What The Hell - Ashton Irwin ff

WTH - első felvonás

- Apa! APA!!!! - elhaló hangon mondom, közben ömlik a szememből a könny, pedig talán még fel se fogtam mi történt.

A mentősök 10 perce próbálják visszahozni őt, majd elkezdtek lassítani, mostanra pedig felhagytak a próbálkozással. Elment. Imádott apám, akivel 11 éve kettecskén éltünk. Most viszont egyedül maradtam.

Elkéstem, így a segítség is későn érkezett. Miért kellett összevesznünk? Ennek nem így kellett volna történnie. 

Ezek a gondolatok és persze még ezer más dolog cikázott a fejemben, mikor rájöttem, hogy a mentősök már összepakoltak, apa arcát pedig pont most takarták le. Egyikük felém fordult.

- Szeretnél bejönni velünk vagy majd utánunk jössz? - hirtelen nem értettem. Aztán megráztam a fejem.

- Muszáj még ma este bemennem?

- Ilyenkor ez a szokás. - nézett rám furán. Értem én, hogy ez a szokás, de rohadtul nem érzem magam elég erősnek ehhez az egészhez. Csak fel akarok menni a szobámba és álomba sírni magam.

- Akkor egy órán belül bemegyek. - bólintok, majd a mentős is bólint. Nem hiszem, hogy ő valaha elvesztett bárkit is, aki ennyire közel állt hozzá.

Ahogy elmentek, bezártam utánuk az ajtót és felmentem a szobámba. Úgy volt minden ahogy hagytam. A gép bekapcsolva, a chat ment, szólt a zene, egy rakat ablak megnyitva. Szépen elkezdtem mindent bezárni. Leállt a zene és már épp zártam volna be a chat ablakot, amikor felugrott egy üzenet. Egy régi ismerős üzenete.

Nem tudtam mit tegyek. Nem igazán vagyok most jó beszélgető partner, még ha csak pötyögni kellene is, viszont rég beszéltünk.

Irwinator: Hey Dawn! How R U? - (Szia Dawn! Hogy vagy? - szerk.)

BrokenDawn: Hey! I'm kinda fine. How r u? - (Szia! Mondjuk, hogy jól. Hogy vagy? - szerk.)

(Innentől csak magyar nyelven írom a beszélgetést - szerk.)

Irwinator: Ez nem egészen úgy hangzott, mintha jól lennél. Mi a baj?

BrokenDawn: A hosszú vagy a rövid változatot kéred?

Irwinator: Legyen a rövid, ha az neked könnyebb. :/

BrokenDawn: Apa meghalt.

Irwinator: Hogy mi? De mikor? Vagy hogy? És egyáltalán...

Irwinator: Bocsi, gyökér vagyok. :( Hogy viseled?

BrokenDawn: Az elmúlt egy órában nehezen.

BrokenDawn: Csak most mentek el a mentősök és vitték el apát. Utánuk kellene mennem, de semmi lelkierőm nincs hozzá.

Irwinator: Sajnálom. :( Bár segíthetnék. Bármiben. Akármiben.

BrokenDawn: Nem kell erőlködnöd. Igazából ez is jó, hogy elmondhatom valakinek. És azt hiszem örülök, hogy te vagy az első akivel erről beszélek. Talán nehezebb lenne olyasvalakinek, aki régebb óta ismer és akivel már személyes kapcsolatom is van.

Irwinator: Pedig most igazán jól jönne egy ölelés. Mármint neked... De nekem is... Szóval azt akarom mondani, hogy szeretnélek most szorosan megölelni. Csak gyík vagyok és hülyeségeket beszélek.

Irwinator: Itt vagy még?

Irwinator: Rosszat mondtam?

Irwinator: Basszus rosszat mondtam...

BrokenDawn: Itt vagyok. Csak elképzeltem az ölelésed

BrokenDawn: És amilyen defektes vagyok, elbőgtem magam :(

Irwinator: Nem vagy defektes, csak érzékeny vagy és ezért senki nem tehet szemrehányást.

Irwinator: Nem akarok tolakodni vagy ilyesmi... De nincs kedved dumálni?

BrokenDawn: De hisz azt csináljuk, dumálunk...

Irwinator: Mármint telefonon... Nem face-to-face csak voice-to-voice. Egy fokkal mégis személyesebb.

Irwinator: Persze nem erőltetek semmit, csak jó lenne hallani a hangod.

Csak ekkor pillantottam a képernyő sarkában lévő órára és rájöttem, hogy baromira mennem kellene, hogy beérjek időben a kórházba.

BrokenDawn: Most mennem kell

Irwinator: Jesszus :o

Irwinator: Elcsesztem

BrokenDawn: Nem, de el kell indulnom, hogy beérjek a kórházba.

BrokenDawn: Mi lenne, ha megadnád a számod és ha hazaértem küldök egy sms-t?

BrokenDawn: Viszont most rohanok. Köszönök mindent. Később. Szia.

Már nyomtam is ki a gépet, pedig láttam, hogy ír. Majd megnézem, ha hazaértem.