What The Hell - Ashton Irwin ff

WTH - nyolcadik felvonás

- Hajni! Ébresztő! Ne lustálkodj állandóan! Tegnap már este 8-kor lefeküdtél, nem létezik, hogy ennyit bírj aludni!

Ahogy meghallottam anyám hangját, rögtön a fejemre húztam a takarómat és szerettem volna eltűnni és valami más helyen megjelenni. Mondjuk Sydney-ben. Mondjuk Ashton mellett...
Ahh... Ezt ki kell verjem a fejemből.
Nem lehetek egy kis csitri, aki néhány kedves gesztustól elalél és belesik egy vadidegenbe.
Az igaz, hogy Ashton-t már rég nem tekintem idegennek. Ő a legrosszabb esetben is egy jó barátom. Mondhatni az egyetlen barátom. Sosem láttam, a hangját se hallottam és ez eddig nem zavart. Azonban tegnap este mohó lettem. Látni szeretném, hallani, ölelni, beszélgetni vele bármiről, a semmiről, valamiről. Szeretném, hogy zenéljen nekem, hogy énekeljen, aztán tanítson meg dobolni és még ezer meg egy dolgot szeretnék vele csinálni. Jobban meg akarom ismerni.

- Hajni! Azonnal ke... - anyám berontott a szobámba. Hogy én ezen miért nem lepődöm meg?! Mostanában elég tapintatlan. - Ó. És én még azt hittem, hogy ma is Ms. Depressziót fogod játszani, erre bejövök és itt vigyorogsz, mint a tejbe tök. Rajtad se lehet kiigazodni. - fintorgott rám.

Észre se vettem, hogy miközben Ashton járt a fejemben, lehúztam a fejemről a takarót és egy bárgyú vigyor terült szét az arcomon.
Ash mindig meglep, még ha nem is tud róla, hogy fura dolgokat vált ki belőlem. Erre a gondolatra még inkább elmosolyodtam, úgy hogy inkább megráztam a fejem és mogorván anyára néztem.

- Köszönöm kedves megjegyzéseidet. Bocsánat, hogy nem tudok 0-24-ben mélabús lenni. Attól még igenis szomorú vagyok.

Még morgott valamit arról, hogy lett ilyen elcseszett lánya, aztán kisétált a szobámból.
Hát anyukám, üdv a valóságban!

Lassan abbahagytam a durcáskodást és kikeltem az ágyból. Reggeli menetrend: mosdó, fürdő, gardrób. Az a lány, aki a tükörből nézett vissza rám, nem volt szimpi. Megváltoztam. Eddig sem öltözködtem színesen, de most sötétet sötéttel, a hajamat korábban szerettem a fejem tetején, kontyban hordani, most inkább kiengedem, ezelőtt az alap sminkre mindig ügyeltem, nah hát most pont leszartam.

Szóval igen, sokat változtam külsőre is. De az igazi változás belül zajlott le.
Mostanra rájöttem, mi a régi "barátaim" távolságtartásának az oka. Mint kiderült, Emma épp átjött, amikor apával veszekedtünk, az ajtóban állt és végighallgatta a vitánkat. Nem is kopogott, inkább hazament. Aztán jött a mentőautó és ment a hír, hogy gáz van.

A végére egy olyan pletyka kerekedett a suliban, hogy én hajszoltam apát a halálba. Vannak enyhébb és vannak brutálisabb változatok is, ahol szinte már azt mondják, lelöktem a lépcsőről.

Eleinte nagyon fájt. De rá kellett jönnöm, hogy ha képesek ilyeneket elhinni rólam, sőt tovább színezni a történetet, akkor jobb is, hogy megválunk egymástól.

Azóta viszont megismertem egy igazán jó barátot, akit nem adnék semmi pénzért. Remélem hasonlóan érez ő is. De abban is reménykedem, hogy ez a barátság nem áll meg itt...