When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

26.

Másnap reggel, mikor felébredtem, Lewis még mindig az ágyam mellett ült. Persze csak akkor, ha a félig feküdve, nyitott szájjal való alvás egy széken ülésnek nevezhető. Aj, nem akarok műtétet. Persze, ki szereti, ha idegen emberek a hasában kotorásznak szikékkel és tűkkel? Nyilván semelyik normális ember. Pont, mikor elkezdtem nagyon pánikolni, felébredt Lewis.
- Jó reggelt, Szépim.
- Megköszönném, ha hanyagolnád a becézgetésemet.
- Na, te is tudod, hogy nagyon sajnálom – mondta, majd közelebb húzta a székét az ágyhoz. – És mivel most nem tudsz elmenekülni, mg fogom magyarázni. Szóval, először is: én is ittam, nem is keveset, csak engem nem ütött ki úgy, mint téged. Aztán meg, te csak koktélokat ittál, és azt hittem, hogy kicsit felszívódtak, mire oda jutottunk. És konkrétan az életedre esküdtél, hogy nem fogod megbánni.
- Lewis, ez ettől még nincs rendben. Mit kezdtem volna tizennyolc évesen egy babával? Még ha velem is maradtál volna, nekem onnantól annyiból állt volna az életem, hogy a gyerekre vigyázok – magyaráztam.
- Én tényleg nagyon sajnálom, és ha tudnám, visszacsinálnám azt az éjszakát.
- Én is sajnálom – mondtam.
- Nem most, de szeretném, ha adnál még egy esélyt.
- Lew, nekem... nem is tudom. Idő kell.
- De szeretsz még? – kérdezte.
- Persze. Csak nem tudom, hogy bízok-e még benned eléggé – mondtam, mire szomorúan bólintott.
- Most mennem kell, de időmérő után jövök. Nem hagylak egyedül, ígérem.
- Éppen azt tervezed tenni – jelentettem ki kínosan nevetve.
- A-a. Egy dolog távol lenni, és egy másik nem itt lenni. Én csak távol leszek – mondta, majd még küldött felém egy bíztató mosolyt, és kilépett a szobából. Utána egyből jött is a doki, akivel megbeszéltem az altatást és hasonlókat, majd miután minden előzetes dolog megtörtént, betoltak a műtőbe, ahol el is aludtam.

