hotel room » l.s /befejezett/

Twenty-four

- Zayn! - ütögettem az ajtójukat másnap reggel. Bár inkább hajnal volt.
Lábammal doboltam a padlón, és vártam, hogy végre kinyissák nekem az ajtót.
Zayn fekete karikákkal a szeme alatt nyitotta ki,  én pedig meg sem várva, hogy beengedjen, betrappoltam mellette.

Liam éppen a kanapén ült, és a reggeli kávéját iszogatta. Mivel csak egy nadrág volt rajta, mellkasa szabadon lett engedve, így tisztán láthatóak voltak a mellkasát díszítő karmolás- és szívásnyomok, amiket próbáltam figyelmen kívül hagyni.
- Jó reggelt, Louis - ivott bele a gőzölgő bögréjébe, majd rám meredt. - Mi járatban vagy?
- Segítenetek kell - vágtam bele a közepébe.
- Louis, az ég szerelmére, reggel hat óra van.
- Harryt elrabolták - sütöttem le a szemem, kijelentésemtől pedig remegni kezdett a testem, ahogy felfogtam, hogy mi is történt.
- Hogy mi? - köpte vissza a bögréjébe a kávét Liam, majd felpattant a kanapéról.
- Mikor? Vagy... Ki? És miért? - bombázott Zayn a kérdéseivel, így elkezdtem mondani a magamét

És mindent elmeséltem nekik. Bár nem volt sok minden, azért figyelmesen hallgattak, a végére pedig a feszültségem rájuk is átragadt. Csak úgy áradt belőlem az idegesség, majd' fel tudtam volna robbanni, olyan düh forrt bennem.

- Segítek - vágta rá rögtön Zayn, ahogy befejeztem a mondandóm.
- Én is jövök! - nézett Liam rám, majd a barátjára.
- Nem, te itthon maradsz. Minnél előbb el kell indulnunk, te fel sem vagy öltözve - persze mindhárman tudtuk, hogy Zayn csak félti őt, azért akarja, hogy ne jöjjön velünk.
- Oké de... Majd szóljatok mindenképp, hogy mi történik. Annyira sajnálom Lou - jött felém hirtelen Liam, majd szorosan megölelt. Esetlenül öleltem vissza, bár Zayn mögöttünk köhintett egyet, majd el is szakadtunk egymástól.
- Induljunk - bólintottam, leginkább saját magamnak, majd már az ajtón kívül várakoztam arra, hogy a két gerlice elbúcsúzzon egymástól. Z már azonnal lépett ki mögöttem, nekem több se kellett, azonnal elindultam a kocsim felé, de meg lettem állítva.
- Biztos, hogy nem te fogsz most vezetni.

***

Így történt az, hogy egy óra múlva is Zayn kocsijában ülve figyeltem New York végtelennek tűnő utcáit, miközben próbáltam Harryt folyamatosan hívni, de egy idő után ki lett kapcsolva a telefonja.
- Nincs semmi hír? - nézett rám a volán mögül fekete hajú haverom, mire csak idegesen megráztam a fejem.
- Nincs - sziszegtem a fogaim közül.
- Leszállunk? Körbekérdezhetnénk az embereket, hátha látta valaki? - ajánlotta, mire bennem felment a pumpa.
- És szerinted erre mennyi esély van? Akárhol lehet, bármelyik házban, lakásban, utcában! New York egy cseszettül nagy város, hogy találhatnánk meg? Hogy?? - förmedtem rá, közben próbáltam erős maradni, és bocsánatot is akartam kérni Zayntől, de hirtelen hevesen kezdtem a levegőt kapkodni, könnyeim pedig záporként eredtek meg. Kezeimet az arcomra szorítottam, vállaim rázkódtak, de nem tettem ellene semmit. Zayn csak nyugtatóan simogatta a vállamat, miközben én kiadtam dühömet sírás formájában.
- Sajnálom, én csak... - csuklott el a hangom. - Sajnálom - ismételtem meg magam, mást nem igazán tudtam mondani.
- Semmi baj, Louis. Megtaláljuk Harryt, én érzem. Csak ne add fel, maradj erős. Harrynek szüksége van rád, érted? - nézett a szemeimbe, mire én csak bólogatni tudtam.

