When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

62 ♡ epilógus.

Abu Dhabi

Az utolsó hétvége. Két nap és vége. És szétszéledünk a télre, majd tavasszal ismét összegyűlünk, és ugyanott fojtatjuk, ahol abbahagytuk. Persze kisebb nagyobb változások, elbúcsúzások, és bemutatkozások kíséretében. Ilyen ez az autósport.
- Babe, élsz még? – lengette meg kezét Lewis előttem, ezzel kirángatva a gondolatmenetemből.
- Hé, éppen filozofáltam – vágtam rá kicsit sértődötten.
- Neked esküszöm, humánon kellett volna továbbmenned – csóválta meg a fejét mosolyogva, majd hátulról átölelte a derekam.
- Lewis, én le fogom vágatni a hajam – jelentettem be. – És be is festetem – tettem hozzá gyorsan.
- Babe, én imádlak téged mindenestől, de mostanában ezekhez kevés kedvem van.
- Tudom. Ezért próbálom terelni a gondolataid – vágtam rá őszintén.

Hát, a gondolatelterelési műveletem nem jött be, de legalább Lewis egy jót mosolygott rajta. Ahogy próbáltam beverekedni magam a bokszba, legnagyobb meglepetésemre engem is elkapott egy riporter.
- Mi a véleményed a pontverseny állásáról? – kérdezte a lehető legalapabb, lebutított kérdést, amit csak lehetett ebben a helyzetben.
- Nem egy trófea mondja meg, hogy ki a legjobb sofőr – vágtam rá kevés gondolkodás után a – szerintem – diplomatikus és helyes választ.
- Szerinted ki lesz a világbajnok?
Ezek az emberek tényleg nem készülnek fel, csak random hasra ütés-szerűen teszik fel a kérdéseket? Ennél még egy hatéves kislány is jobb interjút készített.
- Még nem tudhatjuk biztosra, amíg valaki be nem ér a célba, nem eldönthető a kérdés.
- Kinek szurkolsz?
- Elnézést, tudja, ki vagyok? – bukott ki belőlem. – Természetesen minden erőmmel Lewist támogatom, és bízok benne, hogy ha nem is lesz világbajnok ezen a hétvégén, de a körülményekhez képest elégedetten zárja le a szezont – magyaráztam, bár a kérdésemre nem kaptam választ, de lehet, hogy ez jobb volt így.
- Mit érzel Lewison? – jöttek a további semmitmondó kérdések, melyekre próbáltam illedelmesen és intelligensen válaszolni.
- Nem adta fel. Lewis Hamiltont még életemben nem láttam feladni – jelentettem ki, majd továbbmentem a légkondicionált boksz felé.
- Ugye, hogy semmi értelmeset nem tudnak kérdezni? – hallottam meg magam mögül Minttu hangját.
- Teljesen egyetértek – ugrottam a nyakába boldogan mosolyogva. – Mesélj, hogy vagytok?

Végül a szezon utolsó edzése megkezdéséig beszélgettünk, azonban amikor a bokszutca kicsit életveszélyessé vált, jobbnak láttuk azt, ha mindketten bemegyünk a bokszokba, ahová amúgy is tartottunk.
- Merre voltál? – szidott le azonnal Jesse.
- Helló, helló, először is, én vagyok a nővéred – koppintottam az orrára – Másrészt azt csinálok a legalitás határain belül, amit akarok – szidtam le a pillantásommal is. – De amúgy Minttu-val beszélgettem – ült ki az arcomra széles mosoly.
- Lewis keresett – szidott le ezúttal ő.
- Nem eléggé. Csak ki kellett volna néznie a bokszból – rántottam meg a vállam. – Felcseszték az agyam a riporterek – kezdtem volna bele a hatalmas sztori mesélésbe, ám ekkor felbőgött a motor picikét hangos zaja, én pedig a gondolataimat sem hallottam hirtelen. Egy év alatt pedig igazán hozzászokhattam volna, nem azért... de ez olyan tipikus Jen.

A szabadedzést Sebi nyerte, amire hihetetlenül büszke volt, egész ebéd alatt ragyogott, és a sík ideg közösségünkben a maga cuki kis módján tartotta bennünk az életet, már amennyire ez elképzelhető volt. Az időmérő előtt Lewis helyett is izgultam, ugyanis rajta nem az izgalom uralkodott el, sokkal inkább az idegesség. Rossz volt látni, hogy mennyire kicsinálta a helyzet.

De végül meglett. Különösebb probléma nélkül szerezte meg magának az első rajtkockát, és sokkal jobban megkönnyebbült.

Másnap reggel mindenhol késsel lehetett vágni a feszültséget. A hoteli dolgozók is különösen odafigyeltek a tökéletes kiszolgálásra, nehogy ezen múljon a dolog. Lewist inkább magára hagytam reggel és próbáltam Jesse-vel és Max-szel lenni. Ismerem már annyira Lew-ot, hogy tudjam, ha ideges, semmi értelme körülötte legyeskedni. Megoldja magában a dolgokat, hiszen felnőtt és talpraesett férfi. A pályára ugyan együtt mentünk ki, de megkért, hogy én vezessek.
- Baj, ha zenét hallgatok? – kérdezte feszülten.
- Dehogy, nyugodtan foglald el magad – legyintettem, majd tovább összpontosítottam az útra. Az kéne még, hogy balesetezzünk... Lew füleséből kihallatszódott a zene, és amikor a telefonja az Imagine Dragons Demons című számára váltott, levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra. Eszembe jutott, ahogy az Ausztráliába vezető úton ezt a dalt hallgattam megállás nélkül. Mennyit tud változni egy ember néhány hónap alatt... Új barátokat találtam, és régieket vesztettem el. Közelkerültem a családomhoz és eltávolodtam azoktól, akiktől elkellett. És mindezek közben őrülten beleszerettem Lewis Hamiltonba. Jobban belegondolva nem is tudom, hogy mi volt vele a bajom. Talán csak annyi, hogy nem volt az enyém.

Ilyen nosztalgikus és – ismételten – filozofikus gondolatokkal parkoltam le a VIP szekcióban. Lew legnagyobb meglepetésemre megvárt és apró mosollyal az arcán összefűzte ujjainkat.
- Figyelj, bármi is lesz, én itt vagyok neked, és nem megyek sehova – emlékeztettem a nyilvánvalóra.
- És ha tudnád, hogy mennyire imádlak ezért is – nyomott egy apró puszit az arcomra. – Csak ne aggódj miattam.

- Szeretlek – lépett oda hozzám Lewis, mikor kijött az interjúkról, majd válaszomat meg sem várva magához húzott.

The end.

All the love, Ch