Past & Present

Megszökni

AU

Előtte egy régi ház magasodott, szinte kísértetiesen hatott akkor éjjel. Nem segített ezen a tény sem, hogy már láthatóan régóta nem lakják. De ezzel mit sem törődve suhant el mellette. Árnyékokba húzódva tette meg az utat, keresztül a szinte kihalt falun.

Idegességében ide-oda húzkodta katonai egyenruháját, amit nem olyan rég lopott a katonáktól. Ez épp elég álca volt ahhoz, hogy ha valakivel mégis összefut, az messziről elkerülje. Reménykedett benne, hogy a német katonák, akikkel esetlegesen összefuthat, nem ismerik meg éjjel az arcáról, az egyenruha bizalmat ébreszt bennük.

Hallotta, hogy a fegyveresek aznap éjjel elmennek, és megkockáztatta a szökést, nem érdekelte már annyira, hogy sikerül-e, elege volt mindenből, abból, hogy ő is német, mégis börtöncellában ült, mert egy idő után nem volt hajlandó zsidókat ölni, hogy a szomszédait mind elvitték munkatáborba, Hitlerből, úgy az egész II. Világháborúból elege volt, és szabadulni akart tőle, mindegy, hogy hogyan.

Bár elhitette magával, hogy őt már nem érdekli semmi, valamiért mégis izgult, összerezzent minden egyes hangra, fürkésző szemekkel vizslatta az árnyékokat. Nem érdekel, nem számít semmi... Mindenáron át akarta verni magát, hogy legalább annyira ne izguljon, hogy ha mégis balul sül el ez az egész, akkor se legyen csalódott.

Hajnalodott, az éjszaka rémületét tovamosta a közelgő nappal ígérete. A Nap rózsaszínes-narancssárgás derengésbe vonta a felhőket, a körvonalak élesedni kezdtek. Visszanézett, az az ijesztő régi ház sem tűnt már félelmetesnek, egészen hívogatónak tűnt az egész estés ébrenlét után.

Rettenetesen fáradt volt, már olyan régen nem aludta ki magát...

Valami hangot hallott, az előbbi csendességhez mérten fülsértően hangosat. Majd egy percig eltartott, mígnem agyonhajszolt feje azonosította a hangot. Lövés. Ekkor lenézett, a lopott egyenruhán mellkas tájon vérfolt terjengett. Az ő vére...

Már nem a kora reggel, hanem a vérveszteség miatt volt hideg. Összeesett, csak feküdt, várta a véget, már nem volt ereje bármit is csinálni, már csak le akarta hunyni elnehezült pilláit...

Még lépteket hallott, ketten térdeltek fölé.

- Na, szépen elintézted, büszke vagyok rád... Egy nap megtisztítjuk a világot a hozzá hasonló náciktól – mondta büszkeséggel, az utolsó szót pedig megvetéssel a hangjában.

- De Papa... vajon mit csinált itt egyedül, ráadásul ilyenkor?

Ekkor az idősebb vállat vont, hümmögött egyet.

- Nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk. Csak egy számít: Éljenek az ellenállók!