What The Hell - Ashton Irwin ff

WTH 2 - első felvonás

- Hajni ébredj! Mindjárt landolunk.- anya hangjára ébredtem.

A csodás átszállásokkal együtt 20 órás út lassan véget ér.
Ennyi idő alatt kell átállnom Miskolcról Sydney-re, magyarról angolra, apáról anyára, a régiről az új életemre.

Nagyon passzívan élek meg mindent mióta a nagyi is meghalt. Szinte robotként pakoltam a bőröndökbe a ruháimat, cipőimet és lényegében minden mozdíthatót az eddigi életemből. Végül sikerült minden fontosat eltennem, ha mégse így lenne, egy hónap múlva még úgy is jövünk.

Az új életemhez hozzátartozik egy "testvér" is.
David fia, Dylan néhány hónappal idősebb csak nálam, úgy hogy előre rettegek a gyerekességétől. De ő is benne van a "csomagban". Nincs lehetőségem válogatni. Csak annyit remélek, hogy a suliba való beilleszkedésemet inkább megkönnyíti majd, mint megkeseríti.
David-et egészen kedvelem. Néhányszor odahívott anya, mikor skype-oltak és hármasban folytattuk a beszélgetést.
Az igazat megvallva kicsit emlékeztet apára. Jófej és vicces, mégis érzed a viccelődés közben is, hogy ő a felnőtt. Most már kezdem érteni anya miért szereti ennyire.

Félek milyen lesz az új családom, az új környék, az új iskola... Vajon találok újra barátokat?

A gondolataimból a stewardess hangja rántott vissza.

- Kérem csatolják be öveiket, hamarosan landolunk! - eldarálta a kötelező mondókáját, közben becsatoltam az övem és anyára néztem. Láttam, hogy egy ideje már figyel engem.

- Minden rendben lesz. - azzal rám mosolygott, megszorította a kezem és hosszú ideje először azt éreztem, hogy igazán törődik velem.

...

- Légy kedves Dylan-hez, ez neki sem túl könnyű, David is ugyanezt próbálta belé sulykolni, hogy legyen tapintatos veled. Néha szeszélyes tud lenni, de gondolom ez a hormonok miatt van. Ha mégis bármi konfliktusotok adódna, szólj és megpróbáljuk megoldani.

- Megleszek. Ha egy kicsit kevésbé gyerekes mint a volt osztálytársaim Miskolcon, akkor rendben leszünk.

- Nem szeretném, ha rosszul éreznéd itt magad. Remélem talán itt újra tudjuk építeni a kettőnk kapcsolatát.

Ahogy ezt kimondta vegyes gondolatok kúsztak a fejembe. Egyrészt szeretném, ha rendeződne a kapcsolatunk, másrészt nem tudom kitörölni az évek alatt felgyülemlett sérelmeket az emlékezetemből.
De most, itt megfogadom, hogy partner leszek ebben az újrakezdésben és talán még működhet is.

- Mikor érnek ide David-ék?

-Az előbb írt, hogy leparkoltak és jönnek elénk. - és anya már integetni is kezdett a hátam mögötti irányba. -Nézdd, ott is vannak.

Megfordultam és nem akartam hinni a szememnek. David mellett egy olyan srác állt, hogy lehidalok és ezek szerint ő az én új "bátyókám".

-Hello lányok! - mosolyogva lépett oda hozzánk David. Először gyorsan megölelt engem, aztán anyát vonta karjaiba és hosszasan ölelték egymást.

Mikor elkaptam a tekintetem róluk, Dylan-re néztem, aki engem fürkészett. Zavaromban inkább a padlót kezdtem el fixírozni. Volt valami a tekintetében, ami a frászt hozta rám...

Hosszú kihagyás után, üdv újra mindenkinek!
Újult erővel vágok bele a második évadba, de nem tudok naponta/hetente ígérni részeket. Lehet, hogy lesz amikor egy héten több részt is hozok, máskor talán nehezebben fog megszületni a történet.
Viszont szeretnélek megkérni Titeket, hogy ha tetszik, nyugodtan nyilvánítsátok ki a véleményeteket :)

Ti milyennek képzelitek Hajnit? És vajon hogy nézhet ki Dylan?

Jó olvasást!

Xx
Joan