Tűz, Víz, Repülő (befejezett)

Tizennegyedik fejezet

Egy szót sem szólok, csak egy jelentőségteljes pillantást vetek a fiú felé.

-Mi van? - húzza fel a vállait, majd harap egyet a kenyérbe, amit a rántottájához fogyaszt. Még mindig nem tudom, hogyan kérdezzek rá, hogy mi lehet az a nyilvánvaló dolog, amit csak mi ketten, Annával nem bírunk megfejteni, de mindenki más igen. Megtámasztom a fejemet a kezemmel, és úgy könyökölök az asztalra. Még mindig csak őt fürkészem, hátha valamit elárul az arckifejezése.

-Róza, rohadt frusztráló, hogy így bámulsz - mondja teli szájjal - Hol van Anna?

-Az apjánál - vágom rá. A fiút nem éri váratlanul a válasz, hiszen Anna folyamatosan az apukája közelében akadékoskodik. Kiderült, hogy ő is alapító. Ráadásul a lány a beleegyezésünk nélkül elfogadta Jardán ajánlatát, miszerint szívesen lát minket a tanácsban. A probléma csak az, hogy én nem érzem magamat odavalónak, így hasznavehetőnek sem.

-Ki vele, miért nézel rám így? - fejezi be a reggelijét a fiú. Veszek egy nagy levegőt, majd megformálom a szavakat, amik ott kavarognak a fejemben. Kár, hogy nem állnak össze egy értelmes mondattá.

-Te...Katona...kézfogás? Aztán meg semmi szóharc...vagy...valami? - olyan lassan, és akadozva mondom, hogy félő Leó azt gondolja, elfelejtettem beszélni. A fiú röhögésben tör ki.

-Csak ez? - kerekednek el a szemei. Az arcom az eddiginél is értetlenebb maszkot ölt, és végképp nincs mit mondanom.

-Még mindig utálom a patkányfejűt, ha erre vagy kíváncsi!

-Ugye tudod, ha le patkányfejezed akkor az rád is igaz? - kérdem fapofával, habár legbelül már kuncogok. A fiú mosolya az arcára fagy, és a fejét rázva forgatja a szemeit. Én is vigyorogni kezdek, majd veszek egy pirítóst az asztalon heverő tálból, és elrágcsálom.

-Kegyetlen vagy - mondja végül.

***

Pár órával később, mikor a hatos szektor közös szobájában téblábolunk a fiúval, csatlakozik hozzánk - nem egy - egyből két nem kívánatos személy is.

-Luck - tárja szét karjait Balu - aki még mindig ugyanúgy néz ki -, és várja hogy közéjük boruljak. Lekonyul a szája, mikor nem teszem.

-Menj innen - mondom olyan undorral, hogy nem is értem, honnan ered ennyi rosszindulat.

-Hé - háborodik fel - Ennyire hiányoztam? Semennyire?

-A legkevésbé sem - teszem karba a kezeimet, és türelmetlenül dobolni kezdek a lábammal. Balu elkerekedett szemekkel néz rám, és várja az esetleges bocsánatkérést. Legalábbis olyan sértődött arcot vág, hogy többet nem tudok kinézni belőle. Aztán beugrik a szülinapom, és ezentúl csak a miérten tudok rágódni. Kihúzom magam feszülten, majd így szólok:

-Mire volt jó az a buli? - résnyire húzom a szemeimet, hogy a tekintetem szúróssá váljon. Balu látszólag megilletődik, és csak egy nagy nyelés után képes megszólalni:

-Hiszen szülinapod volt - nevet zavartan - Megérdemelted. Tök gáz, hogy pont akkor robbantottak, mikor megérkeztél - Boti felhorkant. Eddig észre sem vettem, hogy itt van, annyira néma volt. Balu megrovóan tekint a barátja felé, aki erre elfordul. Leóra nézek; látszik, hogy egy szavát sem hiszi a fiúnak, ahogy én sem. Valami bűzlik az egészben.

-És mi az igazság? - makacskodom.

-Természetesen ez - vágja rá Balu. Egy ideig bámuljuk egymást, míg az arca megenyhül, és gonosz mosoly jelenik meg rajta.