What The Hell - Ashton Irwin ff

WTH2 - Kilencedik felvonás

Már három nyomorúságos hónap eltelt.
Azóta szinte minden éjszaka ugyanaz az álom gyötör, csak mindig máshogy ér véget.

Azon a napon, mikor először találkoztam Ashton-nal, valóban elájultam és valóban az orvosiban ébredtem, de ő nem volt velem.
Egyedül eszméltem a fertőtlenítő szagú, fehér szobában és magányomban volt időm kicsit gondolkodni.

Talán ha akkor lépek és elmondom Ashton-nak ki is vagyok valójában, még nem keverem magamat túl nagy slamasztikába. De féltem, hogy ha megnyílok előtte és elutasítást kapok, azt nem bírnám ki. Talán, ha én leszek az, aki "elutasítom", úgy könnyebb lesz túllépni rajta.

És végül az utóbbinál maradtam.
Még mielőtt bármi történhetett volna, elvágtam minden lehetőségét annak, hogy kiderüljön az igazság.
De a féligazságok vagy lehetőségek elől nem tudtam elbújni.

Álmomban mindig szembesülnöm kell Ashton-nal. Az összes lehetséges módon elutasított és ugyan ennyiféle képpen lépett túl a dolgon és olykor még szeretett is.
De ebbe lassan beleőrülök...

~
Milyen érdekes gépezet is az emberi agy?!
Néha saját magát kínozza.
~

Azonban negyed év távlatából már tényleg nem tudtam úgy lépni bármit is, hogy abból ne sérülten keveredjek ki.

~~~~~~~

Éjszakánként nem tudtam Ashton elől menekülni, de a nappalok már nyugodtabbak voltak. Ó, de közel sem volt mindenkivel ekkora szerencsém.

Hamar kiderült, hogy Michael és Calum ugyanarra a töri órára jár, mint Yve és én.
És kicsit nehéz úgy koncentrálni az anyagra, hogy magamban azon imádkozok, hogy véletlenül se legyek érdekes számukra vagy hogy le ne bukjak.

Ezt a küldetést sikeresen véghez is vittem egészen december 6-ig.

A Mikulás puttonya a bukásomat rejtette magában.

~~~~~

- Szép jó reggelt egyetlen barátnőm! - öleltem meg az eddigiekhez képest hűvösebb reggelen Yve-et és együtt léptünk be a történelem terembe.

- Jó reggelt! - mosolygott rám. - Minek köszönhető ez a jókedv? - nézett a szemembe gyanakodva.

- Meghozta a Mikulás a jókedvem, semmi különös.

- De a Mikulás csak karácsonykor jön, az pedig még majdnem 3 hét. - azt hiszem megkérdőjelezte az épelméjűségem, legalábbis az arcáról ezt olvastam le.

- A világ szinte minden részén valóban így tartják, de a magyarok furák. - nevettem el magam, mert tényleg fura szerzetek vagyunk.

- Miért furák a magyarok? És miért beszéltek róluk? - ahogy meghallottam ezt a hangot, a vér megfagyott az ereimben. Annyira csak Yve-re koncentráltam, hogy észre se vettem kik jönnek be a terembe.

- Még én se értem egészen, hogy mi a bibi velük. Van valami a Mikulással, meg a mai nappal vagy mi. - magyarázott Yve Michael-nek. - Egyébként Dawn magyar.

- Komolyan? Én erről miért nem hallottam? - fordult felém Mikey. - És mi a helyzet a nagyszakállúval? - érdeklődve húzogatta a szemöldökét.

Csak tátogtam, nem tudtam hogy bújhatnék ki a kérdés alól és tűnhetnék el a Föld színéről is.
Végül a csengő és az ajtón belépő tanárnő mentett meg.

Legalábbis azt hittem.

- Elnézést tanárnő. Kérdezhetnék kicsit világ kultúra témakörben? - ez nagyon rosszul kezdődik.

- Michael! Meglep, hogy az órámon bárminemű érdeklődést tanúsítasz, igaz közel sem témába vágóan. - tett epés megjegyzést Mrs. Smith. - Mi lenne az?

- Az előbb elkaptam egy beszélgetés végét itt a lányok közt. Volt szó a magyarokról, a Mikuról és hogy a magyarok furák.

- Khmmm. És mégis ezzel kapcsolatban mi a kérdésed? - száját húzva próbált higgadt maradni.

- Igazából Dawn-t szerettem volna megkérdezni erről csak becsengettek. Szóval megengedné tanárnő, hogy Dawn elmagyarázza?! Abban reménykedem talán felkelti bennem a történelem iránti mélyen, nagyon mélyen nyugvó kíváncsiságomat - vigyorgott Mikey. De annyira beleélte magát a dologba, hogy valóban vicces volt.

- Jesszusom. - morogta az orra alatt a tanárnő, aztán hangosan szólított. - Dawn! 10 perced van, hogy lenyugtasd a kíváncsiságát. - intett a fejével a továbbra is vigyorgó Michael-re.

Éreztem, hogy minden elveszett. Minden amit eddig rejtegettem szépen lassan el fog szabadulni.
Belenyugodtam.
A sorsom így is, úgy is megpecsételődött.
Felemeltem a fejem és belekezdtem a mondókámba.

Mikor nagyjából elmondtam mindent, nagyot fújtam.
Csend ült az osztályra.

Az első aki eszmélt, Calum volt.

- Akkor nálatok kétszer visz ajándékot a Miki? - ekkor Michael hirtelen megszólalt.

- Ho-ho-ho... - az osztály artikulálatlanul felröhögött.

- Köszönjük Mr. Clifford! - nézett rá szúrósan. - Dawn befejeznéd?!

- Igen.

Mély levegő! Most már minden mindegy...

- Csak egyszer jön a Mikulás, december 6-án. Karácsonykor az ajándékokat, a fát a Jézuska hozza, esetleg az angyalok. A mai világban már kicsit megoszlanak a nézetek. Úgyhogy emiatt lógunk ki kicsit a sorból mi és még néhány európai nemzet.
Remélem kielégítő volt a válaszom.

- Hát fogjuk rá. - mondta Mikey. - Bár tök fura. Ashton újonnan megint egy magyar lányról beszél. Ha ezt meghallja, le fog hidalni.

Halálra vált arccal bámultam ki a fejemből.
Ashton nem felejtett el?...

Ashton nem felejtett el...

Úúúúúj rééééész!!!!!

Kicsit/nagyon furára sikeredett.
Ti mit gondoltok?

És elérte a történet az 1K megtekintést 🎉 Hurrá!

Köszönöm szépen a régi és új olvasóimnak 💋

Xo,
Joan