When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

28.

Silverstone

Pénteken eléggé mosolygósan keltem. A látvány, hogy Lewis az erkélyről integet a fanoknak pedig csak hozzátett az amúgy is jó kedvemhez. Egyszerűen annyira aranyos az, hogy ilyen szinten imádja a hazai közönségét. A rajongók is örültek, Lewis is örült és én is örültem. Egyedül szegény Dani volt kicsit szomorkásabb. Mostanság neki nem jönnek össze igazán a dolgai.
- Meg azért szívesen lettem volna egy pici baba közelében – mondta a reggelinél. Persze, hogy elterjedt a híre annak, hogy azt hittük, hogy terhes vagyok. Viszont legnagyobb meglepetésemre senki sem kezdte el, hogy még túl fiatal vagyok egy gyerekhez. Sőt, kissé csalódottak voltak, hogy nem lesz új F1-es baba.
- Daniel, ha ez vigasztal, a másfél hónapos babát biztos nem hoztam volna ki egy futamra. Szóval maximum látogatni lehetett volna – magyaráztam, mire bólintottak.
- Meg van még időtök bőven.
- De milyen ari lenne már a kettő kutyus, meg a baba – ábrándozott tovább Daniel, miközben látszott rajta, hogy elképzeli az „ari" instagram posztokat, a cukiság özönnel.
- Barátom, ha egyszer lesz gyerek, ígérem, hogy sok babás-kutyás képünk lesz. Csak neked – veregette hátba Danit Lewis. Válaszul Daniel picit elpirult és jóllakott ovis fejjel ette tovább a palacsintáját. Beszélgettem volna még velük, de Lewis előbb be akart menni a pályára, hogy legyen ideje a rajongókra, én pedig mentem vele, szóval könnyes búcsút vettem Danieltől, Sebitől és Max-től, majd követtem Lewist a kocsiig, ahol én vezettem. Szeretek vezetni, csak ezzel mindenki más is így van a pilóták közül, szóval elég ritka az, hogy én ülök a volán mögött. Út közben beugrottunk a Starbucksba, azzal a céllal, hogy vegyünk nekem egy hatalmas kalóriabombát. A pályára érkezve elváltunk egymástól, Ő ment autogramot osztogatni, én meg a Ferraris bokszba. Merthogy még Kimi is kérte, hogy ezen a hétvégén legalább pénteken legyek velük, ami annyira aranyos volt. Amúgy, ha már Kiminél tartunk, ő nem igazán szólt bele a gyerektémába, csak ellátott minket azzal a tanáccsal, hogy vegyünk füldugót. Szegény mindig olyan karikás szemekkel jön be dolgozni. Bár azt állítja, hogy szereti ezt az apukásdit.

Az első szabadedzés eseménytelenül zajlott le, a szünetben Lewisszal videóchateltem, mert nem lett volna egyszerűbb átsétálni a szomszédba. Aztán végül Ő jött át egy nagy adag pizzával, amit igazságosan elosztottunk (Ő eszegette a salátáját, mert nem akar elhízni, én meg egyedül megettem a pizzát). Szóval, miután jóllaktunk, felmentünk a motorhomeba, most a mienkbe, mert ugye megígértem a csapatnak, hogy ma velük leszek. A kanapén fetrengtünk, miközben Így jártam anyátokkal-t néztünk. Mert mi megtehetjük. Aztán a második edzésen legnagyobb örömömre hernyócska kicsúszott, de azon kívül semmi különös nem történt.

Már a hotel felé vezető úton voltunk (ahol megint én vezettem, je), amikor Lewis egy kissé ijesztő mosollyal a fején nézett fel.
- Mi az, Édesem? – kérdeztem.
- Majd ha odaértünk, akkor meg kell csinálnunk valamit – jelentette ki.
- Nem répát a földbe – utaltam a... na, arra.
- Jó, gondoltam, hogy a múltkori után esélytelen.
- Remek a gondolkodásod.
- Annyira szeretlek – bukott ki belőle.
- Én is téged – válaszoltam.
- Nem érted. Ez most nem az a fajta szeretlek volt, amit egy három szavas válasszal el lehet intézni. Én tényleg, komolyan mondtam.
- Tudom, Lewis. Én pedig ezért mondtam, hogy én is szeretlek – mondtam, mire elpirult. Ez annyira szörnyen aranyos volt, hogy majdnem nekimentem egy fának. Hopsz. – Amúgy tiszta cuki, hogy elpirultál.
Erre persze kínos röhögést hallatva hajtotta le a fejét, mint egy kislány.
- Annyira vagyok férfias, mint az a fa, amire majdnem felkenődtünk.
- Dehogy, ez nagyon aranyos. Nekem bejön – mondtam, majd megálltam a hotel parkolójában. – Na, mutasd, amit akartál – kértem, majd kipattantam a kocsiból. Lewis összekulcsolta ujjait az enyémekkel, majd a szobánk felé kezdett húzni a liftben nyugtalanul toporgott, a folyosón pedig már egyenesen futottunk. A szobába érve leült a zongora (igen, már kitapasztaltam, hogy ha nincs a szobában hangszer, akkor hoz magával, így történt az, hogy egy hordozható szintetizátorra hasonlító hangszer foglalta el a szoba egyik sarkát) elé, és mosolyogva kezdett neki egy dalnak. Felvont szemöldökkel foglaltam helyet mellette és döntöttem rá a fejem a vállára. Lassan rájöttem, hogy az egyik kedvenc dalomat játssza, ami eléggé meglepett. Még sosem mutattam meg neki azt a zenét, mert túl nyálasnak tartottam. Persze Ő végig énekelte, elvégre angyali hanggal van megáldva, ezzel szemben én csak dúdolgattam a sorokat.
- Honnan tudtad, hogy szeretem ezt a dalt?
- A kórházban folyton ezt hallgattad fülesen, de nem zártad le a telefonod képernyőjét, úgyhogy láttam – válaszolt kérdésemre, miközben átkarolt és (ha ez lehetséges) még jobban magához húzott. – Utálni fogsz, hogy ezt mondom, de nem bírom magamban tartani. Szeretném megkérni a kezed, szeretném, ha gyerekeink lennének, akik miatt hisztérikusan ordítva hívnál fel, mert zsírkrétával összefirkálták a falat, szeretnélek feleségül venni és szeretném veled leélni az életem.
- Nem utállak. Továbbra is őrülten szeretlek – mondtam, majd egy csókot nyomtam az arcára.

Nagyon el vagyok maradva a részekkel, tudom és nagyon sajnálom, de ígérem, hogy még a belga nagydíj előttig be fogom pótolni :)

All the love, Ch