When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

50

Szuzuka

Szombat reggel valami kisebb csoda folytán magamtól ébredtem fel, az ébresztő előtt. Egy pillanatra átfutott az agyamon a kérdés, hogy akkor most mégis mit kezdjek magammal, ám a válasz hamar érkezett. 

- Jó reggelt – bújtam oda Lewishoz, figyelve arra, hogy hajam vége megcsiklandozza a nyakát.
- Miért kell ilyen korán felkelned, Szépim? – nyavalygott, majd másik oldalára fordult, és kezemet magához ölelve próbált tovább aludni.
- Ugye most csak szórakozol velem... - mormogtam az orrom alatt, mire Lew halkan elnevette magát.
- Miért akarsz felkelni hamarabb, mint az ébresztő?
- Már úgyis csak hét percet tudnál fetrengeni – szembesítettem könyörtelenül az igazsággal. Arccal kissé megrándult, szinte látszódott az arcán, hogy éppen most küldi el a búsba azokat az embereket, akik a napirendjét koordinálják. Nagyot sóhajtva ült fel, mire csak belefeküdtem az ölébe.
- Szeress – tártam szét a kezeim mosolyogva.
- Én szeretlek – mondta Lewis nem kicsit összezavarodva.
- De ölelgess és bújjunk egymáshoz, és simogasd a hajam és masszírozz meg – kérleltem.

Egy röpke óra múltával már fekete hasmutogatós pólóban, fekete-fehér mintás szoknyában, magas sarkúban és fehér baseball sapkában vártam a húgomra.
- Azta, nagyon szép vagy – dicsértem meg, amint kilépett a szobájából a hotel folyosójára. Újra végigpillantottam rajta: fehér, kicsit testhez simuló pólója egyszerre volt elegáns és mutatta meg kicsit az alakját, valamint nem utolsó sorban kihangsúlyozta a napsütötte bőrét. Felsőjét világoskék farmerbe tűrte be, felvett egy magasított sarkú balerina cipőt, és a haját begöndörítette.
- Igyekeztem – mosolyodott el. Aha, tehát a hollandot akarja lenyűgözni, értem én, honnan jön ez a hirtelen kiöltözés.
- Helló – köszönt a folyosóról felénk tartó Max mosolyogva. Ahogy végignézett a húgomon (mert ugye én jó nővér létemre minden egyes pillantását figyeltem) szeme megcsillant. Jesse már Max látványától kissé kipirult, mire a fiú arca is sokkal pirosabb lett.
- Szépim, meg fogsz fagyni – lépett ki Lew is a szobánkból.
- Kocsival megyünk – vágtam rá.
- De tudod, hogy mennyit ér az idézőjeles garázsfűtés – ölelt magához váratlanul. Aztán, mikor elengedtük egymást, a vállamra terítette a bőrdzsekijét.
- Az sokkal jobb, ha te fázol meg, igazad van...
- Ne legyél szarkasztikus – suttogta. Tudom, hogy utálja, amikor ezt csinálom. És Ő is tudja, hogy én tudom. – És én úgyis át fogok öltözni – indokolta meg tettét.
- Jen, tudod, hogy mennyire jó nővér vagy... - kezdte mondandóját Jesse, mire rápillantottam.
- Mit szeretnél?
- Mehetek Max-el a pályára? – rebegtette meg pilláit. Megforgattam szemeim, de végül egy bólintással jeleztem, hogy nekem édes mindegy, kivel megy. Hálásan megölelt, majd el is indult a lift felé.
- Reggelizz – kiáltott utána Lewis.
- Ha bármi baja lesz – suttogtam Max-nek. – Én élve megnyúzlak, azt garantálom.
- Vigyázok rá, hiszen Ő a szemem fénye.

A harmadik edzés nem hozott túl nagy meglepetést: a drágalátos hernyó nyert, Lewis pedig a „Majd az időmérőn meglátjuk" felkiáltással tért vissza a bokszba.

De még mennyire, hogy megláttuk az időmérőn. Csak éppen nem azt, amit szerettünk volna. Rosberg szinte játszi könnyedséggel szerezte meg magának a pole pozíciót, ami persze idegesítette Lew-ot. Bár az interjúk előtt eléggé frusztrált volt, mire a kocsiban ültünk, már lement róla az ideg nagy része.
- Második helyről is lehet futamot nyerni – vigasztalta magát. Szinte hallottam, ahogyan Jesse a hátam mögött azzal nyugtatja magát, hogy bizony a negyedik helyről is lehet győzni.

Másnap reggel lényegesen emberibb időpontban kellett kiérkeznünk a pályára. Mit ne mondjak... egy igen csak eseménydús rajt után Lewis visszacsúszott a nyolcadik helyre. Persze végigfutott rajtam az a „nehogy nagyon elszomorodjon" érzés, de aztán néhány előzéssel felküzdötte magát, egyenesen a harmadik helyre, ahol végül célba ért.

All the love, Ch