Elég lett volna egy nagy változás az életemben, az is ráért volna később... Ehelyett csak kapkodom a fejem, mert már fogalmam sincs mi folyik körülöttem.
Veszteség. Gyász. Sokk. Költözés. Új élet.
Íme itt a történetem, hogyan kerültem egy magyar kis...
- Anya, te tudod ki az az Ashley? Ugyanis Dylan így szólított, mikor nem volt teljesen tudatánál.
Muszáj voltam újból rákérdezni, mert az első után szinte megfagyott az ereiben a vér. Továbbra is kérdőn néztem rá, hátha valamit elérek és kicsikarok valamilyen választ, ami legalább egy kicsit fényt derít erre az egész furcsa helyzetre. Anya hátat fordított nekem, mély levegőt vett és belevágott.
- Igen, tudom. - szomorúan csengett ez a két rövidke szó. - Dylan barátnője volt. - A barátnője?! De attól miért szólított engem így? - 2 éve ért véget, mert a lány szüleit Amerikába helyezték át, valami nagyvállalatnál dolgoznak, és költözniük kellett. Dylan és Ashley nagyon szerették egymást és úgy döntöttek vállalják a távkapcsolatot, ám hamar kiderült, hogy ilyen távolságból ez nem működik. Dylan tette meg a fájdalmas lépést és ő zárta le a kapcsolatot. - anya eléggé meggyötörten beszélt az egészről. - Tudod, nem talált senkit, de nem bírta tovább, hogy összesen kamerán látják egymást. Ashley viszont nem hitt neki. Úgy gondolta Dylan továbblépett valakivel, hogy mást szeret és szegény lány megtört. Úgy döntött Dylan nélkül nem szeretne tovább élni...
Ahogy anya kimondta ezeket a dolgokat én el se akartam hinni. Máris több értelme van Dylan viselkedésének.
- Ashley a szakítás után nem egész 2 héttel felvágta az ereit. Ekkor Dylan teljesen összeomlott. Magát hibáztatta és azt hiszem még most is azt teszi. Nehezen szokott vissza a mindennapi életbe és ezt teljesen megértem. Bár az utóbbi időben úgy tűnt, mintha már jól lenne.
Anya ekkor elhallgatott. Bennem pedig kavarogtak a gondolatok és az érzelmek.
Egy szeretett személy öngyilkosságát egészen biztos, hogy ha nem is nehezebb, de mindenképp másabb feldolgozni, mint a természetes halált.
Ennek a megtört fiúnak a gorombasága és ridegsége máris értelmet nyert számomra.
Elhaladtam anya mellett és lassan odasétáltam a szobája ajtajához. Ahogy benéztem az aggódó David-et láttam az ágy szélén ülve, Dylan pedig békésen aludt, gondolom a gyógyszerektől. Így egyáltalán nem tűnt gorombának vagy utálatosnak.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ahogy ott álltam és néztem őket, Dylan lassan magához tért. Beszélt egy darabig az apjával, aztán David kifelé indult.
Ahogy nyitotta én arrébb álltam az ajtóból, de utánam szólt.
- Hajni! Várj! Dylan beszélni szeretne veled. - kicsit csodálkozva néztem rá, de bólintottam és elindultam befelé.
Dylan az ágyán ült és épp a kezeit fixírozta az ölében. Mikor leültem a mellette lévő székre, még akkor sem emelte fel a fejét.
Egy darabig csendben ültünk, aztán én törtem meg a csendet.
- Hogy érzed magad? Nagyon fáj a kezed?
- Nem olyan vészes, köszi. - csak halkan motyogta.
- Jó. Ennek örülök. - nem tudom mit mondhatnék neki. - Apád azt mondta beszélni szeretnél velem.
Egy újabb adag hallgatással ajándékozott meg, de végül felemelte a fejét és belekezdett.
- Sajnálom. - egyszerre csak ennyi jött ki a száján, ám aztán folytatta. - Sajnálom a mait. Hogy ekkora barom voltam, hogy neked kellett aggódnod értem és vigyázni rám. Sajnálom a korábbiakat is. Hogy olyan utálatos és goromba voltam veled mióta megérkeztél. Hogy megkeserítettem az első heteidet, pedig ez most neked nagyon nehéz lehet.
Félbe szakítottam, mert nem akartam, hogy mindenért magát hibáztassa. Főleg nem most.
- Fátylat rá! Rendben? - ahogy rám nézett annyi szomorúságot látam a szemében, hogy én majdnem elsírtam magam.
- Ez az egyik oka, hogy úgy viselkedtem veled. - szomorkás mosolyra húzta a száját. - Az, hogy ilyen kedves vagy és ahogy apával is elviccelődtök és jól kijöttök. Meg egyáltalán a lényedben is van valami ami a volt barátnőmre emlékeztet.
- Ashley. - hirtelen rám emelte a tekintetét és értetlenség tükröződött benne. - Így szólítottál, mikor nem voltál teljesen magadnál.
- Oh. Sajnálom. - elszégyellte magát. - Anyukád mesélt róla?
- Igen. De csak röviden. És sajnálom. Biztosan nagyon nehéz lehet még mindig.
Nagyokat bólintott, aztán erősen megdörzsölte az arcát, mintha a fájdalmait ezzel el tudná tüntetni.
- Őszintén... Az utóbbi egy év már könnyebb volt. De mikor megláttalak a repülőtéren, mintha milliónyi kést forgattak volna meg bennem. Már az első pillanattól fogva rá emlékeztettél. De ez nem a te hibád és nekem se kellett volna úgy kezelnem, mintha az lenne, csak...... - megakadt. Nem tudom mi lehet a csak után, de valahogy most nem érdekel.
Felültem az ágya szélére és megfogtam egyik kezét.
- Ez oké? Vagy zavar? - megrázta a fejét és közben megszorította a kezem. - Nézd! Még véletlenül sem állt szándékomban, hogy én bántsalak bármivel is. Fogalmam sem volt róla mi a bajod velem, de most már értem. Mondd el, mivel tudom megkönnyíteni neked ezt az egészet. Szeretném, ha jóban lennénk, de ha már annyit sikerül elérni, hogy neked ne legyen fájdalmas rám nézni, már azzal is kibékülök. - ahogy a mondatom végére értem magához húzott és szorosan ölelt.
- Csak időt adj, kérlek! - suttogta a fülembe. - Fejben kell rendbe raknom a dolgokat. - csak némán bólintottam. - És én is szeretném, ha jóban lennénk - kicsit eltolt magától és halványan elmosolyodott. - elvégre a bátyád lettem.
Nem bírtam magammal, nagyot nevettem. Jókedvemet látva ő is nevetni kezdett.
Ez a vidám Dylan, egy teljesen új oldala. De szeretném így látni. Ha időre van szüksége, akkor legyen. Jobb dolgom úgy sincs.
Anyáék bejöttek, és közölték, hogy néhány órán belül hazaengedik Dylan-t, de még néhány vizsgálatot elvégeznének. Úgy hogy magára hagytuk Dylan-t az orvosával, kimentünk a folyosóra.
Ahogy kiértünk anya és David két oldalról támadott le és ölelgettek. Végül anya törte meg az idilli pillanatot.
- Nagyon büszke vagyok rád, kislányom.
Szóval........... Igen :) Dylan az Dylan :) mindenképp szerettem volna őt, mint karaktert belecsempészni a történetbe, de sokáig nem volt tiszta, hogy is lenne az igazi. Úgy gondoltam a szerelmi 🔺-ek és mostohatesós szerelmek is elég klisések, így valami új. Egyébként pedig...