Egy fura érzéssel keltem fel. Olyan volt, mintha meghaltam volna. Aztán lassan, percek múltán esett csak le minden. Már értem, hogy miért mondta mindenki azt, hogy ne kérjek altatást. Percek múlva tompa fájdalom nyilallt bele az alhasamba. Inkább meg sem néztem a varratokat és a többit. Így is pont eléggé volt hányingerem. Az órából ítélve jó erős lehetett az altatás. Már délután négy óra felé járt az idő.
- Helló – hallottam meg Lewis hangját, majd Sebi, Dani és Kimi is köszöntött.
- Sziasztok – válaszoltam félig kómásan.
- Jól vagy?
- Hát, úgy sehogy sem vagyok. Fáj a helye, de alig érzem.
- És jól leszel? – kérdezte Kimi. Ritka, de mintha egy-két cseppnyi aggodalmat láttam volna a szemében. Csak lassan bólintottam.
- De azt tudjátok, hogy így is megyek Silverstone-ba.
- Rozi, nem repülhetsz – emlékeztetett Sebi.
- Igen, de a La Machtól és a kocsikázástól senki sem tiltott el.
- Biztos, hogy egyedül nem mehetsz egy tizennégy órás útra – jelentette ki Lewis.
- Akkor valaki kénytelen lesz elkísérni – szögeztem le.
- Majd én – adta be a derekát egyszerre Sebi és Lew.
- Én Seb-re szavazok – tettem fel a kezem iskolás stílusban.
- Együtt viszünk – mondta Sebi, mire megforgattam a szemeim.
- És kinek hogy ment az időmérő? – tereltem a témát.
- Nyertem. – mondta büszke mosollyal Lewis.
- Szarul. – közölte Kimi. – Sebastiannak is, de a világért sem akarná elrontani a kedved. – magyarázta.
- Aj, Kimi, kicsit több lelkesedést.
- Örüljek annak, hogy egy barátom kórházban fekszik? – kérdezte felvont szemöldökkel. Lemondóan bólintottam, majd a viták elkerülése véget inkább beizzítottam a tévét. Lassan kezdett kényelmetlenné válni a helyzet, hogy három pasi társaságában fetrengek úgy, hogy mindössze egy lepedő takarja el a testemet, de ahányszor megkíséreltem felkelni, vagy a fájdalom, vagy pedig a fiúk tartottak vissza. Sebi és Kimi este felé elmentek, Lewis pedig... hát Ő nem.
- Lewis, megtennéd, hogy hazamész a hotelbe és kialszod magad?
- Nem. Mondtam, hogy nem hagylak egyedül. Meg amúgy is, nem viccből hoztam neked el a Scream Queens első évadát – jelentette ki.
- Hogy mit csináltál?
- Megvettem neked. Nem nagy ügy.
- Tudod, még mindig haragszom, de talán már kevésbé utállak – mondtam, mire boldog mosoly kúszott az arcára. Betette a DVD-t, majd ismerve engem leült a székére, és egyszerűen befogta. Mit ne mondjak, nem egyszer jött be a nővér, amikor ijedtemben sikítottam, aztán megértették, hogy csak sorozatot nézek, és megbíztak Lewist, hogy Ő is sikítson, ha tényleg van valami baj. Persze erre nem került sor. Egyrészt azért, mert Lew nem olyan betoji, mint én, másrészt azért, mert Ő olvasott. Ritkán látok a kezében könyvet. Aztán persze a tízedik résznél, amikor még a sorozatban szereplő pasik is sikítottak, Ő is felnézett a könyvéből, de mikor kiderült, hogy csak Gigi volt az, tovább olvasott. Hamar végignéztük a mindössze tizenhárom részes évadot. Így beszélgetnünk kellett.
- És mit olvasol? – kérdeztem.
- Ayrton Senna életrajza. Tudod, példakép, meg verseny előtti ösztönzés – magyarázta, mire én bólintottam. – Te most mit olvasol?
- Harry Potter. Csak most éppen spanyolul. Angolul és olaszul már elolvastam.
- Várj, te spanyolul is tudsz?
- Persze. Szerinted hogy beszélgetek órákat Nandoval?
- Jogos. Alonso egy külön világ.
- Szerintem jófej.
- De szörnyű együtt dolgozni vele – mondta. Bólintottam, ezzel jelezve, hogy még mielőtt elkezdünk vitatkozni, inkább zárjuk le a témát. Még kicsit beszélgettünk, de lassan megéreztem, hogy álmosodok.
- Lewis?
- Igen egyetlenem?
- Énekelsz nekem valamit? – kérdeztem. Persze a büszkeségem azt mondja, hogy csak a gyógyszerek beszéltek belőlem. És részben igazat is adok ennek az állításnak. Tiszta fejjel sosem kértem volna ilyet.
- All along it was a fever. A cold sweat hot headed believer. I threw my hands in the air I said show me something... - énekelte Rihanna Stay-jét. Lassan realizáltam csak, hogy mikor hallottam legutóbb ezeket a sorokat tőle. Persze az emlékeknek köszönhetően levakarhatatlan mosoly kúszott az arcomra. Mennyi mindent éltünk át röpke három hónap alatt. Szinte mindig volt valami, amin veszekedtünk. És mindig azt hittem, hogy ott lesz a vége. Pedig most, itt vagyunk, és ha nagyon őszinte szeretnék lenni, közel állok ahhoz, hogy újabb esélyt adjak neki. Lassacskán, miközben gondolkoztam és Lewis angyali hangját hallgattam elaludtam. Remek volt így átlépni az álmok földjére.

Másnap kicsit sem volt reggel, mikor felébredtem. Sokkal inkább járt az idő negyed három tájban. Tanulság: ne hajnali négykor feküdj le. Lassan tudatosult bennem, hogy már elindult a verseny. Amikor bekapcsoltam a tévét, éreztem azt a kellemes megnyugvást, ami azt jelentette, hogy Lewis vezet. Bezzeg, amikor már a kerékcsere után Lew a hernyó (értsd: Rosberg) mögé ért csak vissza, kissé sem voltam oly nyugodt. Konkrétan néhány emberke ijedten pillantgatott be a szobám ajtaján, majd mikor meglátták, hogy éppen Rosberget küldöm el jóval melegebb éghajlatra valamit morogtak németül, majd mentek tovább a dolgukra. Kezdtem beletörődni, hogy Szívem Szerelme most csak a második lesz, ám akkor az utolsó körben Lewis jó helyzetbe került, hernyó kilökte őt az ívről, majd összementek. Persze a féregmozgással közlekedő társunk járta meg a jobban, mert akarásnak nyögés lett a vége. Nem, hogy nem lett első, csak negyediknek döcögött be. Az anyja fajzatját nekije.

Hamarosan Lewis mosolygós fejével már mellettem feküdt az ágyban. Igen, mondhatjuk, hogy meg van neki bocsájtva. Csak erről még neki nem kell tudnia, mert így mindig hoz nekem finom, nem automatás kávét, meg egy alkoholmentes mojitót.

Tegnap volt a szülinapom, köszöntsetek babócáim :D ;)

All the love, Ch