When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

37

Spa

Egyszerre ébredtem hihetetlenül lelkesen, frusztráltan és teljesen kétségbeesetten. Egyrészről ez az első hivatalos munkanapom a Manornál, és bár mindenkit ismerek a csapatnál, mégis más élesben dolgozni, mint megbeszélésekre járkálni folyamatosan. Aztán frusztrált voltam, mert hosszú ideje volt az, hogy bár versenyhétvége volt, egyedül ébredtem. Most nem volt ott Lewis, akinek sok sikert kívánhattam volna, vagy akivel apróságokon veszekedtünk. Most csak a hotel csendje volt, amit igyekeztem elnyomni hangos zenével. A kétségbeesettségem pedig arra vonatkozott, hogy még mindig nem beszéltem senkivel, aki családon és Manoron kívüli. Nyilván eljutott mindenkihez, hogy innentől nem csak púp leszek a mérnökök hátán, hanem én leszek a mérnök. Oké, csak gyakornok, de azért ettől függetlenül ritka fontosnak éreztem magam. Arról nem is beszélve, hogy az egyetem kezdetéig mindössze hat nap volt. Persze bennem volt, hogy elég nehéz lesz egyszerre tanulni és dolgozni, de ha egyszerre kettő nyelvvizsgára fel tudtam készülni, akkor nem ez lesz a halálom... elméletileg.

Ösztönösen arra gondoltam, hogy akkor most végre egy csapat munkaruhájában mehetek, de aztán bevillant, hogy az még nem fog olyan könnyen menni. Ugyanis az egész csapatban én vagyok az egyetlen női dolgozó, és mivel minden férfi ruha ormótlan nagy rám, még a szingapúri versenyig várnom kell egy egyenruhámra. Brühühühü. Végül persze – új szokásomnak megfelelően – egy fekete pólót és egy kék farmert vettem fel. Ezt még „felturbóztam" egy csíkos hátzsákkal és egy hologramos cipővel, aztán smink címén felraktam egy lila rúzst. Ami pedig a hajamat illeti... hát azt igazából csak hagytam úgy, ahogy volt. Legnagyobb meglepetésemre nem néztem ki úgy, mint egy kutyus, akit a gazdája kirakott az útra és átment rajta egy autó. Sőt. Már-már boldognak tűntem. Ekkor aztán meghallottam a telefonom csiripelését.

Marcus: Remélem, jó lesz az első napod :D Ügyi legyél, kislány x0

Jót mosolyogtam az üzenetén, majd egy büszkén mosolygó emojival válaszoltam, már a liftben állva. Az étkezdébe csak beszaladtam egy kávéért, majd már rohantam is tovább. És nem, ennek egyáltalán nem az volt az oka, hogy Lewis már lent volt, és csak azért nem vett észre, mert háttal ült nekem. Kicsit sem. Persze már maga a létezése jóval lentebb vett az aránylag jó kedvemből, de a legutóbbi találkozásunknál már úgysem tud nagyobbat alkotni. A kocsimba is alig pattantam be, már egyből kopogtak is az ablakon. Mivel majdnem késésben voltam, elég türelmetlenül néztem fel a telefonomból, amin éppen a War of Hormone-t (link a rész végén, mars meghallgatni, az a dal egy zsenialitás, és amúgy is -szerk.) kerestem. Legnagyobb meglepetésemre Daniel hatalmas mosolyával találtam szembe magam.
- Helló – köszönt, mikor lehúztam az ablakot.
- Elvigyelek? – kérdeztem, mire bólintott, majd rekordsebesség alatt foglalt helyet az anyósülésen.
- És... hogy vagy? – kérdezte, mikor kikanyarodtunk a parkolóból.
- Meglepően jól. Igazából Marcus egyből a verseny után elszállított Velencébe és ott találkoztam a régi legjobb barátnőmmel, és aztán megkaptam a Manornál az állást, plusz a nyelvvizsgák is lefoglaltak – meséltem neki.
- Már találkoztál vele azóta?
- Reggel láttam, de Ő engem nem.
- Figyelj. Azt ugye tudod, hogy erről egyedül Ő, meg a mérnöke tudott...
- Persze. Ugye nem hibáztattad magad? – vontam kérdőre.
- Hát igazából kicsit de. Bár azért Sebastiant nem múltam felül.
- És ti ugye tudjátok, hogy ettől függetlenül ugyanúgy lehet barátkozni Lewisszal, csak engem hagyjon békén?
- Te most ugye csak szórakozol? – kérdezte kínos röhögést hallatva. – Ezek után örülhet, hogy Sebi ott volt a verseny után. Ha nem fog vissza, én megvertem volna – mesélt. – És amúgy is. Csak vele sosem voltam olyan nagyon nagy haver. Amióta összejöttetek elhaverkodtunk, de hidd el, egyikünk sem sír, ha a másik nincs ott mellette – magyarázta, majd látva, hogy megérkeztünk, kiszállni készülődött a kocsiból. – Ó, Jeni – szólt utánam, mikor már majdnem bementem a bokszba. – Van egy meplepim az irodádban a motor home-ban – mosolyodott el, majd békésen tovább ment. Én pedig a „meglepi" szó hallatán teljesen bezsongtam. Ugyanis tudni illik rólam, hogy imádom a meglepetéseket. Átrohantam a Manor bokszán, mindenkinek köszöntem, majd egyenesen a Daniel által megadott helyre mentem, ahol a kanapén egy szürke, Australian feliratú pulcsi várt, a rám tökéletes méretben. Csak fogtam a kezemben a puha anyagú darabot, és hagytam, hogy elöntsenek az emlékek.

