Tudatlanság

Chapter Fifteen

- Csak, hogy tisztázzuk! Mi is ez pontosan közted és Ashton között akkor? - kérdeztem meg Corát, amint visszaért az ottalvós partijából. A nappaliban ülve tárgyaltuk a péntek esténket és szombat reggelünket, kihasználva, hogy mindenki más házon kívül volt valamilyen indokból. Kérdésemet hallva sóhajtott egyet, majd határozottan rám nézett.
- Semmi több, mint, ami barátok között lehetne fizikálisan, de a másik téren meg bonyolult lenne egy mondatban elmagyarázni.
- Ráérünk. – válaszoltam gyorsan és röviden, hogy nehogy kizökkenjen.
- Hát ugye tudod, hogy ő volt, aki átváltoztatott engem. – kezdett bele, mire biztatóan bólintottam egyet, hogy folytassa csak.
- Na, hát emiatt olyan mintha kialakult volna ilyen különlegesebb kötelék közöttünk. Nem is tudom, minek lehetne ezt nevezni, vagy mihez lehetne hasonlítani, mert elsőnek az apa és lánya közti kapcsolat jutna eszembe, de az sem érződik teljesen hasonlónak. – igyekezett minél érthetőbben elmagyarázni nekem, hogy mégis mit érez.
- Szerintem értem, mire gondolsz. – szakítottam félbe.
- Akkor, most már remélhetőleg érted mi ez. – mondta ellazulva.
- Oké, akkor most beszéljünk valami másról. - mondtam meglökve a vállát. Fejét felkapva rám nézett és rögtön egy ördögi vigyor terült el arcán. Félve néztem rá és gyorsan egy párnát emeltem magam elé.
- Ne bánts! - kértem megjátszott rémülettel, mire nevetve rám ugrott és átölelt teljes testével.
- Mi van veled és a legújabb sármos vendégünkkel? – kérdezte fejét lustán megtámasztva karomon.
- Minden oké. – feleltem kurtán.
- Hékás! – háborodott fel szűkszavú válaszomat hallva.
- Jut eszembe! Tegnap nagyon csendesek voltatok, történt valami? – nézett rám érdeklődve, mire elengedtem egy fáradt sóhajt.
- Hát ugye előkerült még egy probléma a napokban, mint azt te is észrevehetted és ez szóba került. – kezdtem bele.
- ... és? – biztatott ezúttal ő a folytatásra, mire elmosolyodva nekidöntöttem fejemet és elkezdtem a szembe lévő falat szuggerálni.
- ... és ő kifejezte a szándékát, hogy bele akar ebbe folyamodni, mire én eszébe juttattam, hogy nem azért van itt, hogy rám, hanem hogy a farkaspárra figyeljen. – fejeztem be a mesélést, így utólag rendesen érezve, hogy milyen kemények is lehettek a szavaim. Viszont nem bántam meg még így sem. Szüksége volt neki is és nekem is egy emlékeztetőre, hogy mégis melyik szerepre kellene fókuszálnunk.
- Aucs! – reagált Cora egy fájdalmas arckifejezéssel, mire kínosan elmosolyodtam.
- Nem mondom, hogy nem szeretném, hogy ez működjön, de a körülmények nem megfelelőek. Talán, ha valamikor máskor találkoztunk volna...
- Hé, nyugi! Megértem, hogy miért döntöttél így és szerintem jól választottál. Nem mindig mehet minden úgy, ahogy szeretnénk és ez most pont így van. – szakított félbe, hogy megnyugtasson, mire fogtam és szorosan átkaroltam őt.
- Köszi. – motyogtam orrom alatt, majd szorítottam egyet testén.
- Ugh! Te, óvatosabban már! Összeroppantod a bordáimat! – szólt rám ijedten, mire nevetve lazítottam ölelésemen.
- Hé, Cora. Van kedved könyvtárba menni? – álltam elő hirtelen az ötlettel.
- Könyvtárba? – kérdezett vissza értetlenül.
- Igen, utána akarok olvasni egy-két dolognak. – avattam be hirtelen jött tervembe.
- Nekem oké. Úgyis régen olvastam már bármit is.

