When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

51

Los Angeles/Santa Monica

A repülőről szokásomtól eltérően frissen és üdén szálltam le. Míg Lewis a bőröndökért ment, mi Jesse-vel apáék keresésére indultunk a hatalmas reptéren. Mikor végre sikerült odajutnunk a „célpontunkhoz" már Lew is röhögve várt ránk. Apa, anyja, majd végül Jeremy is szorosan az ölelésébe húzott, végül a hatalmas örömködés után elindultunk a kocsihoz. Milyen jó dolog ez a hét személyes kocsi... Hazaérkezve a bejárati ajtó előtt ledobtam a táskám, majd kitárt karokkal fordultam körbe. Imádok itthon lenni.
- Jenifer, mars aludni, ha jól számolom, több, mint harminchat órája vagy fent – szidott le mosolyogva anya.
- Máris – mondtam, majd miután megöleltem, felmentem a szobámba. Lew már a lepedő alatt hevert és édesen aludt. Ruhái az ágy mellé voltak dobálva egy kupacba. Gyorsan levettem a farmerem, majd csendesen bebújtam mellé a pihe-puha ágyba. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét magához húzott, majd apró puszit nyomott a homlokomra. Imádom.

- Édesem, ébresztő – keltegetett apa, mire egy kissé morgáshoz hasonlító hangot hallattam. – Csillagom, reggeli van – mondta ki a bűvös szavakat.
- Kaja? – nyitottam ki a szemeim azonnal.
- Igen, kaja – bólogatott apró mosollyal az arcán. A pizsamámra felvettem a köntösöm, majd így robogtam le a lépcsőn, egyenesen az étkezőbe. Legnagyobb meglepetésemre mindenki boldogan reggelizett, sőt, anya és Lew kifejezetten békés társalgást folytattak.
- Jó reggelt, tubicák – köszöntem levakarhatatlan mosollyal az arcomon. A másodperc töredéke alatt pakoltam tele a tányéromat különféle finomságokkal. Anya, tipikus olasz anyuka lévén büszkén pillantott rám, ahogy meglehetősen ijesztő sebességgel lapátoltam magamba az ételt.
- Jesse, egyél már valamit – bökte oldalba a húgomat Jeremy, mire az említett szemét forgatva kezdett bele egy palacsinta ízesítésébe. Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogyan a húgom –az egyébként isteni – étellel birkózik. Valami nem jó itt...
- Szépim, ha gondolod, elmehetnénk Santa Monica-ba – ragadott ki Lewis a gondolataim közül. Érdeklődve fordultam felé, miközben továbbra is toltam magamba a kaját.
- Oké, de ne pancsizzunk, elég volt már a sok tengerben úszásból.
- Amíg ez a legnagyobb problémád, addig boldog vagyok – mosolygott apa, aki hozzám hasonló módon töménytelen mennyiségű ételt vitt be a szervezetébe.
- Egyébként összeköltözünk Lewisszal – jegyeztem meg mellékesen. Anya kezében néhány pillanatra megállt a villa, amiből semmi jóra sem következtettem.
- Mikor? – kérdezte derűsen Jer.
- Az ausztrál nagydíj után terveztük – válaszolt Lew, kissé aggódva. Ekkor anya megkönnyebbülten kifújta az addig bent tartott levegőjét.
- Már azt hittem, hogy most és azonnal kell nektek egy ház – nevetett fel a saját túlgondolkodásán.

Röpke háromnegyed óra elteltével már egy fehér topban, fekete farmerben, zipzáras pulcsiban és futócipőben ültem az anyósülésen Lew mellett. A telefonomból hangosan szólt a Who that be, amit gondtalanul rappeltem, ezzel nem kis nevetést kicsikarva Lewisból.
- Megérkeztünk – állította le a motort Lew a homokos tengerpart előtti parkolóban, ahol rajtunk kívül csak egy-két autó állt.

Mikor meguntuk a parton való sétálgatást és tele ettük magunkat a gyorséttermekből, sok veszekedés után csak felültünk az óriáskerékre.
- Szörnyen rosszul rappelsz – jegyezte meg Lew, mire egy igen csak csúnya pillantással ajándékoztam meg.
- Mintha neked olyan jól menne – forgattam meg a szeme, enyhén hisztis állapotomban.
- Annyit hallgattad azt a dalt, hogy esküszöm, már kívülről tudom a szövegét – sóhajtott, majd belefogott az Agust D-be, és végig a szemembe nézve, kicsit lelassítva, apró hibákkal megcsinálta, egy részét. Nem hiszem el, hogy ez is megy neki.
- Köszönöm – pillantottam rá.
- Mit?
- Téged – válaszoltam mosolyogva.

All the love, Ch