hotel room » l.s /befejezett/

Twenty

A szülinapomon felhívott az egész családom, pár régi haver, és néhányan a londoni munkahelyemről. Azt hittem mindenki elfelejtette.
Anyától még aznap este megérkezett a csomagom, ami egy nagy képkeretbe bújtatott családi fotó volt. Ahogy megláttam, könnybe lábadt a szemem, és szorosan magamhoz szorítottam a képet. Akkor elhatároztam, hogy a közeljövőben meglátogatom őket, bármi áron.

Azóta egy hét telt el. Majdnem minden nap dolgoztam, Louval alig futottam össze. Amikor pedig találkoztunk, olyan kedves volt velem, hogy minden alkalommal elolvadtam. A költözős dologról már nem igazán beszélgettünk, de sokszor tett egy-egy célzást rá, miszerint sokkal könnyebb lenne nekem ott nála. De én egyszerűen nem tudtam, mit tegyek.
Végül mégis megszületett a döntésem.

***

- Itt fogsz aludni - mutatta meg nekem a világosbarna bőrkanapét Lou, ami a nappali közepén foglalt helyet. Egyszer már jártam ebben a lakásban - az ominózus bulis esetkor -, de csak a konyhában ültem pár percet, így a többi részt még csak nem is láttam. Érdeklődve néztem szét a nappalijában, ahol rengeteg ablak volt, így világosságot szórva a helyiségre. Az elefántcsontszínű falakon sok fakeretbe helyezett fénykép volt, a legtöbb családi, ha jól láttam. A padlón nem volt szőnyeg, helyette sötétbarna parketta húzódott végig egészen a folyosóig, a nappali közepén pedig egy fából készült dohányzóasztal foglalt helyet. - Na, hagylak nézelődni, addig megyek, főzök valamit - simított végig a karomon Louis, ahogy elsétált mellettem. Tetőtől-talpig libabőrös lettem, és ha ez nem lenne elég, még sóhajtottam is egy aprót, amit Lou próbált figyelmen kívül hagyni, de azért egy apró vigyor megjelent az ajkain.

A bőröndömet leraktam a kanapé mellé, majd a folyosón végighaladva megláttam egy ajtót, ami feltételezéseim szerint a fürdőszoba volt. A kis lakáshoz képest egész nagy volt, fürdőkád, és zuhanyzó is volt benne. Na meg egy hatalmas tükör.
Ahogy visszaléptem a folyosóra, megláttam egy másik ajtót, ahova próbáltam benyitni, de zárva volt, így gondoltam majd máskor megnézem.
Egyetlen ajtó volt még ezeken kívül, így gondoltam, hogy Louis szobája az. Nem akartam benyitni, de végül a kíváncsiságom győzött, így a kilincset lenyomva beléptem. A falak halvány, korallzöld színben úsztak, de a nappalival ellentétesen egy kép sem volt rajtuk. Tekintetemet körbevezettem a szobán, a franciaágytól kezdve, az éjjeliszekrényen át, a polcos szekrényen keresztül. Ott azonban megakadt a szemem. Közelebb léptem a polcokhoz, amin a rengeteg könyv és újság között egyetlen kép foglalt helyet. A képen pedig nem más volt, mint... Mi. Ketten, Louval. Valamikor akkor készülhetett, mielőtt elköltözött ide, Amerikába. Az anyukája, Jay készítette rólunk a képet, amin egymást átölelve, boldogan mosolyogva ülünk egy padon, én pedig félig konkrétan Louis ölében ültem, amitől a képen vörös a fejem. Most is ugyanúgy történt, elpirultam, úgy éreztem, az egész arcom ég.

- Látom megtaláltad a szobámat - hallottam magam mögül egy kuncogást, amitől azonnal megpördültem, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Én csak... nem akartam ide befurakodni - hajtottam le a fejemet szemlesütve.
- Semmi baj - küldött felém Lou egy mosolyt, majd a kezével a konyha felé intett. - Kész a vacsora, jössz enni? - azonnal bólintottam, mivel farkaséhes voltam.