A városba érve sóhajtva néztem az előttünk álló épületre és a nagybetűs kiírásra: Könyvtár. Remélem, találok majd valami hasznosat.
- Hölgyeké az elsőbbség. - pillantott hátra vigyorogva Cora, mire én egy mosollyal arcomon beléptem az ajtón. Barátnőm izgatott alakját látva hirtelen Lana arca jelent meg gondolataimban. Lana imádta a könyvtárakat. Fejemet megrázva indultam meg. Nincs idő a nosztalgiázásra. Belépve a könyvtárba köszöntünk a pultnál csendben olvasó dolgozónak, majd beljebb sétáltunk. Felsóhajtva barátnőmre pillantottam.
- Na és most mi legyen? - nézett ő is rám.
- Én nekiállok a kutatásnak, te pedig nyugodtan nézelődj. Tíz könyv a limit. – mondtam egy mosolyt villantva felé, majd nevetve figyeltem távolodó alakját. Én sem tétováztam tovább, nekiálltam a könyvek keresgélésének és miután átjártam az egész helyet feszülten huppantam le legalább két kupac könyvvel a kezemben egy tetszőleges asztalhoz. Kupacaimat leraktam, majd vastagság szerint sorba állítottam őket. Egy rövid gondolatmenetet követően pedig úgy döntöttem, hogy a legvékonyabbal kezdem.
- Démonok és boszorkányok? Milyen jó témáid vannak. – jegyezte meg csípősen, majd látva, hogy nem igazán szeretném ezt most megvitatni, ő is leült velem szemben.

Fél óra múlva már a könyvek felét elolvastam, de semmi használhatót sem találtam. Nem mintha, vártam volna bármi áttörőt ebből a látogatásból, de jobb volt, mintha meg sem próbáltam volna. Óvatosan oldalra pillantottam az olvasatlan kupacomra, azon belül pedig a legvastagabb könyvre, ami már csak kinézetre is lehetett legalább száz éves. Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy vajon mikor és honnan emelhettem le, de akárhogyan is törtem a fejemet, nem emlékeztem, hogy én azt valaha is leemeltem volna valahonnan. Mintha magától bújt volna a kupac közé. Leemelve róla a többi könyvet a kezembe vettem és ránéztem a borítójára. A címe egy idegen nyelven volt leírva és egy ismeretlen ábrázolás volt a közepén. A számítógéphez sétáltam, hogy megnézzem a könyvtári rendszerben a címét, mert hát nyilván nem így írták be. Viszont, amikor a könyv hátuljához lapoztam, hogy beírhassam a kódját, rá kellett jönnöm, hogy ennek aztán kereshetem a számát, mivel nem volt. Kezemben forgatva kerestem tovább, de nem találtam.
- Hát te meg honnan kerültél ide? – suttogtam oda a könyvnek meglepetten belelapozgatva, hátha valahol máshol találok egy jelzést, de nem volt.
- Valami baj van? - pillantott fel Cora látva, hogy percek óta, csak meredek a könyvre, értetlen fejet vágva. Fejemet megrázva, fordultam hátra.
- Persze, csak végre találtam valami érdekeset. Te veled mi a helyzet? Találtál valami jót? - kérdeztem visszasétálva a könyvekhez, hogy visszategyem őket a helyükre.
- Igen, szóval tőlem aztán mehetünk is! - villantott egy mosolyt.
- Szuper, akkor menj, írasd fel a könyveidet, addig én elpakolom ezeket itt. – viszonoztam mosolyát, majd el is kezdtem pakolni azonban hirtelen megakadt a szemem az egyik könyv kiadásának helyén. Royston.
- Ha! – nevettem fel idegesen, ahogy elöntöttek az emlékek.
- Gondolom ennek is eljött az ideje...