Úgy négy éve történt, hogy a szezonnyitó hétvégén feltűnt a Ferrari boksza előtt egy magas, furcsa orrú, és Vegemite-ot evő srác, a Torro Rosso verseny overáljában. Nekem pedig – akkori divatszakértőként és kezdő modellként – egyből az volt a legfontosabb, hogy megkérdezzem, honnan van a pulcsija, ami egy sima szürke alapon fehér betűs Australian feliratot kapott.
- A csapattól kaptam. Nálunk ez ilyen szokás féle, az első hivatalos versenyhétvégén – magyarázta hihetetlen nagy mosollyal. – Megpróbálok neked is szerezni egyet, bár nem hinném, hogy ilyen kis Hobbit méretben van – cukkolt a magasságom miatt.
- Hé, nem én vagyok pici, hanem te vagy az óriás.
- Ne durcizz be.
- De.
- És ha szerzek neked kávét?

És igen, így kezdődött a mi barátságunk. Ez után ahányszor felvette azt a pulcsit, én folyton meghívattam magam egy kávéra, szegény pedig megesküdött, hogy tényleg rajta van az ügyön, de komolyan nincs sehol sem a méretemben, még csak hasonló sem.

Jó volt kicsit nosztalgiáznom, és visszagondolni arra, hogy – bár persze ezt a tini énem nem tudta – ha nincs ez a srác, annyi minden kimaradt volna az életemből. Mert őszintén: kinek van egy olyan barátja, aki kibéreli két órára az egész Sydney operaházat, csak azért, hogy minden kedves ismerősöd összetrombitálja egy össznépi párnacsatára? Persze ez már egy teljesen másik történet.

Picit be is könnyeztem, amikor felvettem a pulcsit. Még az anyaga is tökéletesen passzolt. Enyhén megilletődötten hívtam fel Danielt face time-on, aki jót mosolygott a reakciómon, de mivel mindkettőnknek volt dolga, hamar le kellett tennünk. Bár a reggeli megbeszélésen majd megsültem a meleg pulcsiban, le sem lehetett volna robbantani rólam azt.

Az első szabadedzés egész jól sikerült. És itt derült ki, hogy nem csak hitvány remény volt az, hogy a csapatnak igen is fontos része vagyok. Ténylegesen volt dolgom, persze semmi eget rengető, és mindig állt valaki a hátam mögött, nehogy valamit nagyon elszúrjak, de ez nekem azokban a pillanatokban kicsit sem számított. Aztán az edzés végeztével meglátogattam a Ferrarisokat.
- Rozi – szólított Sebi csodálkozva. Igen, én sem számítottam rá, hogy akkora lesz az idézőjeles honvágy, hogy csak egy edzést bírjak ki. Sebi szorosan megölelt én pedig teljes szívből viszonoztam.
- Sajnálom – motyogtam.
- Én sajnálom – válaszolt.
Persze együtt ebédeltünk és átbeszéltünk mindent. Kiderült, hogy Daniel tényleg meg akarta verni Lewist, és Sebi tényleg magát hibáztatja a dolgokért.

Aztán volt egy második szabadedzés. Meg előtte egy, a boksz falon kopogó Lewis. Akinek pechje volt, egyrészt, mert olyan gyorsasággal küldték a Mercedes garázsba (és Esteban szerint más helyekre is), hogy az rekord lehetne, valamint én pont ebédeltem, és pont nem voltam a környéken. Persze a csapattagoknak kijárt egy kis hála, szóval megbeszéltük, hogy ha szerzünk pontot, akkor vasárnap este bulizni fogunk.

Semmi lényeges nem történt a második edzésen, olyannyira, hogy miután bütyköltünk még kicsit az autókon, kaptam egy kis házi feladatot, hátha van valami nyerő gumistratégiám, aztán már indulhattam is a hotelbe. De milyen lenne az élet, ha nem futottam volna össze Lewisszal.

Vele, aki mosolyogva várt a kocsimnál, mint mi sem történt volna.
- Szia, szépim – üdvözölt... volna. Ha én nem lettem volna felkészülve és nem húztam volna elő a gázsprayt a táskámból.
- Helló, Hamilton – köszöntem, majd alaposan terrorban tartva Őt szálltam be a kocsiba.
- Csak had magyarázzam meg – kérlelt. És mintha valami megcsillant volna a szemében. Valami, amire egy külső szemlélő azt mondta volna, hogy könny.
- Lewis, nem kell megmagyarázni – mondtam keserűen, majd elhajtottam.

War of Hormone - Bts <3 -  https://www.youtube.com/watch?v=tdsI2UaXjws (igen, ez a táncos verzió, lusta voltam előkeresni a rendeset, ne utáljatok)

All the love, Ch