NEM NAGYKÉPŰSKÖDNI/MENCIZNI TERVEZEK, SENKI SE GONDOLJA. Barátságos nyitása egy résznek. Na, mindegy.
Óriási lendülettel zökkentem be a kocsi hátsó ülésére, miközben apa valamit a parkolásról papolt. Én meg oda sem figyelve dúdolgattam a Salsa Tequila című zsenialitást. Aztán Vecsés táján beraktam a fülesem, és ábrándozni kezdtem. Az zökkentett ki Lewis képeinek nézegetéséből, hogy valami furcsát vettem észre. Sokat járunk az M0-áson, így kiszúrom az apróbb eltéréseket. Mint azt, hogy külön ki volt táblázva a hungaroring. Nem kicsit lepődtem meg. (Az ide tartozó képen ignoráljátok apám fejét a visszapillantóban, hiába kértem, nem húzódott ki a képből, szóval ja, így járt.)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Aztán, már a főbejáratnál beállt a dugó. Mi előbb érkeztünk, mint az emberek nagyja, mégis fél óra volt, mire a pálya sarkától bejutottunk a parkolóba. Aztán kezdődött a várakozás, ami egyébként szórakoztató volt, mert: 1. Fél méterrel mögöttünk Sebastian szurkolói vígan énekelgettek, amibe más teendő híján én is bekapcsolódtam. 2. Pont egy ingyen-vizes pult mellett táboroztunk le, és volt citromos víz. Fura vagyok, de én imádom a citromot. (Nem a citrom a savanyú, csak Te eszed rosszul.) 3. Az egész olyan volt, mint egy fesztivál. Egyszerűen megvolt bennem az az érzés, hogy nem kell félnem senkitől, sőt teljesen felszabadultan énekelgettem, ami furán nézhetett ki, elvégre Sebit éljeneztük, rajtam meg egy angol zászló volt. De nem baj.
Végül laza fél óra/negyven perc alatt bejutottunk a kapun. Innen már megszűnt a tömegnyomor, és indultunk is a dedikálásra, ahol úgy ezer emberke tömörült. Szóval hiába volt kint pont Alonso, csak azt láttam, ahogy feldobja a sapkáját. Éljek én, a kemény százhatvannégy centimmel. (Gnóm élet, forever.)
Végül apa kérésére bementünk a bokszutcába, hogy majd mi ott fogunk látni valamit. Meg a mennyei lekváros palacsintát. Eljutottunk a biztonsági autóig és egy GP3-as kocsiig, aztán elkezdett egy pöppet agyon nyomni minket a tömeg, így onnan is kiverekedtük magunkat. És ekkor láttam Kimi Raikkonent úgy tíz méterről. Meglepően nem mosolygott. De nem baj. Aztán mentünk vissza aláírást gyűjteni. Ekkor derült ki, hogy már a Mercedes képviselő pilótái voltak kint. Lélekben egy picit összetörtem, de ekkor a biztonságiak beljebb engedtek, valamint Sebastian is kijött, akit tényleg emberi közelségből (öt méter) láttam, de az aláírás itt sem sikerült. Aztán kitereltek minket a biztonságiak, mert, hogy már bezárt Miki mókatára. Szóval a bokszutcát a pályától elválasztó kerítés mellett sétáltunk, és itt történt az, ami Istenem, de cuki volt. A Zauber boksza előtt megálltam, mert éppenséggel kiszúrtam egy Marcust, aki ugye Lew után a kedvencem. És fel volt húzva a sisak rostélya, a boksz előtt meg úgy öt ember lézengett. NA, ÉS AKKOR MI TÖRTÉNT? MARCUS MADAFAKING ERICSON RÁM NÉZETT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Pont a két szép szemembe. Én meg persze integettem neki, és megesküdöm az életemre, hogy a sisakja alatt mosolygott. Na, én ott haltam meg. Konkrétan majdnem elájultam. Bár lehet, hogy ez a forróság és vízhiány miatt (is) volt, de akkor is. Aztán az óra hetet ütött, nekünk pedig mennünk kellet. Miközben a dugó mellett sétáltunk vissza a kocsihoz, egy bácsi kiszólt a kocsijából, hogy Go Lewis, én meg így közöltem, hogy yes, yes, aztán mente tovább, mert Marcus miatt még mindig émelyegtem. Aztán megnéztem azt a kis papírt, amit az egyik biztonságis a kezembe nyomott, és persze Nico Hernyó Rosberget kaptam meg. És még alá sincs írva. Bár az ő aláírását nem is kérném. Aztán indultunk haza, nekem pedig bevillant egy zseniális F1-es blogötlet, de erről majd az év vége felé beszélek veletek, mert még csak maga a nyers ötlet van meg, ami édeskevés.
