hotel room » l.s /befejezett/

Six

A liftből kilépve mentem volna le az alagsorba, de Swift hangja megállított. Valamit kiabált a pulttól.
- Támlinsziin! - kiabált még mindig. - Hol volt? - szaladt fel a szemöldöke amint meglátott.
- Támlinszin? - csodálkoztam. - Hát őt én se láttam - biggyesztettem le az ajkam "szomorúan".
- Tessék? - nézett rám furcsán. -Mindegy is. Mi van Harolddal?
- Harold?
- Maga ennyire hülye?? - kérdezte nyávogva.
- Aha, én vagyok a hülye - motyogtam halkan, és nem foglalkozva Swifttel mentem vissza az alagsor felé.

***

- Sajnálom Amy, tényleg. Megértem, hogy rajongasz érte, meg csodálod, meg ilyesmi - esedeztem a konyháslánynak.
- Ó, Lou, semmi baj. Nem haragszom, csak picit rosszul esett - mosolygott rám.
- Amúgy igazából nem szörnyű, meg jófej, csak egy kis hiszt...
- Óóó a nagy Tomlinsonnak bejön Styleeeeees? - huzogatta a szemöldökét, miközben a szavamba vágott.
- Mi van? - kérdeztem megrökönyödve.
- Amit hallottál - kacsintott rám.
- Inkább nem akartam hallani - morogtam vissza. - Csak add a reggelit, és hadd menjek - ültem le a pult mellé.
- Oké, nyugimár - puffogott, majd a tálcára rakta a már előkészített reggelit.

***

- Kösz - motyogta Harry, amikor már a reggelijét vittem fel.
- Szivesen - mosolyogtam rá. Azért mégiscsak kedvesnek kéne lenni. Ő is csak egy vendég. - Na, akkor... én - mutogattam a hátam mögé bénán az ajtóra. Mi van velem?
- Jó - hagyta rám.
- Megtudhatnám, hogy most mi a bajod pontosan? - kérdeztem belépve a szobájába.
- Ne gyere be - morogta az orra alatt.
- Szóval?
- Szóval mi?
- Mi a baj? - kérdeztem meg újra.
- Nem mindegy az neked? - háborodott fel.
- De, csak gondoltam megkérdezem.
- Hát felesleges érdeklődnöd - mosolygott erőltetetten, mire nagyot sóhajtottam.
- Jó, sajnálom, hogy itt hagytalak. Meg ilyesmi - motyogtam az orrom alatt.
- Ha tudtad, hogy mi a bajom, minek kérdezted?
- Nem tudom - vágtam rá. - Egyébként - tértem rá az engem érdeklő témára. - Hogy hogy ide költöztél? Úgy értem, gondolom Londonhoz közelebb is vannak ilyen cégek.
- Lucas mondta, hogy Londonból jöttem? - forgatta a szemét, mire csak bólintottam egyet. - Hát, igazából nem tudom miért ide jöttem - vonta meg a vállát. - De az egész úgy kezdődött, hogy...

És akkor elmesélte. Figyelmesen hallgattam, közben tekintetem a szájára tévedt, és figyeltem, ahogy beszél. Kb öt percen keresztül mesélhetett, de úgy éreztem, az egész életét tudom.
Az pedig, hogy, khm... kikezdett egy férfival, kicsit meglepett. Oké, egy hercegnő, de nem gondoltam volna, hogy úgy IS tényleg az lenne.

- Amúgy én is Londonban laktam - vontam meg a vállam mellékesen.
- Komolyan? - képedt el. - Azt hittem mindig itt éltél.
- Nem. A szüleim ideköltöztek, engem meg nem akartak ott hagyni.
- Mikor költöztetek ide? - kérdezte érdeklődően.
- Hmm - gondolkodtam el. - Körülbelül amikor nyolcadikos lehettem. Igen. Befejeződött az általános, és ideköltöztünk - mosolyogtam keserűen. Miért is tárom fel előtte az életem? Mondjuk néha másnak is elmesélek ennyit.

- Te nem akartál ideköltözni? - nézett rám újra, majd nekidőlt a pultnak, amíg én az ágya előtt álltam.
- Nem. Nehéz volt otthagynom a barátaimat. Volt egy legjobb haverom, aki még csak hatodikos volt, amikor én elmentem a suliból - mosolyodtam el keserűen az emlékre.
- Nekem is volt egy haverom, aki elköltözött - ráncolta össze a homlokát szomorú arccal. - De nem tudom hova, és azóta se láttam. Bár már nem is nagy a valószínüsége annak, hogy találkozunk. Már biztos elfelejtett - sóhajtott egy nagyot.
- Téged elfelejteni? Ugyan - nevettem fel.

Várjunk csak.
Mi?
Mit mondtam??

- Mi? - rökönyödött meg ő is.
- Jut eszembe - váltottam hirtelen témát. - A régi haveromat is Harrynek hívták - mosolyodtam el. - Micsoda véletlen egybeesés - gondolkoztam el.
- Én már nem emlékszem rá. Valami Troy... - húzta össze a szemöldökét. - Austin.. vagy nem tudom.

