Past & Present

Szökni

AU

Óriási kavarodás. A tökéletes pillanat a szökésre, már csak a kapuig kell eljutnia, és szabad, megmenekülhet a hadseregtől. Akkor végre megmenekülhet a kegyelmet nem ismerő kiképzőktől, attól, hogy egy nap ő is olyan legyen, mint ők, vagy hogy a Gestapo-nak szolgáljon, minden nap ártatlanokat öljön, és még élvezze is. Gyáva dolog a futás, de olykor igen hasznos, ebben a pillanatban pedig még becsületes is.

Átfurakodott a verekedők között, olykor bordán könyökölt valakit, de mire az felé kapta fejét, már rég eltűnt előbbi helyéről. A kapu három lépésre magasodott, mint a pokol leláncolt ajtaja, mely a sok szörnyűséget hivatott benntartani, ám mégis a legördögibb lényeknek járt hozzá kulcs. Megrázta fejét, mintha ezzel együtt a félelem is távozott volna belőle.

Lépteit lelassította, már csak három, kettő... Ott állt előtte, nyitva, mint ahogy arra számított. Meg akarta érinteni, de kezét hirtelen visszahúzta, felszisszent, mintha megégette volna kapu körül izzó levegő. Valahogy máshogyan képzelte ezt a pillanatot.

Eszébe jutott, mit mondtak neki még a legelején itt, a katonaságnál. Nem a ti dolgotok, hogy megkérdőjelezzétek a döntéseinket. Ekkor hátrálni kezdett. Mi van, ha kint még ennél is rosszabb? Itt még van mit enni, de már hallott dolgokat arról, milyen is odakint az élet...

Harcoljatok a hazátokért...

Nevetséges- nyilallt bele a gondolat – éppen azon agyal, végig azt tervezte, hogy hazaáruló lesz, hogy lemond arról, hogy hazáját, otthonát szolgálja. Egyszerűen nevetséges. Mégsem volt kedve nevetni.

Az utolsó csepp véretekig.

Majd himnusz, és mehettek. Az első napja itt... Keserű emlék, mégis szép a maga különös módján. Elfordult a kerítéstől.

Nem leszek áruló.

Mégis elgondolkodott azon, hogy nem nagyobb árulás-e, ha marad.