- És hogyhogy úgy döntöttél, hogy elfogadod az ajánlatom? - kérdezte Lou, miközben a lasagna-tól teli szájjal nézett rám.
- Hát... Nem is tudom - gondolkoztam el. - Konkrétan könyörögtél, hogy ideköltözzek - nevettem el magam, mire durcásan fordult a tányérja felé.
- Mert itt sokkal könnyebb lesz, mint egy kicseszett hotelben - dünnyögte, mire a karjához nyúltam, és megböktem.
- Hé - megvártam, amíg rám néz, és úgy tettem hozzá. - Köszönöm - mosolyodtam el, mire ő is követte a példám. A további evés meghitt csendben telt. Nem éreztem szükségét annak, hogy most beszélgessünk, és úgy tűnik, Louis sem.

***

Már két hét telt el, amióta itt lakom, és teljesen otthonosan érzem magam. Hétvégen Louis sem dologzik, és én sem, így filmeket szoktunk nézni, vagy egyszerűen kimegyünk inni egy kávét.
Már az idő is jobbra fordult, ezért azt is kihasználjuk.

Éppen a szokásos helyemen aludtam, vagyis a kanapén, amikor szitkozódást hallottam a konyha felől, majd egy töréshangot.
- A rohadt életbe! - sziszegett Lou, amit tisztán hallottam, mivel a konyha itt volt a hátam mögött majdnem. Nemsokára már a víz csobogása hallatszott, amiből arra következtettem, hogy mosogat. Ilyekor elöntötte az arcomat a vigyor, mivel tulajdonképpen ő egy kis konyhatündér. Imád főzni, meg mosogatni, de még magának se vallja be.
A telefonomat kikaptam a párna alól, majd megnéztem az időt. Reggel kilenc. Egy óriásit sóhajtottam, és visszaejtettem a fejem a párnára. Kis idő múlva már nem hallottam a víz folyását, helyette viszont apró lépéseket a kanapé mögül igen.
- Hazz - suttogta Louis, majd a hátamat simogatta, amitől dorombolni lett volna kedvem, de mivel nem vagyok macska, így csak morogni tudtam. - Na, tudom hogy fent vagy - beszélt mostmár rendes hangnemben. - Ma elviszlek valahova - ettől a mondattól kipattantak a szemeim, és fel is ültem, amin Louis csak nevetni tudott.
- Hova? - kérdeztem izgatottan, miközben ásítottam egy nagyot.
- Az meglepetés - kacsintott rám, amitől egy pillanatra elállt a lélegzetem. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám. - De ha reggelizünk, indulhatunk is - tette még hozzá, mire sietősen kipattantam az ágyból, és már a fürdőszobában voltam, hogy elvégezzem a reggeli teendőim.

Fél óra múlva már a kocsiban ültem, és a fekete csőgatyám térdrészénél babráltam, miközben próbáltam a szememet fedő kendő mögül valahogy kileskelődni.
- Lou, muszáj ennek a szememen lennie? Furán érzem magam tőle - motyogtam, de csak nevetést kaptam válaszul, majd egy cirógatást a combomra, amitől a szívritmusom a duplájára nőtt.
- Nemsokára ott vagyunk, úgyhogy mindjárt lekerül rólad.
Tovább nem nyugtalankodtam, hanem csendben vártam, hogy odaérjünk.

Alig tíz percen belül a motor leállt, és éreztem, ahogy az ajtóm kinyílik, Louis a karomat megfogva húz ki a kocsiból, majd elkezdi kikötni a fekete kendőt. Amint lekerült a szememről, kellett pár másodperc, mire ismét tisztán láttam, és amikor ez bekövetkezett, Lou csodálatos arcát láttam magam előtt.
- Itt vagyunk - mondta visszafolytott vigyorral, mire a háta mögé néztem, szemeim pedig elkerekedtek.
- Te... - kerestem a szavakat. - Képes voltál emiatt bekötni a szemem? - néztem rá, mire kitört belőle a nevetés.
- Azt hittem örülni fogsz - biggyeszette le a száját "szomorúan". Csak megragadtam a kezét, ujjaimat pedig összekulcsoltam az övéivel, és reakciójával mit sem törődve húztam a bejárat felé.
- Imádom ezt a helyet - néztem rá boldogan, mire csak szélesen elmosolyodott, és átölelte a vállam.

Heyyyyy
Új, friss, hosszúú rész
Sajnálom, hogy ilyen sokat ugrott hirtelen a történet, de nem akartam feleslegesen húzni az időt. Remélem azért tetszett a rész, a véleményeket várom kommentbe:)
Btw meglett a 16K megtekintés, amit hihetetlenül köszönök mindenkinek❤
All the love xx