Hirtelen lefagytam. Mi? Nem. Az nem lehet.
Nagyot nyeltem. Szerintem még ő is meghallotta.
- Mi volt a vezetékneve? - kérdeztem félve.
- Hát ez. Valami Austin. Vagy Troy, már fene tudja.
- És a keresztneve? - már rettegtem. Nem azért. De kiskoromba Troy-Austin volt a vezetéknevem, csak aztán átvettem a nevelőapám nevét.
- Arra nem emlékszem - nézett rám.
- Ja. Jaa. Oké - motyogtam az orrom alatt.
- Miért? - kérdezte hirtelen, mire lefagytam.
- Ööhm, csak kíváncsi voltam. Ez minden - nyögtem ki nehezen.
- Fura vagy - húzta össze a szemét.
- Nem - vágtam rá kicsit gyorsabban a kelleténél.
- Miért érdekel téged a régi haverom neve? - méregetett.
- Mi? - a hangom magasabban csengett, mint szerettem volna. - Nem, nem érdekel...csak gondoltam valamire, ami úgyis lehetetlenség és... aahahha, nincs meleg itt bent? - hadartam el neki, miközben az ingemet huzigáltam magamon.
- Ideges vagy - közölte. Nem mondod, baszki? Éppen kiderül, hogy a régi haverom, akit 8 éve nem láttam itt áll velem szemben. Talán.

- Nem vagyok ideges - vágtam rá megint.
- Szóval, Troy Austin. Mit akarsz tudni róla? - vigyorodott el szélesen.
- Semmit. Nem érdekel.
- Akkor mesélj te a haverodról. Hogy nézett ki? - ez most szivat? Ő tudja? Vagy mi?
- Hát. Khm... öhm.. hmm - krákogtam össze-vissza. - Zöld volt a szeme, azt hiszem. És kicsit vézna volt - mosolyodtam el, majd feltűnésmentesen végignéztem a testén, és magamban hozzátettem; már nem az.
- Aha, az tök jó - mondta elgondolkodva.
- Na én megyek, mert dolgoznom kell - mondtam hirtelen, de igazából csak el akartam tűnni, jó gyorsan.
- Rendben, menj csak - mutatott az ajtó fele.
- Oké, szia - kecmeregtem el az ajtóhoz, majd visszanéztem.
- És a te haverod hogy nézett ki? - gondoltam menjek biztosra, ha már sejtek valamit.
- Barna haja volt, és kék, igéző szeme. Mindig is irigyeltem érte - mosolyodott el, mire én lefagytam. Oké, tuti ő az.
- Harry.. te. Khm. Véletlenül nem északon jártál a központi suliba? (nem jut eszembe semmi angol sulinev okXDDDD szerk.) - kérdeztem feszengve, most pedig ő fagyott le.
- Mi? H-honnan tudod?
- Én odajártam - nyeltem egy nagyot.
- Várj - állt meg hirtelen. - Nem. Nem lehet. Te nem.. - gondolkozott el, majd nagyra nyíltak a szemei. - Kék, igéző szemek - nézett a szemembe, - barna, mindig kócos haj, pont mint ez - mutatott a hajamra kuncogva, mire nekem is mosolyra húzódott a szám. Közelebb lépett hozzám. - Lou! - mondta könnyes szemekkel.
- Hazz! - léptem én is közelebb, majd megöleltem szorosan.

Fura érzés volt, azután, hogy eddig nem igazán csíptem. Mármint, hogy azt hittem.
- Olyan rég találkoztunk - motyogtam a nyakába. - Erre egyáltalán mennyi esély volt?
- Körülbelül semmi. Mégis itt vagyok. Itt vagyunk. Jézusom, Lou. Annyira hiányoztál - húzódott el tőlem, majd megtörölte a szemeit. Érzékeny, pont mint régen.
- Te is nekem - mosolyogtam rá. - Olyan fura ez - mondtam kicsit kínosan.
- Mi?
- Hát. Ne tudd meg, hogy miket mondtam a hátad mögött rólad - nevettem fel, mire ő is.
- Na, halljuk - noszogatott.
- Öhm hát. Őzikelábú. Hisztis. Hercegnő - húztam el a szám.
- Ez igazán hízelgő - nevetett folyamatosan.
- Nekem mennem kell dolgozni, mostmár tényleg - mondtam szomorkásan. - Majd hozom az ebédet.
- Oké, akkor pár óra múlva találkozunk - mosolygott rám, majd megint szoros ölelésbe vont.
Bármennyire is lett hercegnő, akkor is a legjobb haverom volt.
És remélem még az is marad.

Háj gájz💁
Ez a rész kicsit.. talán össze-vissza lett, de gondoltam történjen már valami😂
Ha tetszett, vote-komi❤
All the love as always💛🌺
A.