Ekkor hirtelen, a semmiből csörögni kezdett a telefonom. Gyorsan felkaptam a műszerfalról, és megnéztem, ki hív, de ismeretlen számot jelzett ki.
- Igen? - szóltam bele várakozás nélkül, miután felvettem. Csendes lihegést hallottam a túloldalról.
- Lou - halk suttogás volt csak, én mégis azonnal felismertem az ezerszer hallott hangot. - Louis...
- Itt vagyok, Harry, mondd - úgy döntöttem, nem sürgetem, ki tudja milyen helyzetben van most. A szívemet pedig próbáltam figyelmen kívül hagyni, ahogy épp lyukat fúr a mellkasomba, mivel körülbelül kétszáznyolcvannal  dobogott. Minimum.
- Louis én... - alig volt hangja. - Niall...
- Mi van vele? Mit tett veled? - kérdezősködtem azonnal, bár valahogy éreztem, hogy az ő keze van a dologban.
- Ő... Elkapott engem Lou, amikor munkába mentem tegnap reggel. Elhozott a lakásába és...
- És mi? - vittem feljebb a hangom, bár nem akartam kiabálni vele, csak magamra voltam dühös, amiért nem vigyáztam rá.
- Ő... Bántott engem.
- Hogy érted azt, hogy bántott téged? Harry, mit csinált veled? - Zayn kérdőn figyelte minden szavam, de nem hangosítottam fel a telefont, ígyis elég ideges voltam.
- Azt akarta, hogy... Lefeküdjek vele. Nemet mondtam, erre megfenyegetett, hogy ha nem teszem meg, akkor megver. És én nem akartam... - itt hirtelen lesápadtam. Az a köcsög hozzá mert érni Harryhez. - Most itthon felejtette a telefonját, arról hívlak.
- Hol vagy? - vágtam közbe.
- Én... Nem tudom. Azt hiszem, valami Nordway street. Nem messze a Central Parktól. De Lou, ne gyere ide, veszélyes lehet!
- Erről nem fogsz dönteni, igenis elmegyek érted, nem fogom hagyni, hogy ez történjen veled.
- Louis?
- Igen, cica? - feleltem vissza gondolkodás nélkül.
- Én... Szeretlek - mondta ki semmi előzmény nélkül, mire a szivem a torkomba ugrott, majd ott járt örömtáncot, a nagy idegesség közepette. Már éppen válaszoltam volna rá, de Harry megelőzött. - Ha idejössz, akkor siess. Azt mondta este jön vissza. Siess - mondta még egyszer, majd lerakta a telefont.

Egyszerűen felfoghatatlan volt ez nekem. Az a seggfej nem csak hogy elrabolta az ÉN Harrymet, de még hozzá is mert érni. És mi az, hogy feküdjön le vele? Mekkora állatnak kell lenni, hogy ilyesmire kérje?
Valamilyen szinten megnyugodtam, tudva, hogy Harry hol van. Viszont attól nem, hogy Niall majd akármelyik másodpercben betoppanhat.
Elhadartam Zaynnek a címet, mire rögtön beletaposott a gázba, és a sebességkorlátot átvágva haladtunk az úticélunk felé.
A bizonyos, Harry által említett Nordway streeten rengeteg ház volt, és meglehetősen gazdag környéknek bizonyult. Mindenhol apró kert a házak előtt, néhol még kis szökőkutak is voltak. A falak kis kövekkel voltak tarkítva, és a legtöbb ház minimum egy emeletes volt. Ehhez képest én egy kibaszott kunyhóban lakom.

Zaynnel sietősen kiugrottunk a kocsiból, majd elkezdük keresni a házat. Fogalmam sem volt, mit keressek, vagy hol, így inkább a kis táblákat néztem az ajtókon, amikre valószínűleg a tulajdonosok nevei voltak írva. Minden házba becsengettem, amelyiknél N-nel kezdődött a név.
Amikor a harmadik házba készültem csengetni, ismét csörgött a telefonom.
- Igen?
- Louis! Ne gyere be. Menj innen, nehogy begyere, kérlek - hallottam meg Harry könyörgő hangját.
- De jövök, nem foglak ott hagyni egy elmebeteggel.
- Lou... Itt van. Lent van a konyhában. Ha ide bejössz, ki tudja mi fog törté...
- Hányas a házszám? - szakítottam félbe.
- Kérlek, ne...
- Hányas. Házszám? - kérdeztem tagoltan, fogytán volt a türelmem, már a hajamat téptem volna.
- 93-mas - hallottam meg a választ, mire azonnal leraktam, és elkezdtem a megadott házszám felé rohanni. Félúton még Zayn után ordítottam, hogy szedje a lábát, így ő is utánamsietett. Tájékoztattam az újdonságokról, majd azért is szóltam neki, hogy óvatosnak kell lennünk.

