hotel room » l.s /befejezett/

Twelve

Nem tudom mi történt tegnap, de majdnem egész éjszaka nem aludtam. Valamikor hajnali négy körül sikerült végre elaludnom.
Ami miatt úgy keltem fel, mint egy zombi. A szemeim alatt sötét karikák húzódtak, a szemem pedig tiszta piros volt. Úgy döntöttem, hogy így nem megyek utcára, ezért gyorsan lealapoztam a karikákat, és a szemembe szemcseppet raktam. Magamra ráncigáltam egy fekete pólót, és egy ugyanolyan színű csőgatyát, nem is törődve azzal, hogy nem ez a dolgozóscuccom, végül az előszobában a Vansemet és a kabátomat magamra kapva indultam ki a kocsimhoz.

Mivel reggel nehezen keltem, így sikerült később beérnem. Amikor bent voltam, már ott álltak hárman a pultnál, és türelmesen vártak. Még jó, hogy nem parádéztak.
Gyorsan elintéztem a szobájukat, és a gondjukat - már ha akadt -, és elsiettem Harry reggelijéért.
Baconbe tekert csirkemellszeletek, tojással. Hm, lehet, hogy leülök vele enni én is.

A szobájába kopogás nélkül nyitottam be, mivel mostanába így szoktam bemenni.
Harry az ágyán ült, egy fehér köntösben, a telefonja pedig a füléhez volt szorítva.
Amint meglátott, ledobta az ágyra a készüléket.
- Louis, az ég szerelmére! Hol a faszomban voltál? - kérdezte dühösen, miközben felállt, kivette a tálcát a kezemből, és konkrétan lecsapta az asztalra.
- Lent a pultban, de miért dühöngesz? - kérdeztem a számat elhúzva.
- Fél tíz van - tette karba a kezeit, és láttam, ahogy egy ér lüktet a halántékán.
- Basszus, ha ennyire akartad ezt a kaját, miért nem jöttél le érte? - már engem is felcseszett. Itt izél a reggeli miatt!?
- Najó, bazdmeg - ült vissza az ágyra. - Tegnap este óta nem veszed fel a telefont, nem is hívsz vissza, de még csak nem is jössz időben. Szerinted én ilyenkor mit hiszek?? Leszarom a kaját, nem az érdekel - hadarta el egy szuszra, én pedig ledöbbentem. Nem is hívott. Vagy...
- Basszus - kaptam a fejemhez. - Biztos lenémítottam a telóm és nem láttam, hogy hívtál. Reggel meg elaludtam - hazudtam, bár meg akartam kérdezni, mi volt az a tegnapi dolog.
- Hát ez megnyugtató. Legalább élsz - hunyta le a szemeit idegesen, majd újra rám fókuszált.
- De egyáltalán minek hívtál? - ezt nem értettem.
- Miért, nem hívhatom fel a haverom csak úgy? - vonta fel a szemöldökét, és kérdőn nézett.
- De.. csak... Mindegy - hagytam annyiban. - Tegnap... - kezdtem el, de a hangom elnémult. Hazz türelmesen várt. - Mi volt az a tegnapi...?
- Milyen tegnapi? - kérdezett vissza.
- Hát.. izé. Te... Meg...khm. Lesmároltál.

Azt hittem kiesik a szeme, annyira bámult maga elé.
- Micsoda??
- Hát.. igen.
- Mikor? Miért? És egyáltalán.. hogy? - kérdezgetett folyamatosan.
- Vacsora helyett feljöttünk ide, aztán söröztünk, és hirtelen megcsókoltál - soroltam neki lesütött szemekkel.
- Értem - köszörült torkot. - És tetszett? - kérdezte huncut nézéssel.
- Harry! - kerekedett el a szemem. - A haverom vagy!
- És? Attól még smárolhatunk - vonta meg a vállát, mintha ez olyan természetes lenne.
- Látom még mindig hat a sör - forgattam szemet, mire csak felpattant, és elémlépett. Éreztem a testéből kiáradó hőt.
- Megmutathatom, hogy nem csak részegen merlek lesmárolni - hangja mélyebben csengett, mint az előbb.
- Idióta - mondtam, mire elkapta a tarkóm, és magához húzott. Lefagytam.
- Ki az idióta? - kérdezte félmosollyal.
- Te - szűrtem a fogam között, amire válaszként egy nagy puszit kaptam az orromra.
- Oké, megfosztod saját magad ezektől a csodálatos ajkaktól - engedte el a tarkóm, majd végigsimított a saját száján.
- Te tényleg idióta vagy - nevettem el magam kínosan, majd kiléptem a szobájából.

A nap további része eseménytelen volt, Harryvel nem beszéltünk a csókról, így nem is tudtam meg az igazi okát. De ráfogtam a sörre.

Alig vártam a péntek estét. Végre leihatom magam, megdughatok valami ribancot, aztán hétvégén meg fetrenghetek egész nap az ágyamban, mint egy nyomi.

A pénteki nap szerencsére gyorsan eltelt, este pedig, indulás előtt rábeszéltem Harryt, hogy jöjjön át hozzám, Liamék úgyis oda fognak jönni. Nagy nehezen, de beleegyezett.
Épp a szobája előtt álltam, és vártam hogy felöltözzön. Ránéztem az órámra, ami fél kilencet mutatott, majd ebben a pillanatban kilépett az ajtón.
Fekete, szoros csőgatyát viselt, ami úgy nézett ki rajta, mintha ráöntötték volna.
Fehér, ujjatlan pólójának V-nyaka láttatni engedte kulcscsontjait, a lábain pedig barna csizmák voltak.
Láttam, hogy az egyik karján a kabátja lóg, majd nem is figyelve rám bezárta az ajtaját.
Én közben meg se szólaltam, az állam a földön volt, olyan jól nézett ki.
Khm. Akarom mondani, hogy ja, elviselhető volt.

- Mehetünk? - fordult hirtelen felém, mire a fejemet megrázva néztem rá.
- Akkor hozzám?
- Igen - bólintott, majd elindultunk a lift felé, hogy a házamhoz vegyük az irányt.

Ugh, újra itt vagyok. Egy rövidebb résszel.
A következő nincs megírva, viszont az azutáni igen, szóval igyekszem megírni.
Majd beindulnak az események, csak nem akarom hogy minden rész túlpörgős legyenXDDD
Ha tetszett, vote-komi:)
All the love 💛