When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

40

Monza

Lewis visszatért, méghozzá teljes erőbedobással. Túlzás lenne azt mondani, hogy semmi sem változott. Egyrészt, érzem, hogy most sokkal jobban megbecsül minket, ami egy gyönyörű érzés. De, ugyanakkor, én még mindig nem tudok benne megbízni száz százalékosan. A mutató megakadt kilencvenkilencnél. Ez persze nem egy hatalmas probléma, így még simán feleségül is mennék hozzá. Csak furcsa. De a fura nem feltétlenül jelent rosszat.

Viszont kötöttünk egy megállapodást, mely szerint senkinek sem szólunk a dologról a vasárnapi versenyig. Így történt az, hogy már-már bujkáló tiniket játszva érkeztünk meg Monzába, magángéppel persze.
- Szeretsz? – kérdezte. – Mert én imádlak.
- Én is téged, te kis hülye.
- A te hülyéd – mondta, majd egy csókot nyomott az arcomra, és kiszálltunk a kocsiból, ami már egy ideje a hotel előtt parkolt, mindössze a fotósok elillanását vártuk. Gyorsan felkapkodtuk a táskáinkat (vagyis csak Ő, mert a „kímélni a hölgyeket" felkiáltást boldogan használva felcipekedett helyettem is) majd a holnapi edzésre készülve mindketten elfeküdtünk az ágyban. Ő egy darabig erősített (nem, mintha nem lenne így is maga az erő és izom), én pedig először a Manor tagokkal „tárgyaltam", majd pedig nagy lendülettel ugrottam fejest az alsós matek világába. Ugyanis az egyetemi prof biztos alapokra akar építkezni. De őszintén, ki az, aki még a szorzótáblát sem tudja, és gépészmérnöknek megy. SENKI. Na, ugye.

Másnap reggel Lewis egy hatalmas, cuppanós csókkal ébresztett, így amikor kinyitottam a szemem, annyit láttam, hogy szájából O betűt formázva hal fejjel bámul. Végül egyszerre nevettük el magunkat, majd keltünk fel. Túl egyszerű lett volna simán megölelni Őt. Így végül teljes erőmből ráugrottam szerencsétlenre, de mint ahogy azt feljebb is fejtegettem, ritka erős pasival áldott meg az ég. Így – igaz, egy hajszálon múlott – sikerült elkapnia és megtartania, sőt ég egy darabig emelgetett is.

Teljes nyugodtsággal sétáltam oda a már ajtóban toporgó Lewishoz.
- Milyen kis pink vagy ma – utalt a rózsaszín felsőmre, a világos farmeremre, halvány pink cipőmre és hologramosan csillogó dzsekimre utalva.
- És mégis hogy megyünk le? – kérdeztem a lift előtt állva.
- Te menj előre, majd ebédszünetben beosonok hozzád a Manorhoz. Ügyesen – mondta, majd – mivel a lift ajtaja kinyílt – egy lágy csókot nyomott a homlokomra. Mélyen gondolkodva álltam a liftben, majd végül a telefonomért nyúltam és az eddigi hátterem, melyen Brittany-val mosolygok lelkesen felcserélődött arra, amit még hónapokkal ezelőtt készítettem Lewisszal. Hatalmas, és őszintén boldog mosollyal léptem be az étkezőbe, és miután beragyogtam az egész helységet a jókedvemmel, intéztem magamnak egy kávét, és Danielt bevárva indultam el a kocsimhoz.

Az első szabadedzés kicsit unalmasra sikeredett, így az utolsó percekben minden erőmmel az órát néztem, hogy mikor mutatja már az ebédszünetem kezdetét. Rosszul éreztem magam, hogy még Danielnek, Sebinek, Mintuu-nak, vagy Britt-nek sem szóltam egy árva szót sem arról, hogy én meg Lewis újra együtt vagyunk. De ez a két nap már igazán kibírható, nem?

Az ebédszünetben Lewisszal felmentünk a Manoros irodámba, ahol jót beszélgetve nyammogtunk. Ki nem gondolná, hogy a téma már az volt, hogy a verseny után hova menjünk.
- Menjünk New Yorkba – kértem.
- De én nem akarok divathétre menni.
- Akkor sem, ha én is mutatok be ruhát? – kérdeztem durcásan.
- Tényleg?
- Ja, kemény egy szettem lesz Tommy Hiflingernél. Mostantól ünnepelt modell vagyok, hú – ironizáltam.
- Ez igen is nagy dolog.
- Meg amúgy is el kéne menni az USA-ba, le kell adnom néhány papírt az egyetemen.
- Ez esetben gondolom, hogy kedden indulunk.