Az ajtó elé érve azonnal bekopogtam, sőt, dörömböltem az ajtón, miközben a táblát elolvastam. Horan.
- Nyitom! - hallatszott nyájas hangja az ajtó mögül.
Kabátomat összehúztam magamon, szemöldököm összehúztam, és már előre tudtam, hogy nem fogom tudni visszafogni magam. Ahogy nyílt az ajtó, és ott állt a festett szőke kretén, azonnal nekimentem. Még hallottam Zaynt, ahogy rám kiabál, majd próbál visszahúzni, hogy megállítson, de ehhez már késő volt.
Megragadtam Horan pólójának nyakát, majd az előszoba falához vágtam, amitől ő csak nyekkent egyet.
- Héé... Hé! Haver, nyugalom van. Mégis mi a bajod, megtudhatnám? - emelte fel a kezeit, mintha annyira ártatlan lenne.
- Kurvára meg akartad fektetni a pasimat, azután megverted. Hogy van ehhez merszed? - öklömet arccsontjához vágtam, mire arca elfordult jobbra, amitől én elégedetten vigyorogtam. - Zayn, keresd meg Harryt, és hívd a rendőrséget, addig elintézem ezt - biccentettem felé. - Tehát. Nem tudom, hogy gondoltad ezt az egészet, de rohadtul nem fogsz jól kijönni belőle, te féreg - köptem felé, majd a földre löktem. Éreztem, ahogy szétárad bennem az adrenalin, többé pedig nem tudtam irányítani a testem.
Lehajoltam hozzá, viszont ezt rosszul számítottam ki, mivel egy nagyot rúgott a gyomromba, amitől azonnal odakaptam, majd elterültem a földön.
Fölém magasodott, majd vigyorogva nézett rám.
- Mostmár nem vagy olyan kemény, mi? Na gyerünk, mutasd mit tudsz! - förmedt rám, mire nehézkesen felálltam, majd kezeit háta mögé csavarva nyomtam neki a falnak. Már hallottam a rendőrautók hangját, és csodálkozva néztem körbe, de Zayn még sehol nem volt, és Harry sem.
Ezután egyszerre három dolog is történt.
Meghallottam a bejárati ajtó csapódását, Harryt láttam ledübörögni a lépcsőn, összekócolt hajjal, véres orral, és monoklis szemmel. Te jó ég. Mivel Harry lekötötte a figyelmem, nem tudtam mással foglalkozni, és csak néztem, ahogyan Zayn az alkarját megfogva visszatartja őt attól, hogy lejöjjön hozzám. Ebben a pillanatban pedig Niall ökle csapódott az arcomnak, olyan erősen, hogy a bal felem azonnal zsibbadni kezdett, és elsötétedett előttem minden. Az utolsó dolog, amit érzékeltem, az volt, hogy Harry a lépcsőről kiabálja a nevemet, miközben Zayn Niallt illeti mindenféle jelzővel.

Heyheyhey (amikor ezt írom mindig a Love you goodbye jut eszembe ehhh😢)
Tehát, meghoztam a következő részt, ami remélem, elég hosszú és érdekes lett.
Sajnálom, hogy megint ennyit csúsztam vele, csak rengeteg a suliban a tanulnivaló, néha még este 11kor is tételeket írok lol (but who cares).
Mit szóltok Harry "szerelmi vallomásához"? Szerintetek Lou is ugyanúgy érez, csak nem meri kimondani?
A következő részt pénteken hozom, addig is puszi mindenkinek, és további jó szünetet♡

(hibák miatt elnézést, csak már fáradt vagyok:-( )