindig is imádtam az iskolakezdéses bevásárlást.
    Ahogy azt az elején kiterveltem, elmentünk megvenni az írószereket - de persze, egy rakás plusz dologgal jöttünk ki -, majd elmentünk a plázába, ahol megjártuk az összes ruhaboltot és négyheti ruhaadagot összeszedtünk, a négy évszakhoz mérten. Aztán majd gyűlik még. Ezen kívül rengeteget beszélgettünk és úgy érzem, hogy végleg egymáshoz tapadtunk. A nap végére már olyan volt, mintha egy ezer éve ismert barátommal beszélgetnék. Sosem volt kínos csend közöttünk és igen könnyen megtaláltuk a közös hangot. Bár, egy hang belül még mindig erősen igyekezett visszafogni, emlékeztetve, hogy kissé elhamarkodom a dolgokat. Mégis mit tehetnék?
    Hazafelé menet még gyorsan átismételtük a hétfői napot – és annak minden létező kimenetelét -, majd mikor hazaértünk, egy kellemes meleg zuhanyt követően visszavonulót fújtunk. Én, személy szerint rongybabákat megszégyenítve dőltem be az ágyamba és nem meglepő módon egy pillanat alatt el is aludtam.