Na, aztán ez után jött egy eseménydús második szabad. Nem csak arra vonatkozóan, hogy Lewis megnyerte az edzést, a-a. Esteban kocsija csütörtököt mondott, ami péntek délután igen csak ironikus dolognak számít. Így fél órával tovább maradtunk bütykölni. Aztán végül – Lewis nélkül – sikerült haza keverednem. Én mondtam neki, hogy fölösleges rám várnia.

„Legyél nagyon csinos fél óra múlva a 207-esben. Ajtó nyitva, pusz"
Ennyit mondott az az üzenet, ami Lewis jellegzetesen csúnya, és már-már olvashatatlan kézírásával volt lefirkantva egy papírra, mely a komódon hevert.
- Mire készülsz, édes istenem – suttogtam, majd a bőröndömhöz léptem, és elővettem a vészhelyzet esetére tartogatott sminkkészletem, és bizony Shaaanxo és a youtube csodálatos segítségével olyan elegáns sminket varázsoltam magamnak, mint állítom, még soha az életemben. A hajamat begöndörítettem és felvettem egy mélykék blúzt, fekete szoknyát, magas sarkút, és egy bézs, laza szabású kardigánt, és már készen is álltam. Milyen kár, hogy ekkor már laza nyolc perces késésben voltam. Futva nyargaltam végig a végtelennek tűnő folyosón, kis híján még a cipőm sarkát is kitörtem, de végül egészben megérkeztem. Enyhe félelemérzettel léptem be az elsőnek sötétnek tűnő szobába.
- Jeni, lehet egy őszinte kérdésem? – kérdezte egy hang, amikor beléptem a legalább ezer gyertyával kivilágított szobába. Megfordultam a tengelyem közül. Lewis zakóban, hatalmas mosollyal az arcán állt, kezét zsebre dugva.
- Persze – válaszoltam én, mit sem sejtve. Lewis mosolya még az eddiginél is szélesebb lett, ahogy lassan letérdelt elém és a zsebéből előhúzott egy apró, bordó bársonnyal befedett dobozt. A kezem a szám elé kaptam és még csak nem is realizáltam teljesen a helyzetet, de a könnyeim máris patakokat megszégyenítő módon folytak le az arcomon.
- Nem is tudom, hogy mivel kezdjem az egészet – vágott bele a mondandójába. – Először is gyönyörű vagy ma este is, csakúgy, mint mindig. Ma este még a szokásosnál is jobban csillognak a szemeid, úgy, ahogyan egy csillag sem tud. És el sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretném látni ezt a csillogást még éveken, de inkább évtizedeken át. Nem igazán tudok felhozni érveket amellett, hogy engem válassz. Nem tudom megígérni, hogy mindig minden tökéletes lesz, vagy azt, hogy örökké boldogan fogunk élni. Viszont egy dolgot igen is meg tudok ígérni neked. Én mindig itt leszek neked. Így, más dolgok híján magamat ígérem – mondta, még mindig levakarhatatlan mosollyal. Gyengéden a kezemért nyúlt a baljával és rákulcsolta az ujjait az enyémekre. – Szóval Jennifer Anne Marie Rossi, leszel te az én csillogásom, és legfőképpen hozzám jössz feleségül? – kérdezte.
- Igen, persze – mondtam, majd meg sem várva, hogy az ujjamra húzza a gyűrűt megcsókoltam, de Ő pár pillanat múlva elhúzódott tőlem. Rám pillantott azokkal az elképesztően gyönyörű fekete szemeivel, majd kinyitotta az apró dobozt, amiből kibukkant egy apró, még annál is kisseb gyémántokkal borított gyűrű. Lassan, még mindig mosolyogva felhúzta a bal gyűrűsujjamra a szépséget.
- Tetszik? – kérdezte, amint felállt.
- Sosem láttam még gyönyörűbbet – mondtam, majd ismét megcsókoltam Őt. – De miért ilyen hamar? – kérdeztem.
- Meglepetést akartam. Igazából már kedden meg akartam csinálni, de a segítőim szerint még nem az volt a legjobb pillanat.
- És kik azok a roppant titokzatos segítők? – kérdeztem. Lewis lassan összekulcsolta ujjait az enyémekkel.
- A fotós és a DJ – mutatott körbe a szobán. Még csak most eszméltem rá, hogy a BTS Butterfly (link lent, mars meghallgatni – szerk.) című száma ment halkan a háttérben. Ahogy jobban nézelődtem, észrevettem a kanapé mögül folyamatosan fényképező Danielt, és a mellőle könnyes szemmel mosolygó Sebit. Ez a kettő végig tudta. De szeretem őket, édes istenem.

Hát de most valaki mondja, hogy ők nem egymásnak lettek teremtve

BTS Butterfly alias az életem - https://www.youtube.com/watch?v=vpYOuaTV2tI

All the love, Ch