Az átírás során úgy döntöttem, hogy a második fejezetet teljesen átírom, egy komplett új részt teszek fel. Ez természetesen pedig, a múlt eseményeiből fog állni. Betekintést nyerhettek Sarah boszorkányközösséggel töltött idejébe, amelyet, majd többször is említeni fogok a későbbiekben, valamint még fontos szerepük lesz a 2. évadban.
Jó olvasást!
/1 évvel korábban/
- Nagy levegő! – hosszan beszív.
- Kienged. – lassan kifúj.
- Jól van, végeztünk is mára! Menjetek, öltözzetek át! – utasított minket Amelia, miután befejeztük a napkezdő jógánkat. A polifoamon elterülve élveztem még pár pillanatig a tagjaimban jelenlévő nyugalmat. Sosem fogok felhagyni ezzel. Bár nem mintha, Amelia valaha is hagyná nekem.
- Na, mi a helyzet, kislány? – szólalt meg mellettem Safir, mire meglepetten pillantottam rá. Ajaj. Csak akkor szólít így, amikor valami komoly dologról akar velem beszélgetni. Istenem, segíts!
- Semmi, csak élvezni akartam még egy kicsit a nyugalmat az izmaimban. – válaszoltam neki, miközben felültem, hogy egy vonalban legyek vele.
- Hogyne. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan tudtál ilyen gyorsan hozzászokni Amelia kínpózaihoz. – fogta a fejét nevetve, mire elmosolyodtam. Mintha tegnap lett volna.
- Ó, azért nem volt az olyan egyszerű! Emlékszem, hogy milyen kétbalkezes voltam az első alkalommal, majd hogy mennyit bénáztam még később is. – legyintettem egyet magamban még mindig botránkozva az emlékeken.
- Még így is kiváló teljesítményt nyújtottál. – nézett rám meghatottan. Tekintve, hogy sosem bírtam, ha így nézett rám -, mert mindig az jutott eszembe, amikor először találkoztunk – rögtön a nyakába borultam.
- Ha te nem vagy, akkor talán soha többet nem tapasztalhattam volna ki mindezt. Sőt semmit. Valószínűleg halott lennék. – mondtam szinte már sírva. Safir az ölelésem viszonozva szorított erősen magához.
- Ne is mondj ilyeneket! Jobb szeretnék megfeledkezni arról, hogy mi mindent készültek veled művelni azok az alakok! – mondta, kissé ijedt hangon.
- Mi ez a nagy ölelgetés itt? Csak nem elmondtad már neki a meglepetést? – lépett be vidáman a jógaterembe Amelia is, mire zavartan pillantottam rá.
- Milyen meglepetés? – szűrtem ki a lényeget. Ezek ketten mindig forralnak valamit. Imádom őket.
- Csak nosztalgiáztunk egy kicsit. – mondta Safir végtelen szeretettel szemében nézve Amelia-ra. Sosem fogom elfeledni ezt a nézést. Ha majd megnövök én is egy ilyen férfit szeretnék magamnak, aki ilyen szeretettel a szemében néz rám. Ezután a szemem a nőre vezettem, aki a hasát simogatva viszonozta férje szerelmes tekintetét és akkor a felismerés, mint villámcsapás ért el hozzám. Amelia terhes.
- Egek! – visítottam fel, majd felpattanva szorosan öleltem magamhoz a friss anyukát, majd az apukát is.
- Azt hiszem lebuktunk. – mondta Safir nevetve, miközben úgy vigyorogtam rájuk, mint aki egy egész teherautónyi Kinder csokit kapott.
- Nagyon úgy tűnik. – nevetett vele Amelia is, majd mellém lépve komoly arckifejezéssel pillantott le rám.
- Viszont ezt még titokban kell, hogy tartsuk a többiek előtt. – mondta a kezeim megfogva. Értetlenül pillantottam szemeibe.
- Micsoda? Miért? – adtam hangot kételyeimnek.
- Majd csak ebédnél akarom nekik elmondani. – mondta izgatottan.
- Rendben. Bízhatsz bennem! Lakat a számon. – mondtam mosolyogva, majd megint magamhoz öleltem őket.
- Örökké szeretni fogunk, Sarah. – suttogta a fülembe Amelia, tudva, hogy ezzel egy igen érzékeny pontot érint. Szüleim helyett voltak szüleim és ezt sohasem leszek képes eléggé meghálálni nekik. Az eddig visszatartott zokogás hirtelen tört felszínre az érzelmekkel és abban a pillanatban semmi többre nem vágytam, mint, hogy még egy jó ideig a karjaikban lehessek.
- Én is örökké szeretni foglak titeket és nem fog eltelni nap, hogy ne legyek hálás mindazért, amit tőletek kaptam! – tettem nekik ígéretet.
....................... .......................
Magamban dúdolva rajzoltam az asztalomnál, szinte már tűkön ülve vártam az ebédidőt. Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mennyire boldog voltam Amelia és Safir híre miatt. Sohasem ismertem náluk tökéletesebb embereket és biztos vagyok benne, hogy ők lesznek a világ legjobb szülei. Ahogy azok most is számomra az utóbbi időben. Képtelen lettem volna mások elől elrejteni az izgatottságom huzamosabb ideig, így inkább feljöttem rajzolni. Már magam előtt láttam a többiek boldog arckifejezését.
- Tényleg azt hitted, hogy elmenekülhetsz előlem? Itt? – hallottam meg egy hangot, amelyet már évek óta nem volt szerencsém. Kezeim ökölbe szorultak. – Ennél azért sokkal okosabbnak hittelek.
- Nem eléggé. – jegyeztem meg gúnyosan. Hogy is gondoltam volna valaha is, hogy ez a boldogság örökké fog tartani? Sosem vártam többet, mint egy csepp szeretetet. Azt hiszem a sors rájött, hogy ideje lecserélni engem, mert másodjára is fertelmes gyerek voltam.
- Ma estig van időd elhagyni ezt a helyet. Utána érted jövök, de nem úszod meg ennyivel. Se te, sem a kis barátaid. – közölte semleges hangon, majd köszönés nélkül belemerült az árnyak nyújtotta sötétségbe.
- Miért? Mégis miért? – suttogtam összetörten az asztalra borulva. Magamra maradtam. Már megint.
Miután összepakoltam a holmijaim, elhelyeztem egy levelet az asztalomon, amelyen tudattam velük, hogy elmentem és nagy valószínűséggel nem is fogok visszajönni, mert Damien rám talált megint. Jobb is ez így. A jelenlétem csak folytonos veszélyt jelentett volna a születendő gyermeknek. Az ablakon távoztam, majd egy röpke pillanatra visszafordulva, mosolyogva búcsúztam el az itt szerzett emlékektől. Arcom nedves volt a könnyektől, azonban nem foglalkozva ezzel, hátatfordítottam és az erdőbe vettem az irányt.
ESTÁS LEYENDO
Tudatlanság
Fantasía,,Minden ember életében van egy pont, ami mindent megváltoztat. Nem csak simán a személyiséged, a szobád vagy a körülményeid. Nem, amiről én beszélek az mindent megváltoztat. Mikor megtudtam, hogy mire vagyok képes, hogy az mivel jár, az szinte az e...
