hotel room » l.s /befejezett/

Eighteen

Lou kezei a derekamra fonódtak, míg az én karjaim a nyakához vándoroltak. Ezután szinte egyszerre húztuk magunkat közelebb egymáshoz. Testünk minden porcikája összeért, amitől az összes sejtem lángolt, és konkrétan kiáltoztak Louis érintéséért.
Hihetetlenül vágytam rá, de még magam előtt is titkolni akartam, hogy bejön nekem.
Várjunk... bejön? Minden bizonnyal igen.

Lou belemorgott a számba, majd a pólóm szegélyét elkezdte feljebb húzni, amitől hevesebben kapkodtam a levegőt. Fürge ujjaival a hasamat kezdte simogatni, mire akaratomon kívül is kicsúszott a számon egy nyögés. Éreztem, ahogyan Louis belevigyorog a csókba, és finoman alsó ajkamra harap. Ez az érintés térített észhez.

Olyan erővel húzódtam el tőle, hogy ajkaink hatalmas cuppanással váltak szét. Ő csak értetlenül nézett rám, mire gyorsan elvettem karjaimat nyaka körül, de ő nem engedte el a derekam.
- Lou - hangom kissé rekedtebb volt a szokásosnál. - Ezekre a dolgokra értettem - szemeimet szorosan lehunytam, majd kihúzódtam ölelő kezei közül.
- Harry - kapott utánam, de én még egy lépést hátráltam.
- Ne, kérlek... nem lehetne hogy megbeszéljük ezt az egészet?
- Mit beszéljünk meg ezen? - húzta fel a szemöldökét. - Nem fogom tagadni, hogy vágyom rád. Hiszen látod. Már meg is tapasztaltad - halkult el a hangja, de én már máson kattogtam.

Vágyik rám. Szóval semmi más? Még jó hogy én nem mondtam semmit neki az érzéseimről. Nem volt sok időm ezen gondolkozni, mivel Lou az arcomhoz nyúlt, és meg akart simogatni, viszont ezt megszakította az asztalon lévő telefonom csörgése.

- A francba - sziszegtem a fogaim között, igazából fogalmam sincs miért.

Gyorsan a telefonhoz siettem, amit körbevett a sok ruha. Ahogy megnéztem ki az, torkomon akadt a szó.
Pont most!?

- Sziaaa Anya - szóltam bele, miután felvettem.
- Kicsim - hallottam meg vidám hangját. - Boldog születésnapot édesem! - kiáltott bele a telefonba, és csak reménykedtem, hogy Lou nem hallotta meg.
- Köszönöm - mosolyodtam el halványan.
- Minden rendben? Milyen ott az élet? Hogy tetszik? Küldtem egy csomagot, valószínűleg estére megérkezik. Milyen a munka? Már elkezdted? - hasonló kérdésekkel és mondatokkal halmozott el, amikre sorban válaszoltam is.

Két perc múlva lassan megfordultam, és Louisra néztem, aki a falnak támaszkodott, és látszólag nagyon koncentrált valamire.
- Anya? - szóltam bele a telefonba, mivel az én édes anyukám még mindig folyamatosan beszélt.
- Igen? - kérdezte kíváncsian.
- Az úgy oké, ha este visszahívlak? Most ért véget a munka és kicsit elfáradtam - utáltam neki hazudni, de most egyszerűen muszáj volt valami apró füllentést kitalálnom.
- Persze kicsim, semmi gond. Majd máskor beszélünk, puszillak - elköszöntem tőle én is, majd leraktam a telefont.
- Lou? - léptem hozzá közelebb, mire felkapta a fejét a földről, és gyönyörű szemeivel rám összpontosított. - Mindent hallottál, ugye?
- Öhm... Boldog szülinapot? - tárta ki a karjait, mire ösztönösen léptem felé - az előbbi sérelmemet elfeledve -, hogy kezei közé zárhasson. - Miért nem mondtad el hogy ma van? - suttogott bele a fülembe, mire megborzongtam.
- Nem tartottam fontosnak.
- Harry - sóhajtott egy nagyot, miközben kiengedett öleléséből. - A szülinapod mindig is fontos volt nekem. És az is marad - nézett a szemeimbe, mire elpirultam.
- De régebben egy csomó ajándékot adtál, meg minden. Nem akartam, hogy rabold ezzel a saját idődet most is - arcomat a padló felé fordítottam, és az ujjaimon lévő gyűrűkkel szórakoztam, mire Lou az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.
- Az ajándékod nem időrablás. És basszus. Hány éves is lettél? - tettetett gondolkodást.
- 19 - húztam ki magam büszkén.
- Három évvel fiatalabb vagy nálam? - döbbent le.
- Úgy tűnik - vontam meg a vállam vigyorogva, majd kérdőn ránéztem. - Öhmm... Lou? Kimennél? - húztam be a nyakam.
- Jaa, igen. Persze - kuncogott, majd egyedül hagyott az öltözőben.

És még mindig nem beszéltünk meg semmit, csupán újra megcsókolt. Már a gondolatára is beleremeg minden porcikám. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok Louis iránt érezni. Még csak egy hónapja vagyok a hotelben, mégis majdnem minden nap láttuk egymást, többször is. Rengeteget beszélgettünk és hülyéskedtünk, amiktől mindig jobban éreztem magam. Igen, határozottan bejön Lou.

***

Már a hotel felé sétáltunk vissza Louval, amikor kérdőn fordultam felé.
- Neked nem kéne dolgoznod? - vontam fel a szemöldököm.
- De, csak elkéredzkedtem pár órára Lucastól - vigyorgott rám. - Amúgy - köszörülte meg a torkát. - Döntöttél végül?
- Mivel kapcsolatban?
- Hogy... hol fogsz lakni. Úgy értem, nem maradhatsz itt annyira sok ideig, ezt te is tudod. Egy belvárosi lakás pedig elég sokba kerül, rámenne az egész fizetésed egy havi albérletre.
- Lou - nevettem fel. - Azért annyira nem kicsi a fizetésem, ahogy te gondolod.
- Oké, na - duzzogott. - Akkor egyedül fogsz lakni? - érdeklődött.
- Hát, te is egyedül laksz nem? - kérdeztem, mire felcsillant a szeme. - Na, úgy fogok én is  - villantottam ki a fogaimat, mire csak puffogott egyet.
- Költözz hozzám - jelentette ki. Nem kérdezte, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen tényként közölte.
- Lou, nem szeretnék a nyakadon lenni. Egyedül is megleszek.
- De társaságban mégis jobb. Reggelente elhoználak a hotelhez, innen pedig elsétálnál a munkahelyedre. Na? - arca szinte ragyogott, ahogyan elmesélte gondolatait.
- És úgy élnénk konkrétan, mint egy pár? Na nem - nevettem fel erőltetetten, de közben megfájdult a mellkasom, ahogy elképzeltem ezt. Mi ketten, mint egy pár. Oké, leállhatok az álmodozással.
- Nem. Úgy élnénk, mint két lakótárs - húzta fel az orrát sértetten, amit nem tudtam hova tenni. - Tudod, mások is laknak így - tette hozzá gyorsan, mire csak megcsóváltam a fejem.
- Lou, ez túl nagy kedvesség a részedről, nem egyezhetek bele ilyesmibe...
- Legalább mondd, hogy elgondolkodsz rajta.
- Ígérem - néztem rá mosolyogva, mire a kisujját nyújtotta felém.
- Eskü? - vizslatott kiskutya szemekkel.
- Mint az ötévesek - nevettem fel, de azért összefűztem az ujjainkat, majd halkan hozzátettem:

- Eskü.